Dear my sweet actor <Aidan Gallagher ff>

Kérdések tömege

Az aznap esti történtek óta nem beszéltünk Aidannal. Azóta eltelt 3 nap és ezalatt a napok alatt rengeteg minden történt. Hol is kezdjem. Először is a szüleim elutaztak valami üzleti út miatt és engem itt hagytak. Másodszor a legjobb barátaim felől azóta sem halottam. És őszintén? Nem is érdekel már. Az elején nehéz volt elfogadni mivel nem tudtam, hogy mi a bajuk. Aztán beletörődtem. Harmadszor pedig, hogy Aidan nem hajlandó hozzám szólni sem. Azt sem tudom mi van vele hiszen semmi életjelet nem adott azóta sem. Szóval igen mondhatni, hogy az életem darabokra esett pár nap leforgása alatt. Nem tudom, hogy mit fogok magammal kezdeni mivel nincsen semmim egyenlőre. Mára azt terveztem, hogy elmegyek bevásárolni mivel semmi sincsen itthon. El is indultam biciklivel. Pár perc múlva már a bevásárló központban voltam és megvettem azokat a dolgokat amikkel 1 hétig kihúzom egy magam mivel fogalmam sincs mikor jönnek haza a szüleim. Ráadásul tőlük sem kaptam semmi életjelet már 2 napja. Már hazafele tartottam amikor elém ugrott egy mókus én meg elrántottam a kormányt ezzel átesve azon. Szerencsétlenségemre az akkorra már nap tűzte forró aszfaltra érkeztem ami jól fel is szedte a bőrt az alkaromon meg a könyökömön.

-Baszki!!- fájlaltam a kezem. Majd lassan feltápászkodtam és akkor láttam, hogy a megvett cuccok fele a földön hever.

-Szuper már csak ez hiányzott. Ez a nap már nem is lehetne rosszabb.- Olivia te kis naív. Mindig történik még valami ami azt az adott pillanatot még rosszabbá teszi. Hát ez történt most is.

-Jól vagy?- kérdezte egy ismerős hang a hátam mögött. Hirtelen megfordultam és bár ne tettem volna. Mikor megláttam ki az, pontosítok KIK azok majdnem elájultam. Hiszen nem mások álltak mögöttem mint Kiara és Noah!

-Jesszusom ti meg mit kerestek itt?- pattantam fel és karjaikba vetettem magamat. Eleinte szorosan öleltem magamhoz őket.

-Jöttünk meglátogatni. Reméljük nem baj.- mondta kicsit kuncogva Noah.

-Dehogy baj. Gyertek.- mondtam majd felszedtem a biciklim a földről.

-Segítsünk?

-Igen kérlek.

Mikor mindent sikeresen összeszedtünk elindultunk haza. Bementünk a házba, lepakoltunk majd leültünk a kanapéra.

-Mindjárt jövök csak lefertőtlenítem a kezem.- ezzel a mondatattal felrohantam a fürdőbe. Lefertőtlenítettem ami megjegyzem rohadtul csípett, utána befásliztam és a fásli alá tettem egy kis regeneráló krémet majd vissza sétáltam barátaimhoz. Leültem és egyből belekezdtem a kérdésekbe.

-Szóval az első és egyben legfontosabb kérdésem, hogy mégis hogy kerültök ide?

-Hát leginkább repülővel aztán taxival.- mondta szórakozottan Kiara.

-Nagyon humoros. De most tényleg. Mit kerestek itt?

-Eljöttünk meglátogatni mert már hiányoztál.

-És miért nem kaptam semmi életjelet felőletek az elmúlt 1 hétben?- kérdeztem ezt egy kicsit komolyabb hangnemmel.

-Azért nem mert nem akartuk, hogy tudjál a kis tervünkről és te is tudod, hogy Noah nem egy világbajnok a titoktartásban. Nem akartuk, hogy véletlenül is kikotyogja. Ezért nem szóltunk és így titokban ide tudtunk repülni. Röviden ennyi.

-Köszi. Most szükségem van rátok nagyon.- mondtam arcokat vágva.

-Miért mi történt?

Mindent elmeséltem nekik amit ők síri csendben hallgattak.

-ÁLJ ÁLJ ÁLJ!

-Mi van?

-Ki az az Aidan?

-Most komoly Noah?! Ennyit sikerült levenned az egészből? Hogy ki az az Aidan? Gratulálok. Tudtam, hogy soha sem voltál a szövegértés nagy mestere de ennyire nem?- kérdeztem humorizálva.

-Jól van na. Bocsi. Amúgy meg képzeld el, hogy felhúztam magam 4-esre szövegértésből.

-Nem hiszek neked.

-Komolyan mondja. Javított- tette hozzá Kiara.

-Azta Noah. Le a kalappal előtted. Mindegy folytassuk ott ahol abbahagytam.

-Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

-MELYIKRE?

-Arra, hogy ki az az Aidan.

-A szomszédunk.

-Okés. Most már foytathatod.

Még egy ideig elbeszélgettünk ott majd megvacsiztunk és elmentünk aludni. Kiara a vendég szobában aludt Noahval. Ahogy halottam este nagyon megküzdöttek azért, hogy ki legyen alul és ki legyen felül. Végül Kiara nyert és ő kapta a felső részét az emeletes ágynak. Noah durcásan befeküdt alulra de Kiara már csak azért is, hogy húzza az agyát hozzá vágott felülrő egy párnát. Noah is vissza csapott. Ekkor volt az, hogy átmentem szólni, hogy kuss legyen már. Utána elnyugodtak és aludtak is. Én nem tudtam aludni ezért kiültem a teraszra és csak néztem ki a fejemből. Ekkor történt az is, hogy láttam Aidant bemenni a házba. Ő is észrevett és integetett is de én csak megforgattam a szememe.t majd bementem és lefeküdtem aludni. Hamar el is aludtam és egészen másnap reggel 10ig felsem keltem.

Aidan szemszöge

Aznap este csak úgy ott hagytam minden szó nélkül a tornácon Olivia-t. Azt a tettemet meg is bántam. Mikor hazaértem felrohantam a szobámba. Egész este csak fetrengtem az ágyamban. Ameddig rá nem vettem magamat arra, hogy írjak Olivia-nak.

Üzenetem:

Csak szeretnék bocsánatot kérni amiatt amit tettem. Szörnyen sajnálom még én sem tudom, hogy mi volt. Csak úgy jött. Mindenesetre élveztem a mai napot remélem azért valamennyire te is élvezted és sajnálom. Jó éjt

Ezután telefonomat ledobtam az ágyra és bedőltem a párnáim közé. Pár perc múlva választ is kaptam.

Válasz:

Élveztem a mai napot én is. Jó éjt

Ez egy kis remény sugarat gyújtott bennem. Ekkor a szánalom érzése fogott el. Az, hogy csak úgy a semmiből megcsókoltam majd ott is hagytam, egyszerűen nem tudtam elképzelni miért tettem azt amit tettem. A történtek után nem beszéltünk nem is találkoztunk még csak egy Sziára sem. Teljesen elhidegültünk egymástól. Eltelt 3 nap és még mindig semmi. Majd a harmadik nap láttam ahogyan elmegy biciklivel valahova majd 1 zacskóval tér vissza de nem jutott el a házig mert elesett. Egyből rohanni akartam hozzá, hogy segítsek és egyúttal megbeszéljük a dolgokat. De elkéstem mert két Olivia-val egykorú megelőzött. Felsegítették majd szorosan megölelték egymást. Ekkor kis féltékenységet éreztem de elhessegettem ezt a gondolatot. Ezután visszamentek a házba és onnantól nem láttam egyiküket sem, egészen estig amíg el nem mentem egy kicsit kiszellőztetni a fejemet és gondolkodni. Mikor már majdnem hazaértem láttam, hogy valaki a teraszon üldögél egyedül és néz ki a fejéből. Nem voltam benne biztos, hogy észrevett de azért mikor végre rám szegeződött a tekintete. Én gyorsan integettem neki de Ő csak felállt és besétált a szobájába. Ekkor olyan érzés fogott el mintha szíven szúrtak volna. Lehajtott fejjel mentem be a házba és feküdtem el az ágyamon. Aznap este gondoltam ráírok de végül nem tettem meg, mert nem tudtam mit kellett volna írnom. Talán majd holnap tudunk beszélni vagy lehet, hogy elkéne engednem ezt az egészet? Talán Ő már rég elengedte. De ha nem akkor ez, hogy egy szót sem szólunk egymáshoz tök gáz. Nem? Talán majd a sors eldönti. Lehet, hogy minket nem is egymásnak szánt az ég. Lehet csak barátoknak kéne lennünk. De ha más sráccal látnám akkor tuti kiakadnék és megszakadna a szívem. Lehet csak szomszédoknak kéne lennünk aki néha átmennek egymáshoz beszélgetni vagy éppen egy kis cukrot kérni. Majd kiderül, hogy mit is írt nekünk meg a sors. Ezek a gondolatok között hajtottam álomra a fejemet. Annyira nehezen tudtam elaludni hiszen cikáztak a gondolataim. De nagy nehezen sikerült álmot csalnom a szemeimre.

Eddig, hogy tetszik ez a történet?

Szavak: 1095 db