A visszatérés (Riverdale fanfiction)

2. fejezet - Újraegyesülés

Elizával együtt beléptünk a Féregbe. Mint ahogy általában, most is káosz uralkodott: az apró színpadnál éppen karaoke-ztak, a pulttól hangos nevetés hangzott fel, majd az egyik sarokban lévő asztalnál kiabálni kezdtek valamin. Egyszerre több asztalnál is biliárdoztak, emiatt időnként örömkiáltások hangzottak fel, a hangszórókból pedig éppen üvöltött az Amaranthe. Való igaz, az ő zenéjük illik az ilyen káoszos hangulathoz. Bár egyébként jobban szeretem a „csendet", amikor csak a zene szól, és nem a bandatagok, de egyszerűen elmondhatatlanul hiányzott már az egész szórakozóhely légköre. Hirtelen valaki megszólított:

– Visszatértél, kis D? – A ,,kis D'' volt az én becenevem a Kígyóknál. A D a vezetéknevemből jön, a ,,kis'' pedig onnan, hogy van egy idősebb motoros, akinek a vezetékneve D-vel kezdődik, és ő viseli a ,,nagy D'' nevet. Akarva-akaratlanul, de egy életre összekötöttek minket.

– Igen – mosolyogtam a mellettünk álló Tonira. – Jó újra közöttetek lenni.

– Mi is örülünk neked. Bár a többiek túlságosan bele vannak melegedve abba, amit éppen csinálnak, előbb-utóbb mindenki üdvözölni fog – sóhajtott, majd a biliárdozókra nézett, és elsétált.

Tehát így működött ez nálunk. Jóban voltunk Tonival, de nem kérdezte meg, hogy mi történt velem egy fél év alatt. Nem mintha nem érdekelte volna: nálunk ez így megy. Elizán kívül valószínűleg senki sem fog mesélni arról sem, hogy velük mi történt.

Odasétáltunk a pulthoz, hogy kérjünk valami innivalót. Toni már előttünk odaért, hogy kiszolgáljon minket, és azokat, akik már ott ültek a magas bárszékeken. Éppen láttam, ahogy Toni megfogja valakinek a kezét, aki vele szemben ült. És aki nem volt más, mint... Cheryl Blossom. Nem sokszor találkoztam vele, de már így is nagyon ellenszenves lánynak tűnt. Értetlen arcot vágtam, ahogy jobban is megnéztem őt. Igen, kígyós dzseki volt rajta. Jonest nagyon megverhették, ha felvette hozzánk Cherylt.

– Kis D! – fordult oda hozzám. – Úgy látszik, újra idetoltad a képed a bázisunkra?

– Ha jól értesültem, te még nem is nevezhetnéd a Férget a bázisodnak.

– Még így is több időt töltöttem itt, mint te – nézett rám lenézően Cheryl, majd visszafordult Toni felé. – Mindegy is, nem akartam sokáig zavarni ezt az... – mondta, majd hátranézett a biliárdozók felé. – Akármit. Várlak holnap este, filmet nézünk, és megeszünk minden nassolnivalót, amit a házban találunk. A legjobb Choni-est lesz a történelmünkben – mosolygott Tonira, aztán megcsókolta, felállt, és sietve elhagyta a Férget.

– Oké, magyarázatot követelek – ültem fel én is egy bárszékre. – Cheryl mégis mit keres a bandánkban?

– Hamis vallomást tett, amiért Jones apjának nem kellett éveket a sitten ülnie. Miután elmúltak a lázadások, csatlakozott hozzánk – támaszkodott a pultra Toni, félresimítva egy kósza, rózsaszín tincset az arcából.

– Te jó ég – forgattam a szemem. – Cheryl amúgy sem illik be közénk. Most őszintén, ti el tudjátok képzelni őt tetovált fickókkal, amint éppen biliárdoznak, Jack Daniel'st isznak, a háttérben pedig az Archangel szól? Ó, és mindez anélkül, hogy földbe döngölne bárkit is.

– Ne feledd, Ivy, hogy ahhoz, hogy tiszteletbeli tag legyél, bírnod kell a kritikát – emlékeztett Eliza szigorú hangon, de azért egy halvány mosolyt az ő arcán is láttam.

– Nekem mondhat akármit, én nem sértődöm meg. De néha azért kicsit visszafoghatná magát – húztam el a szám.

Toni nem válaszolt, de nem is nézett rám. Helyette összenézett Elizával.

– Kis D? Te vagy az? – hallottam magam mögül egy ismerős hangot.

– Jughead Jones – fordultam meg mosolyogva. – Igen, azt hiszem, én lennék. – A Kígyók jelenlegi vezetőjével beszéltem, ez nálunk elég nagy dicsőségnek számított. – Ha már itt vagy – szálltam le a vérvörös bárszékről –, tudnánk beszélni?

– Persze – mondta Jughead, majd körbenézett, hogy éppen nem keresi-e senki, aztán intett, hogy kövessem. Egy, a sarokban álló ajtóhoz vezetett, benyitott, én pedig követtem. Becsuktam az ajtót, majd Jughead után lementem a lépcsőn. Ó, a Fehér Féreg híres alagsora, ahol fejbe lőtték Jason Blossomot. Kirázott a hideg, a szőrszálak az égnek meredtek a karomon.

– Mielőtt bármit mondanál, barátnőm van – nevetett fel röviden Jughead.

– Nem, nem erről van szó – néztem röhögve a szemébe. – A Kígyókról. Eliza mesélt arról, hogy mi történt, amíg nem voltam itt. Arra gondoltam, hogy talán... Én segíthetnék újraéleszteni őket. Két hét múlva kezdődik az iskola, akár ott is szerezhetnénk tagokat. Ősszel lesz Pickens tábornok ünnepe, ahol az egész város összegyűlik.

Jughead egy ideig gondolkozott a válaszon.

– Ivy, ugye tudod, hogy Pickens tábornok mészárolta le a Kígyók őseit? – kérdezte kétkedve.

– Igen, Jones, tisztában vagyok vele – tettem csípőre a kezem. – De ettől függetlenül miért ne használhatnánk ki azt a napot a kibékülésre? Félretesszük a múltat, hogy a jelenre és a jövőre tudjunk fókuszálni. Kérlek, Jughead!

– Basszus, Ivy, nem hülyeség, amit mondasz. Egyáltalán nem hülyeség.

Úgy sétáltunk vissza a földszintre, mintha mi se történt volna, holott nagy tervünk volt.

Jughead fellépett a Féreg apró színpadára, és a karját a magasba nyújtotta. Akik meglátták őt, egyből elcsendesedtek, majd szépen lassan az egész teremre csend borult, és a következő felcsendülő számot is lehalkították. Jughead intett, hogy álljak mellé, mire felsétáltam a színpadra, és végignéztem a Kígyókon. Megkocogtatta a mikrofont, majd beleszólt.

– Kedves mindenki! – nézett körbe a teremben. – Mint ahogy mellettem is láthatjátok, kis D visszatért! – A szavai után több asztaltól is tapsolás hangzott fel, sokan integettek is nekem, mire rájuk mosolyogtam. Leírhatatlan érzés otthon, a családommal lenni.

– Igaz, hogy sok szarságon mentünk keresztül – folytatta Jones –, de Ivy és én úgy gondoljuk, a Kígyóknak itt még nem lehet vége. Bármi is történjék, nem szabad feladnunk! Soha! – Hosszú taps kísérte szavait. – Ezért együtt elhatároztuk, hogy folytatni fogjuk az utunkat.

– Új tagokat fogunk gyűjteni – vettem át Jugheadtől a mikrofont. – De ha kell, a régieket is visszahívjuk. Pickens tábornok ünnepnapja ezentúl nem egy gyásznap lesz számunkra, hanem egy ünnep az új Kígyók tiszteletére! De először valahogy el kell takarítanunk a Lidérceket Riverdale-ből. Ahogy a mondás tartja, két bárd nem fér meg egy csárdásban, így két motorosbanda sem egy városban.

– Igazad van, Davis! – kiáltott egy Kígyó a Féreg sarkából. Biccentettem neki, majd Jugheadre néztem.

– Az iskola hamarosan elkezdődik. – Vette át a szót a fiú. – Akik a Riverdale Gimnáziumba járnak, azok tartsák nyitva a szemüket! És a városban is mindenki járjon nyitott szemmel! Hogy az unokáink is lehessenek Kígyók! – emelte a magasba a poharát befejezésül, mire velünk együtt egy egész kocsma éljenzett.

Jughead visszahelyezte a mikrofont az állványba, és lelépett a színpadról. Még egyszer körbenéztem a bandatagokon, majd követtem. Tehát megcsináltuk. Mindenki figyelni fog, hátha találnak valakit, aki közénk való.

Boldogan összenéztünk, majd leugrottunk a színpadról, és amint távoztunk, egyből megszólalt a Blind Channeltől a Balboa. Bárki, aki azt a számot hallgatta, három percig őszintén elhitte, hogy legyőzhetetlen. Mi is azok voltunk.

Feltüntetett bandák és/vagy zeneszámok:

Amaranthe – Archangel

Blind Channel – Balboa