A visszatérés (Riverdale fanfiction)

1. fejezet - Riverdale-be és vissza

A szemem előtt fenyőfák suhantak el. Elég magasak voltak, a nap csak néhány helyen sütött át rajtuk.

Hogy miért ülök buszon egy kedd délutánon a nyári szünetben? Nos, igazából milliónyi kifogásom lenne, hogy hová tartok, de inkább nem tagadom: hazamegyek.

Édesanyám egy hete hunyt el, egy komoly betegség miatt. Soha nem mesélt róla, ezért nem tudom. Már régóta küzdött vele, és akkor veszítette el a ,,harcot''. Öt napja volt a temetése, azután határoztam el, hogy visszamegyek Riverdale-be. Máshova nemigen tudnék, nem ismerem sem a rokonaimat, sem az apámat – édesanyámmal mindig jól megvoltunk ketten, nem kellettek számunkra rokonok.

És hogy miért megyek Riverdale-be? Jó kérdés, tényleg. Tavaly anyával nyaraltunk itt, két hetet, illetve a tavalyi téli szünetben voltunk itt pár napot. Igen, tudom, a legtöbb ember szerint egy rossz hely, de nekem már akkor elnyerte a szívemet. De nem is maga a kisváros hangulata vonzott vissza ide, hanem a kevésbé csábítóbb Southside városrész legmenőbb emberei: a Southside-i Kígyók. A családom.

Tavaly nyáron csatlakoztam hozzájuk – a próbákról most inkább nem ejtek szót. Anyukám nem tudott róluk, és ez jobb is így. Csak a legjobb barátnőmet, Eliza Brownt mutattam be neki.

Elizával azóta is tartom a kapcsolatot, ő intézte el a beiratkozásomat a Riverdale Gimnáziumba. Southside-ban fogok lakni, egy kicsi, ám otthonos házban, Elizával és a családjával. A házuk közelebb van a Southside Gimnáziumhoz, mint a Riverdale Gimnáziumhoz, de ha Eliza jól tájékoztatott, a Southside gimit bezárták. Ennek, gondolom, a legtöbb ember örült, mivel elég lepukkant volt, de talán valami szépet építenek a helyére.

Vajon mindenki jól van a csapatból? A tavalyi nyári szünet után csak a téli szünetre jöttem vissza, akkor nem túl sok dolog történt, viszont annál izgalmasabbak voltak az ott töltött napok. Jonessal, Tonival, Sweet Pea-vel, Fangsszel, és még néhány Kígyóval elintéztük Pennyt, hogy soha ne térjen vissza hozzánk. Eliza nem beszélt velem sem erről, sem arról, hogy mi történt azóta velük. Kíváncsi leszek.

A régi, viharvert órámra pillantottam. Ha minden igaz, a busz 45 perc múlva ér Riverdale-be. A városban mindenki ismer mindenkit, biztosan furán fognak nézni rám az emberek, hogy mégis mi a francot keresek én itt.

Hátradöntöttem a fejem az ülésen, és lehunytam a szemem. Már csak 45 perc. És otthon leszek.

***

A busz 16:27-kor érkezett meg a pályaudvarra. Rajtam kívül nem sokan voltak, így a leszálláskor magam elé engedtem egy idős nőt.

Egyedül Elizának szóltam az érkezésemről, de amikor leszálltam, őt sem találtam ott. A telefonomon beállítottam egy útvonalat a Fehér Féreg felé, majd elindultam. A Fehér Féreg egy régi szórakozóhely volt, most a Kígyók bázisa lett. A banda tagjai a legtöbb szabadidejüket itt töltötték.

Körülbelül nyolc perc gyaloglás után érkeztem meg a déli oldalra vezető hídhoz. El sem hiszem, végre itt vagyok! A hídon átsétálva úgy éreztem, mintha a hasamban pillangók repdesnének. El sem tudtam képzelni az életemet, és úgy egyáltalán, magamat a Kígyók nélkül. Természetesen hiányzott anyu, elvégre már nincs élő rokonom, vagyis nem tudok róla. Valószínűleg most mindenki egy idiótának gondol, amiért két hét alatt ennyire bele tudtam szeretni egy motorosbandába, de tavaly nyáron éreztem először, hogy tényleg tartozom valahová. Valakikhez.

Amint felnéztem a telefonomból, megláttam a Elizáék házát, és a számhoz kaptam a kezem. Visszanéztem a telefonomra, majd felhívtam Elizát. Azonnal felvette.

– Szia, hol vagy? – kérdeztem.

– Helló! Itthon, miért? – kérdezett vissza.

– Nézz ki az ablakodon – mosolyodtam el.

Egy pillanat múlva megjelent az arca az egyik emeleti ablakban, majd hirtelen lerakta a telefont, és eltűnt. Csak reméltem, hogy azért jön, hogy beengedjen. Nem sokkal később kinyílt a kapu, és kilépett rajta Eliza. Két lépéssel nálam termett, majd átöleltük egymást.

– Végre itt vagy! – mondta.

– Igen, végre.

– Összepakolok pár dolgot, és indulhatunk a Féregbe. Addig bejössz?

– Persze!

Elizáék háza nem a legnagyobb, de én nagyon szeretem. Egy otthonos faházuk van, hárman laknak benne; Eliza, Eliza öccse, Jack, és Eliza anyukája, Olivia. Eliza apukája, George és Olivia két évvel ezelőtt elváltak, így Eliza csak nagyon ritkán találkozik az apjával.

Amint beléptem az ajtón, ugyanaz a látvány fogadott, mint fél évvel ezelőtt. Az ajtótól jobbra a konyha, szemben a nappali, balra pedig a lépcső található, ami felvisz az emeletre. Eliza anyukája éppen nem volt otthon – ahogy Eliza mondta, szinte soha nincs otthon –, így azonnal felmehettünk a lépcsőn. Mit ne mondjak, Olivia szeret beszélgetni.

– Ugye mindenki jól van? – kérdeztem Elizától, miközben beléptünk a szobájába.

– Hát... Miután Jonesszal elintéztétek Pennyt, a Lidércek majdnem teljesen szétszedtek minket. Nem sokkal utána, az egyik éjszakán lázongások voltak az egész városban. Fangset meglőtték, azt hittük, a Lidércek voltak, ezért harcba akartunk vonulni, de Jones feláldozta magát, hogy ha őt megölik, akkor minket nem bántanak, viszont a Kígyók nem bírtak magukkal, ezért megtámadtuk őket. A lázongások közben leégették a lakókocsiparkot. Nem sok Kígyó otthona maradt meg. A balhé után páran leléptek, átálltak a Lidércekhez, vagy egyszerűen letartóztatták őket. Nagyon sokan minden szó nélkül elhagyták a várost. Hónapokig nem jártunk össze. A Kígyók egy időre... megszűntek. Aztán a nyár elején FP és Jones újra összehívtak mindenkit a városból, de azóta sem sikerült teljesen újraéleszteniük minket. Ki tudja? Valószínűleg már soha nem leszünk ugyanazok, mint előtte.

– Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt nektek – mondtam, miközben felvettem a kígyós dzsekimet. Bűntudatot éreztem amiatt, amiért itt hagytam őket meghalni. Nem mintha csak velem nyerhettek volna, de ahogy a Kígyók hatodik szabálya mondja, egységben az erő!

Közben Eliza is felöltözött, így hát elindultunk a Fehér Féreg felé. Eliza motorja a házuk előtt, az utcán parkolt. Együtt felültünk, majd elindultunk a Féregbe.

***

Újra itt voltam. A Féregben, pontosan ugyanúgy, ahogy tavaly a téli szünetben és a kéthetes nyaralásunkon. Odasétáltam a saját sötétszürke Harley Davidson motoromhoz, amit még tavaly nyáron vettem, mert éppen volt rá pénzem. Végigsimítottam a nyergén és a kormányán. Pontosan itt hagytam még múlt nyáron, mert nem vihettem magammal haza. Egy dolog, ezernyi emlék. Ránéztem, és egyből eszembe jutott a tavaly nyár. Az, hogy mennyit jártuk az országutakat Elizával meg a csapat pár tagjával. Akkor még nem volt semmiféle csuklyás, bár akkor már fejünk fölött lógott Jason Blossom meggyilkolásának az ügye. Terítékre került az, hogy Riverdale egyáltalán nem az az ártatlan, hétköznapi város, mint aminek hittük, és ez a Kígyókat is sokban éri. Egészen a tavalyi év végéig a Lidércek csak a városban állomásozó másik motorosbanda voltak. Viszont azok alapján, amit Eliza elmesélt... Riverdale szépen lassan vándorol a süllyesztő felé, és ha ezt nem állítjuk meg, a Kígyók csak követni fogják.

De... Ki mondta, hogy nem állíthatnánk meg?