Nárcisz mama, ahogy mindenki hívni szokta, egy végtelenül elbűvölő és édesmázos nagymamának számított az ő kicsike falujában, szerette őt, föld és a virág, a mezőkön nődögélő tarka világ.
Híres volt az ő süteménye is, egyesek szerint szívet lelkét tette bele.
Volt neki egy férje, neve félésbe merült már, Még látszanak házuk falain az egykori fekete-fehér képek, egyiken a kandalló fölött fagylaltot ettek, másikon pedig szerelmes csókolózásba kezdtek. Boldog idők voltak azok a nárcisz mama életében..
Nárcisz mama a rége Vintage bőr foteljébe süppedve, keze közt rongyokat kötögetett, az óra pörgött, s elaludt a mama.. legközelebb a kórházban járt, álom kórházban.
látta a nővéreket, egy letűnt korszak jelképeit, és a 216-os szoba táblát. közelebb sétált, senki nem vettet rá egy pillantást se, köpönyegét húzta maga után, megállt a szóba előtt, olvasó szemüvegét orrára helyezte, s olvasni kezdet.
"𝓭𝓻 𝓚𝓾𝓷𝓬𝔃𝓮𝓻 𝓰á𝓫𝓸𝓻 𝓹á𝓬𝓲𝓮𝓷𝓼𝓮: .... 𝓟é𝓽𝓮𝓻"
mellette az állt: "ö𝓃𝓀ö𝓁𝑜𝑔𝒾𝒶𝒾 𝑜𝓈𝓏𝓉á𝓁𝓎"
a mama a szemüveget fent hagyva belépet, a szobába. Átlépett egy pár cipőn, és megtalálta megboldogult férjét az ablak felé nézve, de az ajtó nyikorgásra a papa fejét felé forditotta.
-Szia, drágám, édes mátkám. régen láttuk egymást
a mama nagyon gyorsan oda csoszogott a papa ágyához, könnyes szemekkel üdvözölte ő is:
-Hiányoztál egyetlenem, mond mért hagytál el engem, mondtad volna problémáid, a rákot legyűrtük volna ketten, és újra meghitt lett volna házasságunk.
-Édesem, Nárciszom, ezzel még te se tudtál volna boldogulni, nagy fájdalmaim vannak, de lassan nyugovóra térek, átlépek a függönyön túlra... a halál is csak egy másik út, amelyen később találkozunk. Átlépünk a messzi fehér földekre, ahol újra ketten leszünk mindörökre..
A mama válaszolni akart, de elhúzta egy láthatatlan kar, ki a szobából, ki a folyosóra, világos lett újra, és a mama szemei kinyíltak a nappaliban, a földön heverő kötő botot eltette, majd elindult a boltba.
