A visszatérés (Riverdale fanfiction)

4. fejezet - A keresés megkezdődik

Amint végeztünk a falatozóban, már mentünk is vissza a Sunnyside lakókocsipark felé, hogy találkozzunk Jugheaddel. Megmutattuk neki a tegnap készült képet, mert úgy gondoltuk, ha valaki, majd ő tudni fogja az illető kilétét. Nem tudta.

– Meg kellene kérdeznünk a többieket ma este – szólt a fejét vakargatva.

– Ma nagyobb összejövetelt rendezünk, Toni értesített róla. Minél többen lesznek ott, annál nagyobb az esélye, hogy találunk valakit, aki ismeri ezt az embert.

– Vérdíjat is tűzhetnénk ki a fejére! – jutott eszembe. Természetesen viccnek szántam a pénzjutalmat, de az nem volt rossz ötlet, hogy a Kígyókat figyelmeztessük. Feltételezhetően egy Lidércről volt szó, és minden Lidérc veszélyes volt. Jughead felsóhajtott.

– Ez itt Riverdale, Ivy, nem az Assassin's Creed Rogue.

Vállat vontam.

– Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Kígyókat ne figyelmeztethetnénk. Köztudott, hogy a Lidércek mennyire veszélyesek.

– Bettyvel nyomtathattok szórólapokat – vetette fel Eliza, még mindig az én vérdíjas ötletemen lovagolva. – A gimi nyitva van a nyáron?

– A szerkesztőség a miénk, úgyhogy simán beengednek – adta be a derekát Jughead.

– Én szívesen veled megyek – ajánlottam fel. Legalább megismerhetem Bettyt is, aki már egy ideje Jughead barátnője.

– Három óra felé megfelel?

Bólintottam. Elizával egyébként sem szerveztünk semmit délutánra.

– Akkor találkozunk a suli előtt. Egyedül gyere! – figyelmeztetett horrorfilmbe illő hangon. Egy évvel ezelőtt frászt kaptam volna tőle, de már tudtam, hogy Jughead mennyire szereti a horrorfilmeket, így nem lepődtem meg. Lehet, hogy kellett volna.

***

Az egész napot Elizáéknál töltöttem. A hátizsákomba összepakoltam néhány dolgot, ami kellhet a szórólapokhoz, a farmerdzsekimet pedig előkészítettem. Pontosan tudtam, milyen a Kígyók megítélése Riverdale-ben, így nem akartam kockáztatni. Ha az igazgatóval is találkozom, nem szeretnék rossz első benyomást kelteni. Nem mintha a Kígyó lét rossz lenne, de hát mindannyian tudjuk, az emberek milyen előítéletesek tudnak lenni.

Elizával nem sok mindent csináltunk, ő a laptopját bújva a Redditet böngészte, én meg berendezkedtem az új saját szobámban. A tetőtérben kaptam helyet, és bár a helyiség nem volt túl nagy, nekem pont megfelelő volt, bár folyamatosan emlékeztetnem kellett magam arra, hogy reggelenként ne keljek fel túl nagy hévvel, mert beverem a fejem a falba.

Mindent kipakoltam a bőröndömből, majd mindenféle rendszerezés nélkül, csak úgy találomra minden cuccomat bedobáltam a fiókos szekrénybe. Keveset aludtam az éjjel, így túl lusta voltam a hajtogatáshoz és a pakoláshoz.

Találtam egy konnektort a falban, úgyhogy beüzemeltem a saját laptopomat is, és beállítottam mindent, ami ahhoz kell, hogy ne távolodjak el ősember módjára a külvilágtól.

Fél háromkor nekiálltam készülődni, és a Google Mapset böngészni, hogy ne tévedjek el túlságosan. Miközben átbattyogtam Eliza szobájába, lófarokba kötöttem sötétbarna hajamat – amire igazán ráfért volna már egy megfésülés, de reggel a Fehér Féregben úgy éreztem, mintha egy hosszú kómából ébredtem volna fel, végül pedig teljesen kiment a fejemből. Amikor kimerészkedem a szabad ég alá, amúgy is mindig a fekete francia sapkámat hordom, így senkinek sem lesz feltűnő.