Vörös

5

Könnyű, olykor észrevehetetlen és természetes dolog a légzés. Ha nem figyelmeztetnek rá észre sem veszed, hogy csinálod. Hiszen normális a levegő vétel. És annál egyszerűbb. Minden pillanatban csináljuk és olyan nagy könnyedséggel, hogy ez egyeseknek nyugtató tud lenni időnként. Egyeseknek. Én nem vagyok ők. Én nem is tudom milyen vagyok. Én azt tudom, hogy félek.

Amint a rejtélyes idegen a vállam hoz ért, valami megint megindult bennem. Fejem, nyakam, karom, vállam, hátam, mellkason és a hasam forrósodni kezdett. És nem jó értelemben. Átfutott egy gyors hidegrázás a testemen, majd remegni kezdtem. Égetett minden porcikám, és közben az a szörnyen egyszerű dolog nem akart sikerülni, mint eddig általában. A légzés. A tüdőm azonnal össze szűkült és mint aki az utolsó kis oxigénért küzdene, kapkodtam a levegőt. Elkapott a hányinger és fülem zúgni kezdett. "Sajnálom" aszt hiszem ezt ki tudtam nyögni, majd futottam is a mosdóba. A fülke ajtaját úgy, ahogy volt kitéptem, majd a mosdó elé térdeltem. Nem bírtam tovább, ki adtam a gyomrom tartalmát. Csak nem ettem olyan sokat ézert csak a vér jött belőlem. A levegőt még mindig rosszul vettem, de már nem bírtam mit ki adni magamból. Leültem a hideg csempére, majd fejem a falnak döntöttem és számolni kezdtem. Ahogy számoltam ujjaimat úgy töröltem sorban, újra meg újra. Egy, kettő, három, nyolc, tízenegy, buszonhárom, harminc. Lassan mondtam a számokat, hogy fokozatosan lassuljon a légzésem. Hetvenkettőnél abba hagytam. A kezem még mindig borzaztóan remegett és a fülembe lévő ricsaj is csak most kezdett el halkulni.
Ekkor valaki berontott a mosdóban.

- Ádám, itt vagy?!- a hangja olyan ismerős volt. Ő az a srác aki beszélni akart velem. Szóval idáig követett. Fájdalmas. Meg esik valakin a szíve és  rögtön ugrik. Mintha valami szuper hős lenne. Pedig nem az, hanem valószínűleg egy kis megtört gyerek rossz szülőkkel.
Tudom, én is ilyen voltam régebben. De csak régebben
-Itt vagyok -majd a fülke alatt kidugtam a lábam.
Azzonnal berontot majd rám néz. Tekintete agodalmat tükröz és megbánást. Mondom, lelkiismeretes egy gyerek ez. Meg ijedt a latványomtól, de azért még is legugol mellém. Amint nyúlna felém rászólok.
- Hozzám ne érj!- csak bólint és hátrébb csúszik majd leül.
- Mi történt? Hozzád szóltam majd rosszul lettél és elfutottál. Miadtam volt mind ez?- fuh de kíváncsi ez a gyerek. De telibe talált. Miadta volt, anyira amennyire csak lehet. Ha nem jön rá a beszélgethetnék akkor most nem lennénk itt.
- Pontosan miadtad,- nézek végig rajta- de nem tehetsz róla.- ez az a srác a teremből. Az a "emo" gyerek. Meglepő. Nem néztem volna kibelőle a lelkiismeretes kisfiút. De minek ítélkezünk elsőre, ha bőven elég csak másodiknak pofára esni. Nagyon negatív tudom, de mindig így van. Megismered, megkedveled majd elrontod. Vagy ő, vagy te, de lehet mind ketten. Ezért inkább másodjára esel pofára, hogy az elejét élvezd. Utána azt te döntöd el, hogy ezt jópárszor át akarod még élni, vagy inkább hagyod.
- Figyelj nagyon nagylelkű az agodalmad, de felesleges.- Nézek a szemébe.- nem esik jól ha hozzám érnek, ennyi az egész. Ezen nem tudsz változtatni, ne hibáztasd magad. Feleslegesen gyötörne az élet.

-De azért én sajnálom. Miadtam voltál rosszul, és ahogy látom miadtam hánytál. Szóval van miért magamat hibáztatni.- aha Tát a srác ideges. Akkor már azt tudjuk róla, hogy mindent túl gondol és segítőkész. Fasza pont ez hiányzott. Mint az exem bassza meg.

- Te tudod, nem szólok bele. Ha magadat akarod büntetni észnélkül, csak tessék. Egy életed egy halálod.- és ezzel fel is álltam hogy meginduljak. Fura alak ez az ember az biztos.

- Várj meg!- fut utánam a folyosón. - azért jobban van?

- aham.

- És nem akarsz enni, inni levegőzni, tudod amit ilyenkor szoktak.- ez az ember egy pióca.

- Na akkor most álljunk meg egy szóra. Idegesítesz kis ember,- mert, hogy vagy egy fejjel alacsonyabb volt nálam- és nem szeretem ha javaslatokat tesznek nekem az érdekében mit kéne tennem. Nagyon jól tudom én is mi lenne a helyes. De nem fogom azt tenni. Ahogy eddig sem. Szóval ha ezt meg beszélnénk én elköszönnék.- majd hátat fordítottam neki.
- Máté vagyok!- kiáltot még oda nekem-. És egy osztályba járunk!-majd lefordultam a folyosóról amin eddig sétáltunk.
Jól van Máté, azért hülye nem vagyok, ezt mind tudtam.