Paranoia (Marics Peti ff.)

4.

-Jól állnak a ruháim.-támaszkodott neki Brúnó az ajtókeretnek. Éppen nyakig benne voltam a ruhásszekrényében és egy tiszta pólót kerestem addig, amíg az enyémek száradnak. Eleve az ő melegítőnadrágja és az egyik kedvenc kapucnisa volt rajtam.

-Tudom.-egyenesedtem fel.-Figyusz, van kedved eljönni velem kocsit venni?-fordultam felé és megigazítottam a szemüvegem.

-Ja, hogy gazdagéknál így megy?

-Volt időm kint megszedni magam.-vontam vállat mosolyogva.-Különben is, nektek egy szavatok nem lehet, Lacika állandóan elbassza a pénzét.

-Mert van egy rosszabbik énje.-kezdett el énekelni. Nevetve utánamentem a kezemben egyik pólójával. Lekaptam a szárítóról az egyik száraznak vélt rövidnacimat és a fürdőbe vettem az irányt, hogy elkészülhessek.

-Mennem kell tovább, engem sem vár meg az élet.-dúdolgattam a számot. Épp Az élet megy tovább szólt a lejátszási listámon, nem is lehetne aktuálisabb. Rácsavartam a szempillaspirálra a kupakot és leraktam a kézmosó peremére. Megráztam a hajam, kicsit átfésültem az ujjaimmal és már késznek is nyilvánítottam magam.-Mehetünk?

-Aha. Hova is megyünk?-vette le a kocsikulcsát az akasztóról.

-Azt majd én tudom.-kaptam ki a kezéből és egy ezer wattos mosolyt villantva elhúztam előtte.-Vágom, hogy a seggemet nézed.-kiáltottam neki hátra sem nézve amikor már a parkolóban sétáltunk.

-Hova gondolsz?-vonta fel egyik szemöldökét mosolyogva. Kinyitottam a Mercit és beültünk.

-Milyen kocsit szer...

-Honda Civic Type R Sportline.-hadartam el. Brúnó meglepetten pillantott rám, belőlem pedig kitört a nevetés.

-Az minimum egy 15 milliós kocsi, jól érzed magad?-tette homlokomra kezét.

-Teljes mértékben.-bólintottam határozottan és bekanyarodtam az autókereskedés kapuján.-Már beszéltem egy faszival, félre van téve.-kacsintottam rá miközben kicsatoltam a biztonsági övet.

Besétáltunk a szalonba és megkerestem azt a bizonyos Szekeres Zsoltot, akivel telefonon beszéltem pár nappal ezelőtt a Civic kapcsán. Egy ott dolgozó elnavigált minket egy irodába, ahol helyet is foglaltunk a kihelyezett bőrfotelokban.

Egész gyorsan megtörtént az adás-vétel, aláírtuk a papírokat, kiperkáltam - a pénztárcámban már csak az ördögszekér gurulgat - és már meg is kaptam a "kulcsot".

-Elvihetnél egy körre. Meg persze a kocsival is.-járta körbe Brunesz az autót.

-Hogyne.-bólogattam meg sem hallva a kérdést. Túlságosan is lefoglalt a Budapest méretű merevedésem.-Brúnó, nagyon áll a nem létező kukacom.

-Nekem is.-jegyezte meg úgy mellékesen, mire szem forgatva tarkón vágtam. Brúnóval ezek után külön utakon járva közlekedtünk tovább. Tisztára a Halálos Iramban-ban éreztem magam, az egyik kétsávos kereszteződésnél Brúnó le is húzta az anyós felöli ablakot, mire odakaptam a fejem.

-Mérföldről, mérföldre éltem.-kezdett bele a szövegbe, mire elkapott a röhögés.

-Oké Dom Toretto, én most elugrom a Kevinért.-kiabáltam át neki.

-Okés, tudod hol lakunk.-kacsintott és amint zöldre váltott a lámpa, két külön irányba fordultunk. Megpróbáltam többé-kevésbé beüzemelni a rádiót, hogy rácsatlakoztassam a telefonomat és a Spotify-ról elindíthassam az egyik lejátszási listámat.-Mokambo gang, mindenki néz, néz, néz...-kanyarodtam be a megfelelő utcába.