3.

41 4 1
                                    

Másnap reggel még mindig röhögött Norynán Pamkutya Béla.
Noryna azóta is haragudott Mauglira, így hát Jiminnel kezdett el barátkozni.
Bővítette a szókincsét és rátalált az új hobbijára, szeret focizni Jiminnel.

Noryna több emberrel is jóba akar lenni ezért össze barátkozott Dóra a felfedezővel, akivel együtt szoktak sminkelni.
Megtalálta még az összhangot Vele és Flutterhy között is.

Reggelinél Noryna Mikiegér mellé ült.
A reggeli bundáskenyér volt majonézzel,
Mikiegér aztmondta Norynának, hogy tegyen majonézt a vízbe és igya meg.

Noryna megitta és nagyon jól érezte magát.

Reggeli után mentek agyat szellőztetni.

Volt egy kis játszótér, de a fasza gyerekek nem engedték Norynát csúzdázni.

Noryna mindig a fa mellett ült, de nem volt egyedül.

Norynával üllt mindig Alexcsigér.
Noryna nem szerette Alexcsigért mert mindig egy padlizsános pulcsi volg rajta és ezt Noryna kínosnak érezte.

Noryna és Alexcsigér nézték ahogy Eren és Hange lelökik együtt ironchannelt a csúzdáról.

A csendet Alexcsigér szakította meg, Noryna tudtára adta,hogy hangya mászott az elöbb a seggébe és, hogy nagyon viszket most.

Noryna rá nézett Alexcsigérre és szerelembe esett.

Noryna még soha nem hallott ilyet valaki szájából. Valamiért drága Norbert ezt bóknak vette és közelhajolt Alexcsigérhez és bele akart nyúlni hátulról a nadrágjába, hogy kiszedje a hangyát, ám Alexcsigér nem hagyta és felált.

Noryna én a fiukat szeretem!

Szólalt meg hangosan Alexcsigér, mire szilaj oda is Vágtatott és felkapta a hátára majd be ügetett vele az épületbe.

Nornya és Pamkutya Béla egymásra néztek, majd pamkutya Béla bemutatott Norynának amiért Noryna oda ment és Lelökte Pamkutya bélát a hintárol.

Maugli nagyon büszke volt Norynára, és szerelemmel teli szemmekkel noryna elé állt.

Noryna nagyon szeretlek mondta Maugli de Noryna leköpte Mauglit.

Maugli nem tudta mit szóljon ehez ezért elkezdett sírni.

Noryna átváltozott Hornynává és aztmondta

Ma este szertár.

Ezzel a mondtattal otthagyta lecsult mauglit majd bement az épületbe.

Elment szilaj és Alexcsigér mellett ahogy szilaj rá nehezedik Alexre.

The Promised Magyarország.Where stories live. Discover now