The life is shit, then you die. Han Jisung fanfiction.

FORGET

Már 6 nap eltelt ezen az üres helyen, időközben kiderült, hogy az jelenik meg nekem, amit éppen csinálni akarok. Ha éppenséggel ping pongozni volt kedvem, megjelent az asztal, és lejött a lelki társam. Annyira nem használtam ki ezt a dolgot, inkább ismerkedtem vele. Seungminnek hívják, de úgy szereti, ha becézik. Érdekes, hogy a Mennyországban ugyanolyan az élet, mint a Földön, épp csak azzal a tudattal kell élj, hogy meghaltál. Szerintem ez a hely sokkal nyugodtabb, meg könnyebb, mint Seoul.

Mondhatnám, hogy gondtalan is, de nem volt az, Seungminnie tudatta velem, hogy MUSZÁJ lemennem egy héten egyszer, mert ha nem, akkor végleg megsemmisülök. Normál esetben azt mondanám, hogy nyugodtan, nem bánom én, de így, hogy szinte semmi bajom nincs, már nem akarnék eltűnni..

A bajom az volt, hogy kihez térek vissza 2 órára? Első gondolatom nyilván Lee Know volt, de kitudja mit csinál, nem zavarom-e.. Szüleimhez nem akartam menni, érthető okokból, más meg nem nagyon jutott eszembe. Max Hyunjin, meg a 3RACHA, de ők is elfoglaltak. Az együttesünknek most jelent meg egy új száma, ezért folyton hívják interjúkra, meg koncertekre. Végül testőrömtől kértem tanácsot.

-Minnie, szerinted kihez menjek? 3 lehetőség van, Hyunjin, Minho vagy a 3RACHA. Ha te én lennél, akkor mit csinálnál?

-Én személy szerint Minho-hoz mennék, mert hamár jóba lettetek, akkor miért ne? Talán távkapcsolatba együtt lehettek -vont vállat.

-Áá, ő tuti nem lenne együtt egy hullával. De attól még hozzá megyek.

-Csak így eldöntötted? -kérdezte.

-Igen -bólintottam határozottan.

-Akkor készen állsz? Mehetünk?

-Persze.

Most nem egy fény lepett be minket, hanem egy lépcső lefelé. Elindultunk rajta, és úgy 30 másodperc múlva már Minho szobájába voltunk, de csak én voltam látható. Egyfajta düh uralkodott el rajtam, mert Chrushom bizony nem volt egyedül.

-Van egy kis pénzed? Hazafelé szeretnék venni valamit -nyávogta a barátnője, Lia.

-He? Jisung?! -nézett rám a barátja.

-Tessék? Édesem, hogy jön ide Jisung? Miért jutott eszedbe?

-Mi? Ja, semmi, csak elgondolkoztam -ahogy látom, csak Lee Know lát engem, a csaja nem.

-Áh, jó. Elmegyek a mosdóba gyors, oksi? -kérdezte nagy nyálasan.

-Ömm..Persze.

Lia felállt, és kitipegett a szobából. Minho azonnal felpattant.

-Mit keresel itt? -sziszegte.

-Gondoltam meglátogatlak.. Ha nem jöttem volna le, megszűntem volna létezni! -magyaráztam.

-Jó, de pont most? Nem lehetett volna úgy 20 perccel később?! -kérdezte indulatosan.

-Mivan, csak akkor tudsz kedves lenni, ha kettesben vagyunk? Micsoda szánalom... Tudod mit, inkább meghalok, mint hogy 2 teljes órát itt töltsek! -morogtam.

-Ne, Jisung, nem úgy értettem! Te ezt nem értheted! Lia családja konkrétan megfenyegetett, hogy ha nem házasodom vele össze, akkor kinyírnak -suttogta.

Ez a hír egyértelműen sokkolt, egy helyben álldogáltam. Nem tudtam mit mondani.

-Sajnálom..

-Akkor én most megyek! Na csá! -köszöntem el. -Seungmin, légyszi vigyél haza. A Mennybe.

-Az nem lehetséges. Ha már egyszer lejöttél muszáj végigülnöd a 2 órát -szólt úgy, hogy csak én hallottam.

-Ó az Istenit! -rúgtam bele a kukába.

-Mi, mit mondott?

-Hogy muszáj leülnöm a 120 percet.

-Nyugodtan maradhatsz, Lia úgysem lát, és már készült volna elmenni -ajánlotta fel.

-Jó, most itt maradok, de következőleg nem jövök. El akarok tűnni -szóltam.

-Nem, Jisung, nem teheted ezt magaddal!

-Azt nem te döntöd el...

A plázacica most jött vissza, így Minhonak kussolnia kellett.

-Na, akkor megyek! -csókolta meg. -Még írj!

Miután hazaindult, hátat fordítottam Lee-nek, és leültem a szőnyegre. Halk sírásba kezdtem bele, amit bizonyára az idősebb is hallott, de nem szólt semmit.

Úgy gondoltam, ideje nyugovóra térni a jövő héten, mert én mégegyszer biztos, hogy nem jövök ide le. El kell felejtenem Hyung-ot..

-Letelt a 120 perc! Mehetünk! -mondta egy idő után Minnie.

-Oké -suttogtam.

Semmit sem mondtam, csak szimplán felmentünk a lépcsőn, belemerülve a felejtés gondolataiba.

-Minnie, mi a szart csináljak? -bőgtem el magam, ahogy szeltük a lépcsőfokokat.

-Szerintem ideje elfelejtened őt... -szólt, és menedéket adott ölelésével.

6 nappal később meghoztam a végleges döntésemet, mégpedig végleg meg akarok szűnni. Elbúcsúztam Seung-tól, majd lógatva az orrát, suhintott egyet a kezével.

Azt véltem felfedezni, hogy szépen lassan, halványul a testem, minden végtagom. Nem kellett sok már, behunytam szememet, és.. eltűntem.

És így, Han Jisung teljesen eltűnt a Föld, és a Menny színéről.