Stitches (Lewis Hamilton)

4. rész

2022. 08. 16., kedd

Kávéval a kezemben léptem be az irodámba, majd a poharat dühösen tettem le az ajtó mellett álló szekrényre. Adrian ijedten kapta fel a fejét, aztán az ábrázatomat látva egyből röhögni kezdett, mire hozzávágtam a táskámat. 

- Neked is rohadt jó reggelt! Bár, legalább neked nincs egy idegbeteg ikertestvéred, mint nekem. Mesélj, mi a baj!

- Semmi - ültem le mérgesen. - Mi a fenéért vagyok még mindig címlapokon, mint Lewis menyasszonya? Lewis Afrikában van, nem vagyok vele, mi a francért nem tudnak elfelejteni engem?

- Ez a semmi? Oké - forgatta meg a szemét. - Nagyon zavar?

- Igen. Baromira, elvégre nem vagyunk együtt és a hülye kis színjátékunknak is vége van.

- De arról még egyikőtök sem beszélt, hogy az eljegyzéseteket felbontottátok. Nem értem, így miért lep meg a dolog. Ti vagytok a paddock álompárja, Becca, ne is csodálkozz! Viszont egyedül nehogy bejelentsd, hogy nem vagytok együtt, mert abból nagy balhé lesz. Elvégre Lewis azt mondta, csak azért nem tartottál vele Afrikába, mert dolgoznod kell. 

- Én csak azt akarom, hogy újra normális életem legyen, és ne a saját fotóm vigyorogjon rám, ha megnyitom a közösségi oldalakat. 

- Dr. Hamilton, mi a gondja a saját képeivel? - hajolt közel hozzám Adrian, mire legszívesebben meg is fojtottam volna.

- Még mindig Parker vagyok. Hamilton nem is leszek, és biztosan nem fogom a férjem nevét sem felvenni, elvégre Parkerként szereztem magamnak minden szakmai elismerést. 

- Jól van na. Este átjössz? Anna hiányol már. A lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg. 

- Nem tudom. Ma főzni akartam, utána meg sorozatozni.

- Akkor szólok Annának, hogy jössz - nevetett fel, majd felvette a telefonját és kiment.

A testvérem egy átok. Komolyan. Nem akartam elhinni, hogy csak így, simán eldöntötte, hogy ma náluk vendégeskedek. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy menjek, de úgy tűnik, más választásom abszolút nincs.

De legalább ma nyugodt napunk volt, hamar letudtunk mindent, ezért délután háromkor már hazafelé tartottam. Adriannal azt beszéltük meg, hogy hat után megyek át, szóval rengeteg időm volt még elkészülni. Ahogy hazaértem, lepakoltam, majd bevonultam a telefonommal a fürdőszobába. Megengedtem a fürdőkádnál a vizet, dobtam bele egy fürdőbombát, elindítottam egy jó kis lejátszási listát, utána pedig levetkőztem, hogy elmerülhessek a habok között. 

Mikor kényelmesen elhelyezkedtem, a telefonomat a kezembe vettem, mivel szét akartam nézni Instagramon, illetve el akartam olvasni a híreket is. De hamar el is ment a kedvem, mivel az egyik cikk alatt pont a Lewisszal való kapcsolatomon csámcsogtak. A kedvencem az volt, hogy engem csak Lewis pénze érdekel, mert tudják, hogy egy sima kis lakásom van, tehát csóró vagyok, és biztos nem is vagyok orvos, csak valami kuruzsló. Elkerekedtek a szemeim, viszont annak örültem, hogy több olyan ember is volt, aki megvédett ezalatt a komment alatt, és sorra linkelték be a publikációimat, illetve több volt páciensem is írt, hogy a segítségem nélkül nem tudják, mi lett volna velük. Nem gondoltam volna, hogy ezzel a kis alkuval még a szakmai megítélésem is veszélybe kerülhet.

Mérges voltam Lewisra, de leginkább magamra, amiért belementem ebbe a nevetséges kis játékba. Mondjuk, ha teljesen őszinte akartam lenni, akkor az zavart a leginkább, hogy megkedveltem a pilótát, talán jobban is, mint ahogy azt szerettem volna. Eszembe jutottak a csókjai, az érintései, minden közös pillanatunk, és csak azt vettem észre, hogy kicsordult egy-két könnycsepp a szememből. Ráadásul épp ekkor láttam, hogy Lewis megosztott jó néhány képet az Insta-sztorijában. Összeszorult a szívem, ahogy végignéztem a fotókat, ráadásul voltam olyan szerencsétlen, hogy az egyiket be is szíveztem. Ekkor legszívesebben vízbe is fojtottam volna magam.