6.

33 6 1
                                    

Noryna korházba van. Az orvos kiment és bekülte mózesfimamát aki elmondta Norynának a nagy hírt, az ,iq szintje kozelebb áll a 0 hoz mint a ,-120 hoz.
Noryna büszke volt a mutatványára de mosolya hamar elhagyta retkes arcát mikor mózesfimama után egy régnem látott rokon jelent meg. Egy nagyszemű, zöldhajú gyerek jött be. Látszatra is fogyatékos volt, nem kellett hozzá megszólalnia sem. A gyermeket kiderült Dekunak hívják és csatlakozni fog az Adoptáló Centerbe mivel magára hagyták a szülei amin nem is csodálkozok.

Noryna még pár napig a kórházban feküdt Dekán kívül senki sem látogatta, így persze amikor kijött Dekun kívül senki sem várt rá. A shrek hajúval mentek haza vagyis az adoptálócenterbe.
Ahol természetesen senki nem várta őket. Noryna olyan rég látta már a többieket, hogy rossz szobába is ment be takarodónál. Mikiegérnek kellett kiterelnije és megmutatni, hogy hol is van a szobája. Mivel Pamkutya Béla és Maugli melegesen összemelegedtek ezért ők egy ágyban aludtak míg Noryna az egyszemélyes ágyban álmodott volna valamit de A fű fejű megzavarta ebben ugyanis kopogtatott az ajtón amit sikeresen Noryna ki is nyitott de ahogy meglátta Dekát be is csukta elotte. Már elindult vissza az ágyába de megint kopogtak, Noryna kinyitotta megint de Csak a Pázsit fejű volt az ezért megint becsukta. Harmadjára kopogtak megint kinyitotta de most nem csukta be. Deku elmondta, hogy nincs szobája ezért itt alszik. Noryna legszivesebben rá baszta volna az ajtót megint de inkább nem tette és behívta vagyis jött magától. Noryna lefeküdt aludni amíg Deku elővette az All mightos takaróját és párnáját majd valahonnan szerzett egy all mightos matracot is és megágyazott, majd lefeküdt aludni. Eltelt egy ki idő Noryna már majdnem elaludt Mikor Deka megint pofázott. Deku kinthagyta a kedvenc All mightos body pillowját és szegény bottom, nem tud miatta aludni.
Noryna kiment megkereste neki az Allmightos bodypillowját amit inkább ott hagyott volna nem, hogy Dekuhoz vigye. Miután megvolt ez az akció is, Noryna lefeküldt megint. Deka is aludt vagy is csukva volt az XXL-es szeme szóval biztos. Pamkutya béla tele fingotta a szobát amitől Maugli kénytelen volt ablakot nyitni ami meg Noryna ágyánál van ezért Maugli használta a nindzsa tudását és akrobatákat megszégyenítő mozdulatokkal át parkourozott Norynán kinyitotta az ablakot majd megfordult, de Noryna egy 90° ba  húzta fel a lábát, így telibe kigáncsolva az éppen megfordulásban lévő Mauglit aki így vízszintesbe vágódott és lefejelte az ágy sarkát. Maugli instant elaludt az ágy sarka meg behorpadt. Deku felkelt, hogy fázik így becsukta az ablakot és arrébb tolta a vízszintes Mauglit majd látta a kicsit nagy horpadást. A dzsungel kölyöknek olyan agya van, hogy egy egész nagy horpadás van az ágyon. Dekának eszébe jutottak a crafting videók ezért előkapott egy zacskós levest, kiszedte a tésztát és elkezdte betömni a geci nagy lyukat. Egy nem volt elég, ezért elhasznált még egyet majd elment sikeresen aludni.
Egy pár óra mulva Pamkutya Béla kelt fel , rá nézett az órájára ami nem működött, levette megnézte az elemet látta hogy nincsen benne. Oldalra nézett és nem találta a dzsungel csávót, úgy döntött megkeresi. Le szállt az ágyról és rá lépett telibe a majom kölök pofájába aki azóta se mozdult meg. Át lépte és segítségül hívta az ágy szélét így sikeresen átlépte, majd pont megmarkolta a száradásban lévő tésztákat és kiemelte a helyéről. Mikor realizálta a problémát, gyorsan vissza tömködte a tészta tömböket, és a dzsungel gyerek körmével lereszelte hogy sima legyen, mand vissza feküdt aludni.

The Promised Magyarország.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora