Nyíló virágokkal teli édenkert,
Meleg napsugarakkal bélelve,
Friss szellő lassan át járja,
Miközben a Reményt várja.
Érkezik a Remény, kecses léptekkel,
Azonban mégis búsan, le szegett fejjel.
A kis szellő rögtön elkomorodik,
S elkezd orkán erején tombolni.
A Remény melyet mindenki várt,
S ki hozta volna szívükbe a nyárt
Kudarcot vallott. Elfáradt és kimerült,
Csak a rideg valóság elől menekült.
Elhervadtanak a ragyogó virágok
Kavarognak csak az elhullott szirmok,
Nem találják helyüket a világban,
Hisz nincs rend a hazában.
Remény volt számukra az utolsó napsugár,
S mikor ő belefárad, összedől a kártyavár.
Ez ellen tenni már nem lehet, S nem tudunk,
Jön majd egy új Tavasz, melybe tán bele nem bukunk.
