Véres Valentin nap (Bakugou x Reader)

🔪3.fejezet🔪

[Jelen: 2022]

(Név) lódobogás hangjára kapta fel fejét a mesélésből, amiben épp azt kezdte el, hogyan találkozott Katsuki-val, az egykori gengszter banda fejével. A lódobogás nem volt ismeretlen a számára, hiszen mondhatni egy tanyán éltek, de csak igen kevesen voltak azok, akik lóval közelítették meg a farmházat. Ezek között szerepelt természetesen a tanya gazdája, azaz jelen esetben Katsuki, mivel általában lóval közlekedett a vidéken. Persze, ha messzebb kellett mennie, akkor dzsip-el ment, de ha tehette, akkor szélvészként száguldott a vidéken, hogy ellenőrizzen mindent. Fia, Katsuo, aki nem rég érkezett kis családjával, szintén lóval ment el, hogy megkeresse apját, így lehetséges, hogy ezen két személy tért haza.

Az asszony felállt és az ablakhoz lépett, hogy tisztázódjon annak a személynek a kiléte, aki érkezett. Kinézve rajta rögtön észrevette az ajtóhoz közeledő vörös hajú fiút, aki túlontúl hasonlított nagyapjára. Nem csak külsőre, de belsőre is olyan volt, amitől a nőnek nevethetnékje támadt. Senki nem hasonlíthat ennyire a nagyapjára.

(Név) itt elakadt a gondolatban és unokájára, Kasumi-ra nézett. Oh, de mégis. Kasumi is kiköpött Katsuki volt. Le se tagadhatta volna, hogy az unokája. Ezen kuncognia kellett és az említett lány értetlenül nézte nagyanyját.

- Nagymama? Minden rendben? – kérdezte a szőke hajú lány ráemelve vörös íriszeit.

- Persze, persze, minden a legnagyobb rendben, csak kicsit elgondolkoztam – legyintett kezével, majd elindult az ajtó felé, hogy beengedje a vendéget. – Vendégünk jött.

- Ki az, anyuka? – kérdezte Miyako, szintén felállva. A nő nem szeretett csak úgy semmit tenni ezért már fel is készült arra, hogy esetleg innivalóval vagy rágcsálnivalóval kedveskedjen neki.

- Katsuki régi barátjának az unokája Shota. Sokszor átjön hozzánk, főleg, mikor Shoto küld nekünk valamit – mosolygott menyére az asszony, majd az ajtóhoz érve, mielőtt a fiú kopoghatott volna, kinyitotta. – Szia, Shota.

Shota Todoroki pislogva nézett az asszonyra, hiszen még csak nem is kopogott, de már nyitva is volt az ajtó előtte. Ez mindig meglepte őt, ahányszor eljött.

- Egy kérdés. Honnan tetszik mindig tudni, hogy valaki érkezik? – tette fel a kérdést végül a fiú. – Mindig hamarabb kinyissa az ajtót, mint ahogy kopognék.

- Titok – kacsintott (Név) a fiúra, aki ettől kissé zavarba jött és elpirult. Az asszony felnevetett és magához ölelte őt. – Te még mindig olyan édes vagy, mint amikor először a karomba vettelek. Na, de gyere be. Épp itt vannak az unokáim.

- Oh, ezt nem tudtam, mert akkor nem is jövök – nézett az asszonyra jég kék szemeivel Shota. – Nem akarok zavarni, mikor itt a család.

- Ugyan, te is a családhoz tartozol, hiszen a nagyapád és az én férjem, olyanok, mintha testvérek lennének – mondta neki (Név) és gyengéden meglökte a vállánál fogva, hogy lépjen be a házba. A fiú végül engedelmeskedett, mivel jól tudta, hogy lehetetlen volt nemet mondani neki.

- Köszönöm – szólt udvariasan a fiú, majd lassan bementek a nappaliba. Négy szempár kereszttüzében találta magát, akik alaposan végigmustrálták őt. Különösen egy skarlát vörös szempár volt az, aki alaposan megnézte. Egy szemtelen leányzó, aki vele lehetett majdnem egykorú le sem vette róla a szemét, amiből Shota nem tudta kiolvasni mégis mire gondolhatott vele kapcsolatban, mert igazán jól elrejtette semlegesnek tűnő arca mögé az érzéseit. – Szép napot – köszönt végül a társaságnak és továbbra se véve le szemét a szőke hajú lányról lassan leült, miután (Név) hellyel kínálta.