8.

24 4 1
                                    

Deku és Sangwoo nem jöttek ki jól az utóbbi időkben, mivel Sangwoo mindig meg akarta verni Dekát, aminek Noryna nagyon is örült. Bakugán genyamamával lett jóban, míg Narutó szilajjal és Alexcsigérrel haverkodik. 

Noryna el is felejtette,hogy Alexcsigért még anno szerette, és teljesen elfelejtette,hogy genyamama a szomszéd szobában lakik.

Csak akkor jött rá, amikor Shakira hangját hallotta, és oda átordított,hogy maradjon csendben, majd genyamama jött ki Shakira helyett.

Mózesfimama és Yagamidadust mindenki szerette, Whisperton időközben felválalta a konyhásnéni szerepet, és a fehérbotjával mindig megverte Bakugánt és Genyamamát is.

Az udvaron ült Noryna a szokásos hangyás helyén, amikor Alexcsigér megjelent a semmiből.Noryna rá nézett majd kezével jelezte, hogy tegye le a seggét. Alexcsigér letette seggét Noryna mellé, majd elmosolyodott. -Régen volt már mikor itt ültünk ketten.mondta Alexcsigér majd elkezdett mesélni, hogy miután Szilaj elrabolta, elakart szökni, de bármennyire próbálkozott nem sikerült elmenekülnie az emlőstől.

Sokadik próbálkozásra feladta a menekülést, és ott marad Szilajjal.Egyre jobban megkedvelte, és most össze jöttek.
Noryna egyik fele örült, hogy Alexcsigér és Szilaj boldog,de a másik fele irigyelte őket. Noryna már rég óta akar kapcsolatot de sosem sikerült neki. Hamza alexával sem tartja már a kapcsolatot, néha unalmas óráiban felidézi formátlan fenekét amiről egy dobokocka szokott eszébe jutni.

Kintlét után elindultak vissza fele a bejárati ajtón keresztül ahol egyre feltünőbben lehetett látni,hogy az a falrész bizony rohad.
Miután Noryna belépett az ajtón Maugli rohant oda hozzá. Norynát kézen ragadta és elkezdte magával húzni, vagyis húzta volna csak Noryna meg se mozdult. Pár perc mulva Whisperton megunta nézni és elkezdte ő is húzni Norynát. Az akció sikeres volt és Noryna megmozdult, Maugli bevezette egy szobába. A szobát bezárta maguk mögött majd Norynára nézett és a tekintete lefelé kalandozott.

Figyelem! (16+)












Maugli közelebb lépett Norynához, majd egy mozdulattal hanyag eleganciával lehúzta róla a nadrágot, de mivel sötét volt ezért faszt se látott (érted faszt se, Jo befejeztem) elkezdett tapogatózni mire megtalálta a kis norbikát valahol odalent. Noryna full kusban figyelte az eseményeket majd miután érzékelte,hogy nem tudja mit kezdjen Maugli ezért ő folytadta. Kicsit hátrált majd felkapta a fele akkora Mauglit magához képest, és neki támasztotta a hátát a falnak, hosszas szemezés után Maugli kitapogatta Noryna sminkes pofáján az ajkakat és letámadta. Dzsungel fiús módra vezette át a nyelvét majd természet ellenes hangokat adtak ki. Maugli annyira mozgolódott Norynán, hogy Norbert erőre kapott és és égnek állt. Maugli már nagyon akarta látni,hogy hogyan is néz ki norbert viszont a sötét miatt nem látta. Noryna hirtelen mozdította norbertet amivel bele is talált maugli you know..hdjsjs
Mindketten nyögtek egy öblöset.

Hirtelen kopogtak az ajtón,majd benyitottak. A lámpát is felkapcsolták vagyis felkapcsolta nem más mint Deku.
Noryna és Maugli lefagytak. Noryna gyorsan kiszedte maugliból norbertet majd Maugli hiába volt zavarban közelről láthatta norbertet aki nem volg nagyobb egy körömcsipesznél. Deka nevetett norberten mire szegény Norbika lekókadt. Noryna gyorsan magára kapkodta a ruháit, mire maugli oda ment a pázsit fejühez. Megfenyegedte, hogy bajok lesznek ha elmondja mire az ajtó mögött egy szőke magas gyerke állt. Deka össze fosta magát mikor meglátta Sangwoot. Maugli egyre jobban szégyelte magát mikor már 2 ember előtt is lebukott. Sangwoo is elmondta a vélemyényét mindenki előtt a kis norbertől mire Noryna vissza szólt életében előszőr Sangwoonak.

A te szemeid alatt nem is fekete táskák vannak hanem szütyők és bevásárló szatyrok.

The Promised Magyarország.Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora