Részegek voltunk? Nem, csak idióták! (Marics Peti ff.)

Randi?

Peti ágyának a szélén ültem és bámultam a szobáját, hiszen eddig erre nem volt időm. Ő lement a kisboltba valamiért és addig magamra hagyott. Éppen az éjjeliszekrényén álló ébresztőórát figyeltem, amikor zajt hallottam. És ez után nem sokkal egy fiú nézett be az ajtón.

Neki valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok, és mit keresek itt. Én viszont Peti leírása és a sok utánajárás alapján megállapítottam, hogy Milán áll velem szemben.

- Szia, - köszöntem, megnyitva a beszélgetésünket - Petit várom, az ismerőse vagyok, Bogi - ráztam vele kezet.

- Oh... szia, Milán. Nem is mondta Marics, hogy vendégünk van.

- Hát igazából csak feljöttünk filmezni, most pedig leszaladt a boltba, de gondolom, mindjárt jön.

- Ááá, világos. És hogyan ismerted meg ez a szerencsétlent?

- Kábé, egy éve lerobbant a pályán, én pedig segítettem neki, aztán nemrég újra találkoztunk.

- Ja, akkor az a Bogi vagy. Így már mindent értek.

- Én viszont nem annyira. - nevettem fel - Elmondod?

- Te vagy Bogi, aki a suliban tanít zenét, akinek van egy idióta ex-e, és Peti teljesen belezúgott - foglalta össze.

Itt egy kicsit elképedtem. Gondoltam, sőt igazából tudtam, hogy tetszem Petinek, de hogy ennyire... főleg az után, hogy egy évig nem keresett...

Ebben a percben egy hang szólalt meg.

- Ki zúgott bele kibe? - kérdezte Peti a bejárati ajtóból.

- Én Tukóba - feleltem gyorsan, mielőtt rájönne valamire.

- Azt megértem. - válaszolt miközben bejött a szobába - Cső Tes. - pacsizott le Milánnal majd folytatta - Ugye nem hajtottál rá a csajomra?

- Ja, hogy már a csajod? - érdeklődött meglepetten, és be kell vallanom nem volt egyedül.

- Egy évvel ezelőtt, abban állapodtunk meg, hogy az enyém, úgyhogy, ja, a csajom - válaszolta meg barátja kérdését, majd felém fordult - Menjek veled?

- Megköszönném.

- Akkor induljunk - mondta a bejárat felé fordulva.

Én még gyorsan felvettem a cipőmet aztán elköszöntem Milántól és Tukótól és már indultunk is.

Mint kiderült nem lakunk egymástól olyan messze így gyalog is könnyen megközelíthető a másik háza. Ezért kézen fogva sétáltunk az esti szürkületben hazafelé.

- Peti? - mondtam miközben felnéztem rá.

- Igen?

- Akkor biztos, hogy tudtok jönni a suliba?

- Persze, megígértem. Ott leszünk.

- Oké, csak kicsit aggódtam, mert mindenki más lemondta.

- Nyugi Bab, mi elmegyünk - nyugtatott meg egy homlok puszi kíséretében.

Beszélgettünk még. A késő esti szél felerősödött és az eső is szemerkélni kezdett, így gyorsabbra vettük a tempónk. Amikor megálltunk a házam előtt már szakadt, a kisebb zápor, viharrá alakult. A kapunál megálltunk és Peti átölelt, és közben egy gyors csókot is megejtettünk.

- Itt maradsz? - kérdeztem.

- Csak ha szeretnéd.

- Akkor gyere - húztam be a kezénél fogva.

Bementünk, én felkapcsoltam a villanyt és elkezdtünk mindketten levetkőzni. Én a telefonomon kerestem valamit, amikor Peti elkezdte csókolgatni a nyakamat. Ez után körülbelül fél percre rá villogni kezdett a lámpa, majd teljesen kialudt. Elment az áram.

- Oké, ez gáz - mondtam és bekapcsoltam a zseblámpámat a telefonomon.

- Nyugi, itt vagyok - jött oda Peti, és átölelte a derekamat.

- Ezt nem érted! Pánikrohamom lesz a sötéttől! - kezdtem kiabálni.

Ekkor barátom egyből kapcsolt és kezeit az arcomra tette. Ujjaival hátrasimította a hajam, majd hüvelykujjait az állam alá tette, és megemelte, így szembe néztünk egymással. Homlokát az enyémhez döntötte és az orrunkkal is hasonlóan cselekedett. Én már ziháltam vettem a levegőt, és a szívdobogásom is felgyorsult, viszont ezzel a mozdulattal lassulni kezdett.

- Itt vagyok Bab. Itt vagyok és nem lesz semmi baj - suttogta.

A szívem ritmusa kezdett normálissá válni, de amikor egymás után több villám is lecsapott újból felgyorsult. Kezdtem gyengülni és emiatt a kezemben tartott telefont a földre ejtettem, ami nagy koppanással érkezett a padlóra, kamerájával felfele. Peti érezte, hogy remegek, úgyhogy a kezeit az enyéimhez kulcsolta és tovább folytatta a nyugtatásomat. Majd szép lassan az ölébe vett és elvitt a kanapéig. Ott lefeküdt, majd magára húzott. Én kerültem belülre, így egyik oldalamon Peti, a másikon pedig a bútor bőrtámlája volt. Barátom kezei a derekam köré kulcsolódtak és fejét pontosan az enyém felé helyezte el.

Ott feküdtünk a nappaliban a kanapén, csendben, csak mi ketten. Amikor összerezzentem egy széllökettől, vagy bármi zajtól Peti megnyugtatott. Nem ment el, és mondta, hogy őrült vagyok, hanem velem maradt és vigyázott rám. És azt hiszem ez, most mindennél többet ért.