The life is shit, then you die. Han Jisung fanfiction.

RUN

Ahogy beesteledett, még mindig könnyeimmel küszködve határoztam el, hogy elmegyek sétálni a parkba. Szerencsére a lakás tulajdonosa (Jin), még nem ért haza, ezért is tudtam megszökni. Gyorsan felkaptam egy akármilyen cipőt, és nem törődve kinézetemmel rohantam le a hatalmas nagy parkba. Hamar rájöttem, hogy esik az eső, és hideg van, de már az sem érdekelt.

"Miért kell ilyen szemétnek lennie..?"

Idegesen töröltem le kitörni készülő könnycseppjeimet, így sétáltam egészen a célpontomig. Mikor megérkeztem, csak leültem egy padra, a szökőkúttal szembe. Oldalra döntött fejjel néztem a víz hangos csobogását. És ekkor még nem féltem.

Egy ijesztő valami sétált el a szökőkút másik oldalán. Egyre csak közeledett felém, de én a sokktól mozdulni sem tudtam. Mikor már elég közel volt, hogy szemügyre vegyem, felpattantam és fejvesztve rohantam azt sem tudom merre. A lénynek nem volt arca, rettentően magas volt, és vagy húsz csáp állt ki a teste minden pontjából. Most azt gondoljátok, hogy csak a képzeletem játszik velem, de én mondom, nagyon is valóságos volt amit láttam.

Ahogy futottam, hátra néztem és láttam, hogy a nagy lábaival sétálva is hamar utol fog érni. Világítottak a szemei. Mintha csak egy autó lenne. Csak szaladtam, már kiköptem a tüdőm is, de ilyen helyzetbe nem tudott érdekelni. Egy sötét erdőhöz közeledtem, mert gondoltam, hogy ott nem fog tudni olyan hamar beérni, de viszont én annál inkább eltudok menekülni. A hátborzongató lény nem állt le a kergetésemmel, ugyanúgy jött utánam az erdőbe. Minél tovább üldözött, annál ijesztőbb volt.

Egy ponton már hátra sem mertem nézni, csak cikk-cakkba futkároztam egyik fáról a másikra. Már annyira futottam, hogy nem kaptam levegőt, így akaratlanul lassítottam a tempón. Ez neki jól jött, majdnem beért. De közben én kicseleztem, és elmentem jobbra. Ezen a mozdulatomon annyira kiakadt, hogy egyenesen futott utánam. Itt még jobban mentem mentem, addig mentem, ameddig el nem értem az erdő végét. Észre se vettem, most Seoul másik felén voltam.

Seoul nagyon forgalmas hely, nem tudom hogy került oda az a fránya farengeteg. Úgy próbáltam futni, hogy egyik utcáról a másikra, így nem tud követni. Jó ötlet volt, mert egy adott helyen azt hittem, hogy eltűnt vagy leráztam, így megálltam megpihenni. Nagyon jólesett venni egy pár mély lélegzetet, de ez nem tartott sokáig, mert úgy látszik, a szörny jobban ismeri Seoult, mint én, szembe mentem vele. Egyszerre sokkolt, és szólt a tudatom, hogy "fuss már", ezért folytattam előbbi tevékenységemet.

A szörny már kiéhezett tekintettel, éles fogakkal rohant utánam, tudva, hogy most előnye van.

"Hülye szörnnyyyy!!"

"Miért küldtek rám?"

"Itt a vége Jisung. Meg fogsz halni."

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben. Annyira meg voltam rémülve, hogy ahhoz nem lehet mérni semmit.

"Hülye Minho, hülye szörny, forduljatok fel!"

Emberek, bemutatom Han Jisung utolsó gondolatát.