mindennél jobban | hyunlix

(30) egybefont levendula

— Szerintem árnyékolás nélkül jobb az alja.

— Hmm. Igazad van. Neked is van tehetséged a festéshez, nem próbálod ki? — kérdezte Hyunjin, és az egyik üres festővászon felé bökött a fejével.

Este hét óra volt. Hyunjin megkérte Felixet, hogy aludjon ma náluk, amit persze nem utasított el a fiú.
Most éppen Hyunjin szobájában voltak és a barna hajú legújabb festményéről beszélgettek.

— Hát jó. Adj egy ecsetet — kelt fel az ágyról a fiatalabb, és elindult az egyik vászonhoz. — De fordulj el! — nézett szigorúan az idősebbre. — Majd csak a végeredményt láthatod...

— Rendben, elfordulok — kuncogott Hyunjin, majd odaült a laptopjához, hogy keressen valami filmet.

Pár perc sem telt el, a fiatalabb máris megszólalt:

— Kész!

— Kész? Ez gyors volt... — ment oda Hyunjin a vászonhoz, hogy megnézhesse, mit festett.

Amikor meglátta a végeredményt, elmosolyodott. A vászon ugyanis tele volt apró piros szívekkel, a kép közepére pedig oda volt írva gyöngybetűkkel, hogy „H&F".

— Ez nagyon szép — puszilt bele a fiú hajkoronájába.

— Csináljunk valami vacsorát apukádnak, mit szólsz?

— Rendben, gyere!

Hyunjin apukája körülbelül két órája ért haza a munkából, és szinte egyből rohant is tovább a temetőbe.
Még nem ért haza, szóval a két fiú nekiállt vacsorát készíteni. A tésztával hamar elkészültek, ezért úgy voltak vele, hogy desszertet is csinálnak.

— De az túl sok tojás lesz! — figyelmeztette Hyunjint Felix, amikor meglátta, hogy a fiú hat tojást készül feltörni.

— Miért, mennyi kell?

— Kettő...

— Oké, akkor inkább hozom a lisztet.

— Jó. Várj, nem... Hyunjin, az porcukor... De az is kell, szóval végülis hozhatod — nevetett tovább Felix.

Nehéz volt megkülönböztetni a hozzávalókat, mivel mindegyik átlátszó műanyag tartókban volt tárolva.

———

Miután kész lettek mindennel, megterítettek, ráadásul pont jól időzítettek, hiszen közben Hyunjin apukája is megérkezett.

— Nahát! Nagyon finom illatokat érzek, és jól látom, süti is van?

— Igen. Felix ötlete volt, én csak próbáltam neki segíteni.

— Köszönöm, Felix — mosolygott. — És persze neked is, Hyunjin.

Vacsora közben sokat beszélgettek a kávézóról, főleg arról, hogy Hyunjin milyen festményeket készített oda.
Az apukája nagyon büszke volt a fiára. Hyunjin pedig arra, hogy apukája újra viselheti a rendőrtiszti címet.
Felix nagyon szeretett itt lenni, Hyunjin apukája már Felixet is családtagnak tekintette, és ezért Felix nem is lehetett volna hálásabb.
Vacsora után a két fiú elmosogatott, majd elköszöntek Hyunjin apukájától, aztán bevonultak az idősebb hálószobájába, és átöltöztek pizsamába.

— Hyunjin... — szólt Felix, amikor meglátta, hogy a fiú elő készül venni a matracot, amin Felix mindig alszik amikor itt van.

— Hmm?

— Aludhatok... melletted...? — kérdezte bizonytalanul.

Hyunjin kérdőn a kisebbhez fordult. Legutóbb akkor aludtak együtt — először és utoljára —, amikor a vihar miatt Hyunjin rosszul lett.