Az utolsó örökös

5. fejezet

Alina

Második napja haladunk a célunk felé. Nem tudom, mi vár még ránk, de bízom benne, hogy jobb, mint a tegnapi. Elraboltak, végül elszaladtak velem az indulatok, így pusztítva szabaddá tettem magam. Nem voltak sikolyok, némán indultak a túlvilágra. Amióta kiderült, hogy démon vagyok, azóta halál kövezi az utamat. Kezdve a fogadott szüleimmel... Mattel. Most egy egész falut tettem a földdel egyenlővé. Meg akartak ölni, de ez nem ok arra, hogy ennyi élőlény sorsa felett döntsek. Nem mintha lett volna lehetőségem sokat gondolkodni. A démoni erőm, a belső hang át akarta venni felettem az uramat. Sejtésem szerint szörnyűbb halált haltak volna a sárkánylények, mint amit tőlem kaptak.

Arawn a társunk lett, bár inkább csak az enyém, mert Josephet nem kedveli. Talán Mayel nincs problémája, viszont felé se mutat sok pozitív jelzést. Meglátjuk, merre vezet az utunk.

– Szóval még hat nap, igaz? – kérdésem szegezem Josephnek.

A szemöldökét ráncolva néz rám, aztán Arawnra.

– Vesztettünk némi időt, amiért elraboltak, így nem tudom garantálni.

– Remek – motyogom az orrom alatt.

Végül haladunk tovább. Utunk során kiérünk az erdőből, majd egy tisztáson találjuk szemben magunkat. Joseph megáll és mutatja, hogy guggoljunk le, sőt hasaljunk le, mi így teszünk, bár Arawn nem szívesen hallgat rá. Joseph becsukja a szemét. Nem ismerem a képességeit, de feltételezem, a terepet próbálja felmérni. Percekig mozdulatlanul vagyunk, mire az előbbi felsóhajt és jelzi, hogy álljunk fel mi is.

– Nincs a közelben ellenség. Pár méterre van tőlünk egy kis házikó, amiben van egy pince egy labirintus rendszerhez a föld alatt.

– Lemegyünk a föld alá? – szólal meg Arawn.

– Igen, lemegyünk. Ha nem akarsz, nem kell jönnöd! – vágja hozzá bunkó stílusban, még fel is mordul.

Arawn szóra nyitja a száját, de helyette én kérem meg Josephet, hogy viselkedjen normálisan, mert a múlt az múlt, de jelenleg egy csapatban játszanak. Mindkettő sértődötten fordít hátat a másiknak.

Mielőtt a házba bemennénk, May berepül és körbe néz még egyszer, hogy van-e bárki bent. Visszatérve megerősíti Joseph állítását, miszerint üres. A korhadt faajtót betolja Joseph és belép a házikóba, ami egy légtérből áll. Tűzhely, két ablak, egy kis asztal, egy székkel és ággyal. Elég szerény, de tulajdonképpen látszik, hogy évek óta nem lakik itt senki.

– Ebben a helyiségben egy Pho nevű férfi lakott. Ő volt a labirintus őrzője – meséli May.

– Miért csak volt? – szól közbe Arawn.

– A labirintus egy kihalt faj birtoka volt. Tulajdonképpen ők bent éltek és tevékenykedtek. A labirintust teljesen csak Pho ismerte, így bárki másról volt szó, simán eltévedhetett és akár soha nem talált vissza.

– Milyen fajról van szó? – érdeklődöm meglepetten. Még nem ismerem a történetük, de már együtt érzek, ugyan nekem csak a családomat irtották ki, nem egy egész fajt. A démonokat úgy hiszem, nehéz lenne kiirtani, valami magasabb erő kellene hozzá.

– Kiohok, ők ilyen rókatündér félék voltak – válaszolja May. – Ne kérdezd, hogy miért éltek a föld alatt, erre csak egy Kioh tudna válaszolni.

– Érdekes – szólal meg Arawn. – A tündérek inkább fákon élnek, de mivel rókatündér, így talán elfogadható a dolog.

– Rókafaj keveredett a tündérekkel és így lettek a rókatündérek?