Erisz Virágai

𝑣𝑖𝑜𝑙𝑎

𝑣𝑖𝑜𝑙𝑎 : 𝑚𝑖𝑡𝑠𝑘𝑖 - 𝑡𝑤𝑜 𝑠𝑙𝑜𝑤 𝑑𝑎𝑛𝑐𝑒𝑟𝑠

Irigykedve néztem a csillagok keringőjét,
míg a csalódottság táncában lettem örvény.
Karmait belém mélyesztve húzott a táncparkettre,
megfagyasztva bennem az amúgy is jeges lelket.

Hagytam, hogy átvegye az irányítást az éjben,
és odafagyasszon a mindenség sötétjébe.
Rosszul mozgott, nem is tudott táncolni,
én pedig a hidegtől nem tudtam ordítani.

Odafagytam a csalódottság kegyetlen markába,
egy sötét bálterem kínzó magányában.
Kilátástalan jégszoborrá váltam,
ami percekig próbált ragyogni a homályban.

Egy tánc sem kellett hozzá és én megfagytam,
ezért szánalmas szomorúságba burkoltam magam.
Egy kósza könnycsepp indult útnak a sötétben,
napsugarat hívva ezzel megfagyott lelkemhez.

A mellém lépő árnyra néztem kábán, alig mozdulva,
lassan, kristályos tekintettel bámultam,
és belenéztem a nap legszebben tündöklő szikráiba,
amik megolvasztani jöttek fáradt mivoltomat.

Beragyogta a rideg báltermet aranyló fényével,
bár felhőfedte volt minden mozzanata és döntése.
Ő maga sem tudta megfejteni a miérteket,
engem mégis beletaszított ezeknek sűrű rengetegébe.

Napsugár színe elnyelte a sötét éjben a báltermet,
és immár a szabad kozmosz kergetett bennünket.
Az égbolt ragyogó abrosza alatt ölelt vigaszba, maga a lehullott csillag,
aki maga sem tudta, miért ezt a táncot választotta.