Utálom hogy....

Uᴛáʟᴏᴍ ʜᴏɢʏ...ʟáᴛʟᴀᴋ 👀

Az iskola aulájában állva támasztottam a zöldre festett oszlopot, miközben azon töprengtem élére vasalt  matrózblúzomban, hogy mégis mikor szaladt el ennyire ez a nyár?! Most jöttem csak rá, hogy tökéletesen nem állok készen az iskola kezdésre, vagyis mentálisan biztosan nem! A nyaramon gondolkodva  jöttem rá arra, hogy addig nem is izgatott az iskola kezdés, amíg július közepéig el nem kezdték reklámozni a cégek az iskolatárskákat, vagy a tanszereket. Addig nem is gondoltam arra, hogy ide visszatérek. Így hát augusztus vége felé egy teljes átalakuláson esett át külsőm, levágattam és  befestettem a hajamat, és még sok más olyan dolog történ meg abban a pár napban amit egy lány akkor tesz meg ha egy szerelmi csalódáson van túl.

Mert igen, egy hatalmas szerelmi csalódáson estem át!

A gólyákat nézve jöttem arra rá, hogy milyen gyorsan telik az idő, mivel már lassan vén diáknak számítok itt a SZIG-ben. Utolsó előtti évem ez, mégis még mindig arra gondolok, hogy milyen volt az előző év, ugyanis a Szent Iván Gimnázium  felsővezetése tökéletesen megváltoztatta az évemet, mikor az igazgatóhelyettes összeállította a tavalyi év órarendjét, és a kedd, szerda és csütörtöki tesi órákon a mostani tizenkettedikesekkel töltöttük. Minden azon a francos tesin kezdődött, ó hogy a fene enné meg!  Május első hetében járhattunk, mikor az összevont tesin az iskola köröket futottuk - na jó, a futás azért erős túlzás...inkább túl éltük azt az öt kört - barátaimmal. Éppen  halál közeli állapotban közelítettük meg az iskola előtt található pályát, ahol a fiúk kosaraztak. A hajammal babráltam, mikor a lában elé gurult a kosárlabda, én pedig lehajoltam érte. Fölegyenesedve egy nálam jóval nagyobb alak magasodott felém, kócos haját baseball sapkája fedte, szemét pedig szemüveg keretezte. Tekintetemet rabul ejtette a fekete keret mögött lévő kéklő szempár, és éreztem ahogy egy hatalmasat dobban a szívem. Mikor pedig mély baritonja megütötte a fülemet, egyenesen beleremegett a lábam " Oda adnád?" kérdezte kicsit sem kedvesen  utalva a kezeim között lévő labdára. 
 Hosszú hetekig  kutattam a fiú után. Elsősorban a nevét kellett kideríteni, ami viszonylag könnyen ment mivel az osztályfőnöke jóba van a mi osztályfőnökünkkel, így amikor összevont testnevelésünk volt, vettem a bátorságot és oda mentem a tanárnőhöz, rámutattam a fiúra és elmondta a nevét.

Innen pedig már  tényleg minden könnyedén ment! Túl könnyedén...

A lépcső felől érkező hangzavar visszarántott a keserves valóságba, mikor pedig megismertem osztályfőnököm hangját, akaratlanul is mosolyra húzódott az ajkam, világi ember  Peti bá' - persze előtte nem így hívjuk, hivatalosan csak is Tanár úr, de amikor nem hallja és róla beszélünk sokszor csak " Peti bának" vagy vezetéknevén "Galambos" ként emlegetjük - imádom az epés megjegyzéseit, ahogy a többieket osztja és a hülye humorát, ami néha kicsapja a biztosítékot a vezetőségnél. — Diácska!  - köszöntött — Te is idetévedtél? Mikorra is kellett volna ideérni? — tudtam hogy ez nem egy lecseszéssel felel meg, mert azt ennél durvábban teszi meg, inkább csak figyelmeztetett hogy többet késés ne forduljon elő. 

— Hét negyvenöt  —  válaszoltam, az ofő pedig elmosolyodott, a magas vékony férfi vállamra helyezte a kezét és helyeselve bólogatott. 

— Na, látod! Nem is olyan nehéz ez két év után.  Állj be a sorba aztán menjünk ki és hallgassuk meg az igazgatónő csodálatos beszédét - mondta, szavában pedig a szarkazmus apró jeleit véltem felfedezni. Kérésére elindultam a sor vége felé, miközben kezemben lévő telefonom megrezzent párszor. Ahogy elmentem az osztálytársaim mellett mindenki izgatottan beszélgetett, és aligha észrevettek páran. 



Már éppen azon voltam, hogy vissza írok nekik, mikor valaki olyan szinten a vállamnak jött, hogy a telefonom kiesett a kezemből és az iskola lábnyomokkal teli csempéjén landolt. Felvettem és örömmel konstatáltam, hogy nem tört el, de az örömöm azon nyomban elszállt, ahogy felnéztem a zűr-zavar okozójára. — Bocs — bökte oda hanyagul felém sem pillantva.