mindennél jobban | hyunlix

(43) szerelem

Reggel Hyunjin álmosan nyitotta ki a szemeit, majd, miután észrevette, hogy Felix teljesen hozzásimulva aludt, elmosolyodott, és szeretetteljesen belepuszilt a hajába. Erre Felix mocorogni kezdett. Álmosan pislogott, feje az idősebb mellkasán pihent, és ekkor érezte magát a legnagyobb biztonságban. Kábán felnézett Hyunjinra, és mikor meglátta, hogy ő már eleve őt nézte, elpirulva takarta el az arcát a kezével.

— Jó reggelt — köszöntötte Felixet az idősebb.

— Neked is — suttogta rekedt hangon a fiatalabb.

— Jól aludtál? — kérdezte Hyunjin, majd miután Felix álmosan — és óvatosan — felszenvedte magát ülő pozícióba, ő is felült az ágyon, hátát a falnak támasztotta.

— Még aludni szeretnék — rázta a fejét Felix, majd Hyunjin mellkasához bújt, és érezte, hogy újra elálmosodik.

— Aludj nyugodtan. Én itt maradok — cirógatta Felix hátát Hyunjin, miközben magukra térítette a takarót.

— Szeretlek — suttogta Felix, és kiegyenesedett, hogy barátja szemébe nézve nyomatékosíthassa mondanivalóját. — Nagyon Szeretlek. Még sosem éreztem így senki iránt...

Hyunjin szíve nagyot dobbant, mosolygó szemekkel hajolt a kisebb ajkaira, nem érdekelte, hogy mindketten csak akkor keltek fel. Ő csak egy apró csóknak szánta, de Felix hamar elmélyítette a csókot, mintha ebből akart volna erőt meríteni. Nem érdekelte a sebe, lassan Hyunjinra dőlt egész testsúlyával, és hátradöntötte a fiút az ágyon.

— A sebed...? — kérdezte az idősebb, elszakadva a szerelmétől.

— Nem fáj — szuszogta Felix, és egyből visszahajolt a barátja szájára.

Hyunjin ugyan visszacsókolt, de utána egyből finoman kiválva a csókból Felixre nézett.

— Tudom, hogy fáj... — suttogta a fiú ajkaira, majd homlokon csókolta a fiút, és hagyta, hogy az fáradtan a mellkasára dőljön.

— Nem akarom, hogy fájjon... — motyogta Felix, miközben apró szíveket rajzolt az idősebb mellkasára.

— Adj neki egy kis időt. Meg fog gyógyulni.

— Hyun...

— Hmm?

— Apukáddal... összevesztél?

Egy ideig csend telepedett rájuk, majd Hyunjin sóhajtva megszólalt:

— Igen. Vagyis... Én akadtam ki rá. Mérges voltam, féltem, és őt okoltam mindenért...

— Beszélned kell vele.

— Tudom, és fogok is, oké? Ígérem.

— Remélem megérte ez az egész, és elkapták őket...

— Nem válaszoltam apa hívásaira, szóval a részleteket nem tudom, de aznap láttam, ahogy berakják őket az egyik rendőrautóba. Remélem minden sikerült.

— Köszönöm, hogy ott voltál velem mindig.

— Köszönöm, hogy nem adtad fel...

— Úgy meg akarlak csókolni... — borzolta fejét az idősebb mellkasába zavarában Felix. — Konkrétan megtartani sem bírom magam... Szánalmas...

— Ne mondj ilyet... — simogatta a hátát Hyunjin. — Ha megengeded, úgy csinálom, hogy ne fájjon neked — suttogta, majd — miután a kisebb bólintott — óvatosan a hátára fektette Felixet, és fölé hajolt.

Felix hasa összerándult, eszébe jutott az előző nap, amikor a kanapén voltak Hyunjinnal.

— Mennyire fáj a sebed és az oldalad? — kérdezte az idősebb, egyre közelebb hajolva a kisebbhez.