Egy élet veled, és egy másik nélküled|✔️

15|🇲🇨

Rosa Ragazzi
2022 február

- Öhm... - tértem magamhoz. - A lányok véletlenül összecserélték a hátizsákjukat.

- Persze. Gondolom egészen véletlen volt. - kacagott a fiú, mire csak reakcióként felvontam a szemöldököm. - Olivia egész úton rólad áradozott. És, hogy milyen jól passzolsz az életünkbe. Komolyan mondom, olyan kifejezéseket használt, amit nem is sejtettem, hogy ismer. - nevettünk össze.

- Aranyos. - olvadtam el. Nagyon cukik a lányok, hogy kitalálták, hogy összehoznak minket, de ez nem így működik. - Ezek szerint ő nem tudja, hogy mi... régen...? - nem akartam kimondani, hogy együtt voltunk, mert az nem lenne túl etikus.

- Nem. Vagyis, egy kicsit. Már amit ketten összeraktak Constival. - biccentett a két lány irányába, akik épp boldogan eljátszadoztak.

- Gyönyörű kislányod van Charles. Büszke lehetsz rá. - mondtam ki mosolyogva, de belül sírtam, hisz nem tőlem lett gyereke. Habár, hogy is lehetett volna?

- Komolyan így gondolod? - vezette rám a tekintetét, mire én is feléje fordítottam a fejem. - Hogy büszke lehetek rá? - nem teljesen értettem, hogy miért kérdezi ennyire félve, s rémülten. Gondoltam megerősítem a mondatom azzal, ha a combjára teszem a kezem. Rossz ötlet volt, az érzéseim szerint...

- Komolyan Charles. Te nem csak egy jó ember vagy, hanem egy nagyszerű apa is. - mosolyogtam, majd leesett, hogy hol is van a kezem. Lenéztem a kezemre, majd vissza a srácra, aki csak összetörten bámult a szemembe.

- Akkor meg miért... - kezdett bele.

- Tessék drágám! - nyomott az anyukája a kezébe egy gőzölgő csészét. Mire gyorsan elhúztam a kezem, s kissé el is távolodtunk egymástól. Tudom mit akart kérdezni. Akkor meg miért hagytam el...? ezt akarta. Bár elmondhatnám neki, de akkor soha többet nem jönne a közelembe.

- Ajj már anyu! Miért zavartad meg a szappanoperát? Épp most jött volna a békülő csók. - játszotta a fejét a legifjabbik fivér. Na most lett elegem. Fel is pattantam feldúltan. Elegem volt a Leclerc fivérekből. Komolyan mondom néha bánom, hogy nem jött össze nekünk Lorenzoval. Pedig ő a legnormálisabb.

- Köszönjük szépen a vendéglátást, de ideje mennünk! - arcomra düh ült. - Gyere szépen Constans! - nyújtottam a kezem.

- Kedvesem, ne menjetek még! - állt fel Pascal is.

- Anya hagyd. Ha menniük kell, had menjenek. - egy pillanatra a szemembe nézett a volt barátom, majd inkább a földet bámulta. Lássuk be, a múltunk miatt sosem leszünk barátok, és sosem lépünk túl rajta.

- Jó volt látni Lorenzo! - intettem neki. - Arthur, nőlj fel! És Pascal, nagyon hiányoztál!. - simogattam meg a vállát, mire a nő sírásba tört ki, s a nyakamba borult.

- Annyira sajnálom Rosa. Annyira hiányzol a családból. - szipogott az anyuka.

- Kezdődik... - forgatta meg a szemét Charles, miközben sóhajtott egy nagyot.

- Akkor jön hozzánk Olivia, amikor csak szeretne. De kérlek, te ne gyere a közelembe. - álltam a fiú előtt, majd sarkon fordultam, s kisétáltunk a folyosóra Constanssal.

- Vidd már őket haza! - hallottam, hogy kérlelte a középső fiát Pascal.

- Biztos nem! - jelentette ki. Hála istennek, gondoltam magamban.

- Légy már férfi, és ne hagyd elmenni megint! - szólt rá a bátya is.

- Várj Rosa! - jött felém feldúltan Charles.

- Nem kell haza vinni! - húztam fel a cipőmet a lábamra.

- A táskákat nem cserélted ki. - basszus de gáz. - Vagy megint látni akarsz? - ejtett egy mosolyt, de nekem nem volt túl felhőtlen a kedvem.

- Hmm. Vicces. - le se tudtam volna tagadni az iróniám.

- Haza viszlek.

- Nem kell, köszi.

- Akkor csak Constanst. - nyújtotta feléje a kezét, az a kis áruló meg elfogadta.

- Légyszi! Annyira utálok buszozni. - pillantott rám bociszemekkel Consti.

- Ahh. Jó. - vettem egy mélylevegőt. Beszálltunk egy visszafogottabb Alfa Romeoba, ami Charlestől nem volt ,megszokott.

- Hol marad a felvágós Ferrari? - cukkoltam.

- Ez a családi. Vagy inkább kifejezetten arra van, hogy az exemet furikázzam.

- Na jó. Most állj meg, én kiszállok! - kapcsoltam ki az övemet, s fordultam az ajtó felé.

- Ne már Ros! - tette rá a combomra a kezét. - Csak vicceltem. És most kösd szépen vissza magad, veszélyesen vezetek! - ejtett egy magabiztos mosolyt.

- Úgy vezessél veszélyesen Casanova, hogy most egy kislány is ül mögötted! És most pedig tüntesd el a mancsod rólam, hogy bebírjam magam kötni! - hadartam el, s Charles nevetett egy jót, így én is egy rejtett mosolyra húztam az ajkam.