The life is shit, then you die. Han Jisung fanfiction.

DIE

Még mindig ész nélkül menekültem a hátborzongató szörny elől, aki nem állt le üldözésemmel. Vissza rohantam ahhoz a helyhez, ahol az erdő állt, de már nem volt ott. Eltűnt. Összeráncolt szemöldökkel lelassítottam, és elgondolkodtam.

"Hé, hova tűnt?"

"Az előbb még itt volt.."

"Biztos, hogy láttam valamit, nem vagyok hülye!"

A bestia beért ugyan, de valami hatalmas, színes fémdarab áthajtott rajtam. Egy iskolabusz volt. Az iskoláé, ahova jártam eddig a pontig. Mit sem törődve velem, az autóbusz tovább ment, a bestia meg elkezdett csámcsogó hangokat kiadni. Életemben nem gondoltam volna, hogy az én lábam evésébe kezdett bele, ha nem hajolt volna fölém. Kirágta a húst belőlem, a beleimet, a szívemet, minden létező dolgot, ameddig már csak a csontjaim maradtak. És hogy ezt honnan tudom?

Ameddig a lény étkezett, akárcsak egy szellem, láttam magamat. És sétálni, menni is tudtam. De már nem éreztem. Nincs lelkem többé. Ezt általánosságába szomorúan fogadtam volna, de mint szellem, nem érdekelt. Csak az járt a fejemben, hogy meglessem mit csinálhatnak most az emberek. Mit csinálhat Minho?

Terveim összedőltek, mert egy kép ugrott be babakoromról mikor megszülettem. Egymás után villantak be az emlékképek. Szépen lassan a jóból rossz lett, megtörtént első nagyobb veszekedésem anyával, aztán az a kiáltozásokba elfajult összeszólalkozás. Már ott tartottunk, hogy amikor bevallottam szüleimnek nemi ideálom, a tulajdon édesanyám kirakott az utcára. Apám megakarta állítani, de ő sem mert semmit mondani feleségének, nehogy összevesszenek. Gyáva féreg.

A következő emlék teljesen meglepett, enyhén sokkolt is. Lee Min Ho-ról készült, ahogy a házunk udvarába beoson, és az én ablakom felé nézve fotózott. Megnézte hogy sikerültek, elmosolyodott és elment. Ezután már az jött, hogy az ágyában kuporogva sír, és azt suttogja: "Miért nem tudom magam elfogadni így, Miért nem merem elmondani Jisung-nak, hogy szeretem? Miért?"

Szóval az egész életem egy nagy hazugság volt?!! Lee Know mindig is szeretett, csak nem tudta bevallani?? Gondolom, hogy a hírneve romlott volna miatta. Hülye Minho! Miattad lett rossz a szüleimmel a kapcsolatom! Miattad lettem depressziós! Miattad haltam meg! És mindezt miért is? Az üres semmiért, mert egy szánalmas, gyáva görény vagy! Még volt pofád felolvasni a naplóm? Plusz egy ostoba állat vagy, miaz hogy odajössz hozzánk, és fotózgatsz? Kitudja kinek mutattad még meg!

Egy másik múltbeli fotó azt mutatta, hogy Minho megvágja a kezét. Minho még jobban megvágja a kezét. Egyre mélyebbre megy. A lábához is hozzáér. Sürgősségin van, műtik a lábát, a karjait.
Rengeteget sír, de végül nagy szenvedés után sikeres lesz a műtétje.

"Szóval nem csak nekem volt nehéz az életben..?"

Kigúnyolta a barátnője a gipsze miatt, egy ideig nem is beszéltek. Kiderül a végén Lee-nek siralmasabb élete volt, mint nekem!

Visszatérünk hozzám, azon belül a Minhoval történt veszekedésem zajlik le, a naplóm felolvasása, a rengeteg futás a szörny elől, végül a halálom.

"Ennyi lenne az életem?"

Megint megjelentem szellemként, úgy mint egy ember, csak láthatatlanul. Mostmár biztosan elhatároztam, hogy megnézem mit csinálhat Min, mert kifejezetten érdekelt.

Ahogy odaértem a házhoz, nemes egyszerűséggel megkerestem a szobáját, a falakon átsuhanva. Mikor megtaláltam, nagy melegség öntötte el szívemet. Az ágyán ült, és könnyes szemmel lapozgatott egy füzetet. Közelebb léptem, megnéztem mit ír benne, azonban nem betűk álltak ott, hanem képek. Képek rólam. Úgy tűnik nem csak meztelen fotókat csinált, hanem egészen cukikat is. Sunyiban lekapott, a szemét!

Rálélegeztem a tükörre, ami bepárásodott, rá írtam hogy "Szia Minho!"

Mikor meglátta majdnem elájult, nagy szemekkel bámulta legalább 2 percig. Odament, azt rajzolta: "Ki vagy?"

Keserű mosollyal megüzentem neki a következőt: "Jisungie, aki már halott. Életed végéig kísérteni foglak :)"

Mintha meg se látta volna szavaimat, azt írta: "Jó tudni. Sajnálom. Az egészet :c"

Már nem mondtam semmit, csak végignéztem, ahogy még egy utolsót rajzol: "Majd még jelentkezz! Várni foglak."

Kicsit fura mód meglepett ez az üzenet, mert azért nem épp arra számítottam, hogy hisz a szellemekben, meg ilyen dolgokban.

Gondolataimat egy fényes erő szakította meg. Teljesen belepte a szobát, de csak én láthattam.

"Mi az édes görögdinnye ez?"