Ambivalens

szürke köd a napsütésben.

-Megint sír, látod? Ez a gyerek egyszerűen nem normális! -A nappaliban állt, nem volt rajta zokni, a hideg kelletlenül futkosott végig apró testén, csak egy hosszú, barna nadrágot és egy kék pólót viselt. Előtte szilánkok hevertek, és egy darab vajas pirítós, arcával lefelé. Csak önálló akart lenni, olyan, aki büszkévé tudja tenni a saját apját! De apró kezeiből kicsúszott a forró aljú tányér, s a kemény, barna parkettán csattant egyet, majd darabokra tört.-Ne sírj már! Miért hisztizel folyamatosan? Miért nem lehetsz olyan, mint bármelyik másik gyerek... Legalább mozdulj már, mintha nem is értenéd, hogy mi történik körülötted! Nem csoda, hogy az anyád is elment, csak miattad...

-Apa hagyd már békén szegénykét! Csak eltört egy tányért, nem nagy dolog.-a nővérének vörösre festett haja volt, és zöld szemei. Átlépte a szilánkokat, majd szorosan magához húzta a fiút. Bal kezével elkezdte simogatni a reszkető testet, míg jobbjával a göndör kócos tincseibe fúrta ujjait. A 16 éves lány illata a fahéjra emlékeztette. -Jól van Pötyi, nincsen semmi baj, ne bánkódj, csak egy tányér! Mindenkivel előfordul.-elhúzódott öccsétől, de az apró kezét továbbra sem engedte el. A lány az apjuk felé fordult, nem kiabált, de hangsúlyán jelentősen változtatott, arckifejezése is enyhén eltorzult.-Látod, hogy megrémisztetted szegénykét megint? Nem beszélhetsz így vele! Apa, ő még csak egy 6 éves kisfiú! Egy gyerek! Nem tehet róla, hogyha elejt valamit, és nem az ő hibája, hogy anya elment!

-Mindig csak véded, pont úgy, ahogy ő tette! Ez a gyerek konkrétan néma, legalábbis azt játssza, hogy nem beszél! Nem nevet, nem csinál semmi olyat, amit egy normális gyerek! Mindig csak bambul, most is, mondd azt, hogy a tudatánál van! Kurvára azt sem tudja mi történik körülötte!-A férfi hangja megint felerősödött, a kis Peti már tudta, hogy mi jön, véget nem érő ordibálás, szeretett volna kifutni a lakásból, vagy bebújni az asztal alá, a szekrénybe a kabátok és a cipők közé, miközben befogja a füleit. Mindenesetre csak bámulta az apját, amint arca előtt integetett, majd beleordított abba. Nem követte zöldjeivel kezeinek mozgását, csak stabilan egy pontot figyelt a férfi mögötti falon. Nem értette a szavakat, amiket hozzávágott, de éles, szigorú barna szemére, melyek az arcába meredtek a mai napig emlékezett. Hangos volt, nagyon-nagyon hangos...

....

Ez egy olyan emlék, amit a fiú mélyen, hosszú évekre eltemetett magában, és sohasem gondolt rá. Egy alkalommal viszont a terápiás kezelésen feljött benne ez a kis jelenet, az orvos azt mondta, koncentráljon az apja utolsó mondataira, mert amíg nem emlékszik azokra, helyesbítve nem tudja felidézni magában a szavait, a betegségének kezelése meglehetősen bonyolultabb lesz. Mind az orvosoknak, mind önmagának. A gyerekkora nagyrészt ilyen volt, kevés dolog maradt meg fejében, de néha eszébe jutott pár ilyen pillanat. Reggel hétkor kelt, a fa deszkákat nézte a plafonon, miközben még mindig feküdt, oldalról pedig két test simult hozzá. Arra emlékezett, hogy Barni kirakta őt, bár arra nem pontosan, hogy miért, csak hogy a magasabb csúnyán beszélt vele, de nem tudja felidézni magában mit mondott. Arra végképp nem, hogy hogyan került az olaszék szobájába, biztos átkéreckedett hozzájuk, a cucca a fal mellett volt. A kezeket óvatosan lehámozta magáról, majd kikúszott az ágy végéig, ott pedig felállt.

Az első gondolata az volt, hogy belehal abba fájdalomba, ami hátán egyre nagyobb s nagyobb lett. Finoman hozzá ért a csomóponthoz, érezte, hogy nem egyszerűen elaludta azt. Mindegy. Lehajolt a táskához, a neszesszere volt legfelül. A gyógyszerei sehol, a kis tartály üresen állt. Mi történt? Nem vehette be mindet, még nyolc szem volt nála mikor otthonról elindult, és kettőnél sosem venne be többet! De akkor, hová tűntek?

-Jó reggelt Peti. Hogy vagy?-a göndör hajú pillantott rá, hangja nagyon rekedt volt, és fáradt, az utóbbi puha arcán is megbújt, nem is olyan mélyen, szemei alá sötét karikák költöztek. Ő nem négy, hanem csak másfél órát aludt az éjszaka. "Jól, csak fáj a hátam." Elmosolyodott, de arcáról ez hamar lefagyott.-Elhiszem. Elég erősen csattantál a falon este...