Stitches (Lewis Hamilton)

1. rész

2022. 07. 01., péntek

Kora reggel arra ébredtem, hogy Lewis halkan szólongat, de túl álmos voltam hozzá, hogy érdemben válaszoljak neki. Azt sem tudtam, hol vagyok, kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy éppen ki is próbál ébresztgetni. Nehezen nyitottam ki a szememet, és el is fintorodtam egy rövid időre, mire Lewis elnevette magát. Ennyit arról, hogy nem fog rám törni...

- Sajnálom, hogy fel kellett keltenem téged, de muszáj mennünk a pályára. Ha nem gond, akkor ott fogunk majd reggelizni, oké?

- Persze, nekem teljesen jó lesz - ültem fel, aztán megdörzsöltem a szemeimet. - Jó reggelt! - nyögtem ki végül.

- Neked is jó reggelt. Csinos a hálóinged - dicsérte meg vigyorogva a lila csipkés hálóruhámat.

- Köszi. Neked meg csinos az egy szál alsónadrágod - jegyeztem meg nevetve. - Miért kell neked megint így járkálnod?

- Ó, csak nem megkívánt a kis kamumenyasszonyom? - hajolt közelebb, majd egy puszit nyomott az arcomra. - Készülődjön, doktornő, hamarosan indulnunk kell! - hagyott magamra.

Elég nehezen keltem ki az ágyból, de muszáj volt. Odaléptem a szekényhez, amiből elő is szedtem az egyik kedvenc fekete szakadt farmeremet, egy halvány sárga inget, illetve egy fekete szegecses bőrdzsekit. A cipőim között sokáig válogattam, pedig nem hoztam sokat magammal, míg végül egy citromsárga tűsarkúra esett a választásom. Mivel láttam, hogy esik, és gondoltam, hogy hűvös is lehet, ezért egy sálat is odatettem az előkészített szettem mellé.

Hamar elkészültem, a hajamat lófarokba kötöttem, egy halvány sminket is feltettem, előszedtem a cipőmhöz illő táskámat, belepakoltam a legszükségesebb dolgaimat, és átmentem Lewishoz.

Nem volt sehol, viszont a fürdőből vízcsobogást hallottam, ezért leültem az ágyára. Roscoe kíváncsian nézett rám, majd odajött a lábamhoz. Megsimogattam, szerencsére kedvelt, így nem kellett félnem tőle.

- Azta! Gyönyörű vagy - jegyezte meg meglepetten Lewis, mikor kilépett a fürdőből. - Biztos vagyok benne, hogy meg fognak utánad fordulni egy páran. Jó, a gyűrű is rajtad van, akkor minden rendben van.

- Félek egy kicsit - jelentettem ki. - Jobban, mint anatómiavizsga előtt - nevettem fel.

- Ne aggódj, nem lesz baj! - nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam, majd felálltam. - Dr. Parker, indulhatunk?

- Igen, mehetünk - bólintottam.

Összekulcsoltuk az ujjainkat, feltettünk mindketten egy napszemüveget, és elindultunk az ajtó felé. Szerencsére Roscoe is azonnal jött utánunk, így nem is kellett hívjuk vagy noszogtatnunk. A folyosón Angela is csatlakozott hozzánk, engem is kedvesen köszöntött, pedig tegnap este épp csak néhány percet tudtunk beszélgetni.

A pályára amúgy hamar kiértünk, de mikor megálltunk a parkolóban, egyből összeszorult a gyomrom. Lewis elmosolyodott, és megszorította a kezemet. Nagyon jól esett, mivel tényleg izgultam.

Mikor kiszálltunk, egyből villogni kezdtek a vakuk, így ahogy csak tudtam, kapaszkodtam a pilóta karjába. Angela próbálta elhajtani őket, de sajnos nem sikerült valami jól. Egy örökkévalóságak tűnt az, míg beértünk a motorhome-okig, pár újságíró próbált megállítani bennünket, de Lewis céltudatosan haladt a Mercedes garázsához, közben pedig védett, ahogy csak tudott.

- Túlélted, kislány! - húzott magához, mikor már biztonságban voltunk. - Gyere, mehetünk reggelizni! - intett az egyik irányba. - Ne aggódj, a többiek hamar befogadnak majd!