Paranoia (Marics Peti ff.)

Prológus

Nem tudom, hogy más emberek is így vannak-e ilyenkor, de nagyon parázok. Július közepe-végéhez közeledve, kb. kettő nappal ezelőtt határoztam el azt, hogy hazaköltözöm. Köze nincsen a kettőnek egymáshoz, de semmi baj. Igazából túl sok értelme nem lett volna tovább maradnom Lipcsében, az Erasmus fél éves ideje lejárt, Dominikkal meg már szinte irritáltuk egymást a másik jelenlétével, így mindketten egyetértettünk abban, hogy ideje hazatakarodnom.

És éppen a gépemen ülök, nagyjából félúton Pestre. Fura érzés, ha igazán őszinte akarok lenni. Amióta egyről a kettőre elhúztam otthonról, konkrétan úgy, hogy két embert a hátam közepére sem kívántam és kívánok a mai napig, fenekestől felfordult az életem, ha lehet, az eddiginél még jobban.

Új város, új ország, új emberek. Azzal a minimális némettudásommal mondhatni egész jól elvoltam, az egyetemen könnyen tudtam teljesíteni, ami azért eléggé meglepett. Dominikkal is fasza volt együtt élni, bár néha a falra másztam amiket a barátnőjével műveltek éjszaka. Ezen kívül semmi probléma nem volt, túl sokat nem is találkoztunk, nagyon sűrűn voltak edzései és/vagy meccsei, amikre előszeretettel mászkáltam el vele amikor időm engedte.

Egyszóval, a Lipcsében töltött fél évem viszonylag mozgalmas volt és jót is tett. Innen is csókolom Domikát érte, hisz az ő ötlete volt, hogy akkor költözzek hozzá. Őszintén, jól jött ki ez az egész azok után, hogy mi történt. Rajnával azóta sem beszéltem, ő rengetegszer keresett, én viszont nem voltam egy cseppet sem kíváncsi rá. Haragudtam. Nagyon. És ez az érzés 5 hónap elteltével sem csillapodott. Petivel meg... Egyikőnk sem kereste a másikat és ez így volt jó. Azok után, hogy még ő érezte magát az áldozatnak, bármennyire is szeretem még mai napig ezt a barmot, valahogy az egóm nem hagyta, hogy én kezdeményezzek. Különben is, az ő tétje kicsit durvább volt, mint az, hogy csak jöjjek össze vele. Gyerekes volt mindkettőnktől, tény és való, de úgy érzem, nekem valamiért több jogom lenne játszani a sértettet.

-Achtung, liebe Fahrgäste! Wir informieren Sie, dass das Flugzeug in 10 Minuten landen wird! Bitte schnallen Sie sich an. Nochmals vielen Dank, dass Sie sich für unsere Fluggesellschaft entschieden haben!-hangzott fel először német szöveg, ami annyit tett, hogy a leszállást 10 perc múlva megkezdik, de utána nyomatékosították magyarul is. Fasza.

A lányok közül csak Hettinek szóltam, hogy hazajövök, -amolyan meglepetés gyanánt - aki már a telefonba elkezdte az ünneplést, szinte hallottam, hogy bontja a pezsgőt. Ebből kiindulva, ő is jön értem a reptérre Marcikával karöltve.

Hál' isten a gép sikeresen földet ért és amint lekászálódtam róla, elindultam megkeresni a csomagjaimat, valamint a gerlepárt. Akiket nem volt nehéz megtalálni, Hetti egy embertelen méretű táblával a kezében a nevemmel ült Marci nyakában, aki csak próbálta figyelmen kívül hagyni az emberek érdekes pillantásait, valamint ügyelni arra, hogy barátnője le ne zúgjon a magasból.

-Hetti, ennek nem lesz jó vége, letehetlek?-szólalt meg Marci fel sem nézve barátnőjére.

-Mostmár ideért, szóval lemászok.-mintha meg se hallotta volna a kérdést.

-Nektek is sziasztok.-tártam szét kezeimet hitetlenül, amikbe Hetti szinte belerepült, hogy megölelhessen.

-Hiányoztál te nő!-szorongatott meg.

-Ti is nekem!-közben átnéztem a válla felett egyenesen Marcira, aki csak mosolyogva megvonta a vállát.

Őt is megölelgettem és már indultunk is haza. Haza...

-Változott valami amíg nem voltam itt?-hajoltam előre kettejük közé.

-Nem igazán. Tekla és Lacika jól megvannak, Rajnáéknál volt egy kis hullámvölgy ami majdnem egy szakítást követelt, de Petinek köszönhetően kibékültek és újra a régi minden..

-Marics békítette ki őket? Ő nem csak elbaszni tudja a dolgokat?-kúszott egy gúnyos mosoly arcomra.

-Te sem voltál egy szent, ezt jobb, ha észben tartod!-hajolt bele az arcomba egy elég szigorú pillantással. Kezeimet feltartva magam elé dőltem vissza inkább az ülésbe.

Nem rendelkeztem olyan sok cuccal, egy nagyobb bőrönddel és egy sporttáskával hagytam el az országot 5 hónappal ezelőtt, így Marci segítségével egy körrel megúsztuk a pakolást.

Hetti ment előre, de mivel nem baszakodott a kulccsal, sejtettem, hogy nem üresen hagyta itt a lakást.

Beléptem a küszöbön és automatikusan lerúgtam magamról a cipőmet és körbenéztem az előszobában. Szinte semmit nem változott, egyedül a fikusz lett áthelyezve a nappaliba. Gondolom Marci egyszer-kétszer felborult benne.

-Haligali!-rikkantotta el magát barátnőm, mire a lakásban tartózkodók egy emberként fordultak felénk.

Na már most. Különféle reakciók fogadtak. Lacikának kiesett a kezéből egy üvegpohár, ami apró szilánkokban terült el a parkettán, Tekla majdnem összeesett, a kedves párja kapott a keze után, Milán és Brúnó visítva rohantak felém, Rajna egy szelíd mosollyal nézett rám, Marics pedig... Marics pedig egy pillanatra felnézett a telefonjából és összetalálkozott a tekintetünk. De csak egy pillanatra, ugyanis ő visszafordította figyelmét a kezében lévő készülékre, én pedig nevetve öleltem magamhoz a két fiút.