Ébredj! (Black Veil Brides fanfiction)

Goodbye Agony

  Egy szobában álltam. Velem szemben egy   ismeretlen, fekete hajú lány az ágyon ült és egy füzetbe rajzolt. Hasonlóan öltözködött, mint mi, de tudtam, hogy valami nem illik a képbe. Jobban körülnéztem. Az egyik sarokban egy kis asztal állt tükörrel, a többi részen különböző polcok álltak. Minden szabad felületet rajzok és plakátok borítottak. A lány egyszer csak lecsapta maga mellé a füzetét, a tükrös asztalhoz ment és idegesen a tükörre ütött, ami szilánkosra tört. Igyekeztem félreugrani az éles darabok elől, de nem volt szerencsém. Egy nagyobb darab egyenesen felém repült és láttam, hogy nem fogok tudni kitérni előle, a szilánk azonban ahelyett, hogy egyenesen a karomba állt volna áthaladt rajtam. Ekkor jöttem rá, hogy álmodom.
– Nem hiszem el! – mondta idegesen – Kár volt egyáltalán megemlítenem neki. Úgysem fog eljönni. – visszaült az ágyra és folytatta a rajzolást. Lassan közelebb léptem hozzá, még mindig attól izgulva, hogy észrevesz. Rápillantottam a füzetére, és elakadt a lélegzetem. A rajz gyönyörű volt. Egy katonai táborhoz hasonló helyet ábrázolt. Mindenhol emberalakok látszottak, a két szélen pedig két zászló volt, valamilyen furcsán ismerős csillagszerű jelképpel. Középen öt alak állt, mint vezetők, de egyiküknek sem volt olyan részletesen megrajzolva az arca, hogy bárkit fel tudtam volna ismerni bennük. Ránéztem az egyik falra ragasztott plakátra. Első ránézésre nem tudtam, hogy mi a furcsa vele, aztán rájöttem. A plakát Andyéket ábrázolta, de teljesen máshogy, mint ahogy emlékeztem. A legmeglepőbb az egészben viszont még mindig a felirat volt rajta. „Black Veil Brides” írta a felirat a poszter alján. Soha életemben nem hallottam még ezt, és fogalmam sem volt, hogy mi köze van Andyékhez. Lépteket hallottam, a lány pedig idegesen a háta mögé rejtette a füzetét. Lassan az ajtóhoz ment amelynek keskeny üvegén egy kócos szőkésbarna hajú fiú kopogott. A lány megkönnyebbülten sóhajtott, és kinyitotta az ajtót.
– Úristen Matt, a szívrohamot hoztad rám. Azt hittem megtaláltak. – sóhajtott fel miután a másik belépett. A fiú zöledesbarna bő nadrágot viselt hozzáillő kabáttal. A hátán egy hatalmas hátizsák volt, a kezében pedig egy megyújtatlan fáklyát tartott.
– Tényleg azt hitted, hogy cserben hagynálak, Eve? –kérdezte.
– Már kezdtem kételkedni. Három órát késtél. – válaszolta a lány.
– Csak meg akartam bizonyosodni, hogy nem követnek. – mondta Matt – Viszont szerintem nincs sok időnk, úgyhogy indulnunk kéne.
– Eve csak bólintott, felkapta a kabátját és a rajzfüzetét, majd követte a másikat, ki a szobából. Kíváncsi voltam, hogy hová mennek, úgyhogy én is elindultam utánunk. 
Egy hosszú lépcsősor után felértek a felszínre. Már régen sötét volt, de még így is ki tudtam venni, hogy az egész területen romok hevernek. Közvetlenül az ajtó mellett ahonnan kibukkantunk egy nagyobb darab anyagra valaki feketével a „Bring the war!” feliratot festette. A két alak a romokkal nem törődve céltudatosan elindultak. Nagyjából fél óra gyaloglás után egy feltört útdarabhoz értek. A hasadék mellett egy darab rongy égett. Matt lehajolt és meggyújtotta a fáklyát, majd lemászott a törött aszfaltdarabok között. Eve követte én pedig, mivel már nagyon kíváncsi voltam, hogy hova mehetnek és mi nincs rendben ezzel az egész helyzettel utánuk mentem. Egy sötét, földbe vájt folyosóra jutottunk, ami meredeken lefelé vezetett. Matt fáklyáján kívül semmilyen fényforrást nem láttam. Néhány perc séta után egy tágasabb terembe értünk. A barlang közepén egy kisebb tó volt. Kicsit oldalra fordítottam a fejemet, de az ijedségtől majdnem el is estem. A fal mellett egy ismerős, hosszú szarvas alak árnyéka rajzolódott ki. Pontosan tudtam, hogy csak a F.E.A.R régebbi rendfenntartói a Shadow nevet viselő lényeknek volt ilyen árnyékuk. Valójában senki nem tudta, hogy ezek emberek voltak vagy valamiféle mesterséges kreálmányok, de a semmiből tűntek fel és ugyanígy váltak köddé a sivatag után. Közelebb merészkedtem a sötét alakhoz, de miután jobban megnéztem, láttam, hogy valójában csak egy szobor. Eve egy pillanatra arra felé nézett és ugrott egyet az ijedségtől, de aztán ő is realizálta, hogy az alak nem valódi. Elfordult a szobortól, majd Mattel együtt a tó felé vette az irányt. Mikor közelebb értem megláttam, hogy valójában a mederben nem is víz, hanem valamilyen ködszerű anyag van, amiben furcsa, dobozokra hasonlító tárgyak lebegtek. Evék közelebb mentek a parthoz és megláttam, hogy a dobozok valójában koporsók, egy kereszt alakú nyílással a fejrésznél. Eve leguggolt és felnyitotta a hozzá legközelebb lévőt. Közelebb mentem és a válla fölött belenéztem, de rögtön meg is dermedtem. A koporsóban ugyanis nem más feküdt, mint Andy. Nem tűnt halottnak, nem volt sápadt a bőre, vagy bármi ilyesmi, de mégis ijesztő látvány volt így látni. Eve lassan elővette a rajzfüzetét és a koporsóba helyezte. Erre az összesből fényesség tört elő, de olyan erősen, hogy a Shadow szobra egyszerűen eltűnt. Eve és Matt a szemük elé kapták a kezüket. A fény kezdett elhalványulni. Újra ránétem a koporsóra, és egy eddiginél is meglepőbb dolgot láttam. Az eddig mozdulatlanul fekvő Andy egyszer csak kinyitotta a szemét.

  Zihálva ültem fel az ágyamban. Nem egészen tudtam feldolgozni az álmomat. Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit láttam. Mégis ki lehetett Eve és Matt? Nem gondoltam volna, hogy valahol a közelben játszódott, de másképp hogy ismerték volna Andyéket? És mi volt az a furcsa felirat a plakáton? Óvatosan elhúztam a függönyt, és láttam, hogy kezd világosodni. Felöltöztem, megfésülködtem és se átfestettem a hegeimet, hogy még véletlenül se láthassák őket. Kiléptem a lakásom ajtaján és elindultam a megszokott találkozóhely felé. Már több, mint fél éve dolgoztunk együtt a Wild Onessal, de még mindig a sikátor, ahol legelőször találkoztunk volt a megbeszélési pont. Még én sem jöttem rá, hogy hogyan, de mindig ott voltak mire odaértem, pedig sokszor már nem is szóltam nekik. Ahogy számítottam rá, mire befordultam a már ismerős sikátorba az öt alak már ott állt a végében. Odasétáltam hozzájuk, de valószínűleg megláthatták az arcomon, hogy valami nincs rendben, mert köszönés nélkül rá is kérdeztek.
– Mi a baj? – kérdezte CC.
– Semmi különös, csak nem aludtam jól. – feleltem – Volt egy elég fura álmom és felébredtem. – mondtam álmos hangon.
– Egy álmod? – kérdezte érdeklődve Andy – Ide tudsz jönni egy kicsit?
– Persze. – mondtam bizonytalanul – De miért?
– Hallottál történeteket a sivatagból ugye? Hogy hogyan jutottunk be, és, hogy mi történt azokkal... – akadt el egy kicsit a hangja – azokkal akiket elvesztettünk.
– Igen... – gondolkodtam el. Valóban hallottam arról, hogy Jinxxnek és CCnek voltak bizonyos képességei amik segítettek a harcok közben.
– A képességekre gondolsz, ugye? – kérdeztem halkan. Egy bólintást kaptam válaszul.
– Igen. Amiről már valószínűleg tudsz, hogy Jinxx képes tüzet idézni, CC pedig szinte bármilyen anyagot el tud pusztítani egy ütéssel. Viszont nem csak nekik vannak, hanem mindannyiunknak. Ashley képes a saját gondolatait mások fejébe ültetni, ha az illető magától is hajlandó lenne olyat gondolni.
– És ez a civileknél is működik? – kérdeztem érdeklődve.
– Nem, a Lightmind blokkolja a képességemet, mivel befolyásolja az emberek agyát. – felelte az említett. Csak bólintottam, és visszafordultam Andy felé, hogy folytassa.
– Szóval Ashleynek ez. Jake egy általa választott pontot bárhonnan képes megfigyelni, a nap bármilyen szakában. Őszinték leszünk, ez a pont jelenleg a lakásod, hogy minél nagyobb biztonságban tudjunk téged.
– Akkor innen tudjátok mindig, hogy mikor jövök ide! – villant be a felismerés. Újabb bólintás.
– Neked pedig... – néztem kérdően az előttem állóra.
– Én meg tudom mutatni másoknak a saját álmaimat, és ha megengedik az övéket is meg tudom nézni.
Bólintottam. Sejtettem, hogy mindegyiküknek van valamilyen képessége, nem csak kettejüknek. Így már jóval világosabb volt az is, hogy miért kérte, hogy menjek közelebb. Odaléptem hozzá és kérdően néztem. Andy nem tett mást, csak a szemembe nézett és megfogta a kezemet. Ettől kicsit elpirultam, de nem tettem semmit. Elsötétült előttem a világ, és újra ugyanabban a szobában találtam magam, ezúttal viszont Andyvel együtt. Amikor meglátta a lányt levegőért kapott, de nem szólt semmit. Újra végigjártuk az egész útvonalat. Amikor Eve kinyitotta a koporsót kissé aggódva néztem a mellettem állóra, de ő csak bólintott, mint aki most értett meg valamit ami már régóta nem hagyta nyugodni. Amikor az álmom végéhez értünk visszatértünk a sikátor végébe. Ránéztem Andyre, de amit láttam arra igazán nem számítottam. A velem szemben álló ugyanis sírt. Óvatosan megfogtam a vállát.
– Mi történt? – kérdeztem halkan.
– Az a lány... Eve... – kezdte – ismertem őt. Közénk tartozott.
Ekkor összeraktam az eseményeket.
– The Wanderer... – suttogtam. Végre megértettem, hogy mi történt. Eve volt a Wild Ones elveszett tagja, aki néhány hónappal a sivatagi csata előtt tűnt el, és nem sokkal a csata előtt halt meg.
– Tudod... – mondta Andy – Evenek is volt képessége, de máshogy mint nekünk. Ő nem születésekor kapta. Itt nőtt fel és egy reggel az ágya mellett talált egy medált ami képessé tette a különböző világok közötti utazásra.
– Világok? – kérdeztem zavartan. Nem tudtam pontosan, hogy miről beszél.
– Nem csak ez a világ létezik. Eve sokat utazott, próbált segítséget kérni, de sehol nem hittek neki. Aztán egyszer... Egyszer ott ragadt az egyikben. Nem tudott visszajönni, de még csak üzenni sem, bárhogy próbálkozott. Az ottani énjének a szülei nagyjából olyanok voltak, mint itt a civilek. Egy dologban hittek és semmi mást nem voltak hajlandóak elfogadni. Eve nem tudta, hogy mi fog történni, így elkezdte leírni és lerajzolni a korábbi életét, hogy mindenképpen emlékezzen rá. A szülei meglátták a rajzokat és őrültnek hitték és bezáratták őt egy pszichiátriára. Eve kijutott, és az utolsó erejével valahogyan mégis sikerült visszajutnia a mi világunkba, viszont mielőtt biztonságos helyre ért volna rátaláltak. Ha két perccel hamarabb érek oda... – temette a kezébe az arcát.
– Úristen... – alig voltam képes megszólalni – Tudom, hogy nagyon nagy illetlenség, hogy ezt kérdezem, de hogyan derítetted ki, hogy mi történt vele abban a világban?
– Közvetlenül mielőtt visszajutott  volna ide sikerült kiterjesztenie az erejét és egy álomszerű üzenetet átjuttatnia ide.
– Ne hibáztasd magad. – mondtam – Nem tudhattad, hogy rá fognak találni.
Ami ez után történt azon viszont jobban meglepődtem, mint az eddigi beszélgetésből bármin. Andy csak szótlanul odalépett hozzám, és szorosan megölelt.

_____________________________________________

Szerintem kijelenthetem, hogy ez a leghosszabb rész amit életemben írtam, és még csak nem is itt akartam abbahagyni... Na mindegy, nem sokára hozom a következőt is, de most már tényleg neki kéne állnom az Artemisz Lánya javításának (kis önpromó XDD).
További szép napot!