Az utolsó levél | BEFEJEZETT | - Marauders Fanfiction

14. Fejezet || Hiányos kirakós

Claire az ajkába harapva lépte át a küszöböt, elfehéredő ujjaival próbálva jó irányba terelni súlyos bőröndjét, ami kitartóan húzta őt vissza, a folyosó felé. Miközben végignézett a szemközt helyet foglaló négy fiún, magában kénytelen volt konstatálni, hogy azon képessége, amely előszeretettel sodorta őt kínosabbnál kínosabb helyzetekbe, kellemetlenül felerősödött az utóbbi időben.

– Sziasztok – motyogta, elszántan elnyomva magában a lámpalázat.

– Üdv. – Lupin szájából a köszöntés cinikusan, majdhogynem gúnyosan hangzott. Rá sem nézett: az ölében fekvő Prófétát lapozgatta.

– Helló. – Black hátradőlt az ülésen, és tarkóját a tenyerébe támasztotta. – Okoska.

Claire érezte, ahogy az alattomos piros folt lassan felkúszik az arcára. Lehuppant az ülésre, feszülten kihúzta a hátát, mintha nevelőnője illemtani leckéi megvédhetnék a gúnyolódással szemben, és a gyűrűjével kezdett babrálni.

– Viselkedj, Siri – vetett rá szúrós pillantást Marlene, majd levetette magát barátnője mellé. Evans ugyanígy tett. 

Az út hátralévő részében Claire meghúzta magát, és kibámult az ablakon, vagy éppen olvasott – mindent megtett azért, hogy ne érezze magán Lupin tekintetét, ami szinte lyukat égetett a magánszférájába. Ahányszor azonban odakapta a fejét, hogy tetten érje, a fiú beszélgetett, újságot lapozgatott, evett – egyszer sem nézte őt, Claire-t, egyszer sem fordult feléje, ő pedig kezdte azt hinni, hogy paranoiája végleg felülemelkedett rajta.

Amikor a vonat végre lefékezett Roxmortsban, úgy pattant fel, mintha a kilencórás úton nem zsibbadt volna el keze-lába, és egy intést követően kisurrant a kupéból. A nagy tolongásban hugrabugosok csoportjához sodródott, ahol egy széles vállú, magabiztos arcú fiú éppen valami koboldfelkelésről vitatkozott egy másikkal.

– Dirk – mondta a másik, akinek orrán vastag keretes szemüveg billegett, a haja pedig úgy festett, mintha kétoldalt átmentek volna rajta fűkaszával –, értsd meg, hogy az nem tudományos bizonyítékokkal alátámasztott érvelés...

– ...hanem mi? – A Dirk nevű kihúzta magát, és körbejártatta a pillantását, mintha azt várná, ki mond ellent neki. – Samuel, százharmincnégy százalékos dolgozatot írtam belőle. Lumpsluck professzorral a múltkor kiveséztük a témát, az egész egyszerű és világosan bizonyítható: az a varázsló kezdeményezte az egészet...

– Nagyon eszesnek mondják – szólt egy hang a fülébe, mire egész testében összerezzent. – Ne haragudj – szabadkozott Evans, aki mögötte ácsorgott, és éppen a köpenyét húzta fel. Mindketten a hugrabugosok felé pislogtak.

– Dirk akárkit? – kérdezett vissza Claire.

– Dirk Cresswellt, igen. Ő is tagja a Lump Klubnak.

Mosolyra rándult a szája, azt hitte, a lány viccel.

– Hogy minek?

– Lump Klubnak! – Közben a tömeg előttük fogyatkozni kezdett, a diákok sorra szálltak be a várakozó fiákerekbe. – Nem ismered? Lumpsluck professzor meghív pár diákot, és ilyen összejövetel-féleségeket tart, partikat karácsonykor, egészen jó szokott lenni a hangulat.

Evans lábujjhegyre állt – biztosan Jameséket kereste, akiktől elsodródhatott a nagy zűrzavarban.

– Honnan tudsz róla ennyit? – somolygott Claire. Evans arcára pír kúszott.

– Ó, hát – hát én is benne vagyok. Nem nagy dolog – visszakozott. – Igazából minden második jobb bájitalfőzőt meghívta az évfolyamról. De Cresswell inkább a mágiatörténetben van otthon. Egy csomó mindent tud a koboldokról, szerintem az egész Hugrabugot ő korrepetálja, ha vizsgák előtt elalszanak Binns óráin.