"Amikor egy Targaryen megszületik, az istenek mindig feldobnak egy érmét, hogy őrült lesz-e vagy sem."
"Azon a napon mikor Aemond Targaryen és Aemma Velaryon megszületett különös ötletük támadt."
"Nem dobtak érmét, inkább fogadást kötöttek."
"A szerelem üldözi azt ami elillan. Harcol, hogy magáénak tudhassa azt. Ahogy rózsa nem élhet fény nélkül, úgy én sem élhetek nélküled."
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Aemma szemszög
A családdal ellentétben én sárkány háton érkeztem vissza a Fővárosba. Az öreg sárkányőr meghajolt és üdvözölt. Körülnéztem a veremben. Jól ismert, mosolya sokat mondó volt, s már tudtam, hogy akár ne is tenném fel kérdésem.
- Vhagar?
Az öreg az ég felé int. Értem, tehát szabadon szállhat. Nem is vártam kevesebbet Visenya Targaryen királynő sárkányától. Bólintok és elindulok a gyakorló pálya felé. Aemond és Ser Criston edzenek. Megálltam a Jace és Luke mögött.
- Nincs mitől félnetek. Sosem hagynám, hogy bármi bajotok essen.
Suttogom, miközben ámultan nézem nagybátyánk mozgását. Az a gyönge, érzékeny kisfiú eltűnt azon az éjszakán, mikor követelte a legöregebb sárkányt és elvesztette a szemét.
- Szép volt hercegem! Hamarosan tornákat nyersz.
Mindenki tapsolt, az öcseim mögém léptek. Aemond gőgösen szólalt meg.
- Magasról teszek én a tornákra! Edzeni jöttetek, unokaöcséim?
Felénk nézett és megrebbent egy pillanatra mikor meglátott. Odasétáltam hozzá, Ser Criston Cola felém nyúlt, de Aemond kardja újra a torkán pihent. Olyan volt, mintha azt üzenné a hűséges vérebnek. "Ne érj hozzá! Ő az enyém!" Apró mosolyt ejtetett, de csak néztük egymást egy kicsit, majd megszólaltam.
- Lenyűgöző párbaj volt.
Lila tekintetében apró fény csillant meg, mint valami drága kristály. Szólni akar, de ekkor megérkezik Vaemond Corlys és kísérete. Aemond gúnyosan mosolyog, elhúzódom. Felismerem e tekintetet arról az éjről. Amikor olyan sok minden eltört bennem és inkább visszatérek a testvéreim mellé.
- Ha nem Ser Harwin-ra hasonlítanék senki sem kérdőjelezne meg.
Motyogja nekünk Luke, Jace pedig lesütötte szemeit. Magamhoz ölelem őket.
- Mi mind Targaryen-ek vagyunk, és csak ez számít!
Éjjel képtelen voltam voltam aludni. A szoba telis tele van emlékképekkel. Például mikor Aemond-dal elbújtunk Aegon elől, mert telepakoltuk békákkal az ágyát. Vagy mikor Daeron és én szétvágtuk a paplant és a párnát, hogy tollak repkedjenek körülöttünk ahogy ugrálunk az ágyon. Helaena is gyakran töltött velem időt, többnyire hallgatóság voltam és próbáltam a sárkány álmait értelmezni. Tulajdonképpen közöttünk béke volt többnyire.
Vihar törte meg a csendes estét, alvattlanságot hozva. Felvettem a köntösöm és elmentem a könyvtárba. Lélektelen volt, csak a tűz ropogása adott hangot. Leemeltem egy régi, szívemnek kedves könyvet és a kandalló előtti bundára telepedtem. Élvezve a meleget, ami árad belőle. Nem sokkal később léptek törték meg a tűz dallamát. Senki sem szólalt meg, egyszerűen leült a fotelbe és felcsapta a könyvet. Pár fejezet után becsuktam a sajátom és a vállam felet, hátra néztem Aemond-ra. Ki egyből megkereste a tekintetem. Pár csendes pillanat volt csupán.
- Úgy hiszem megvalósult mihez születésünk percekor oly nagy reményeket fűztek.
Kérdő pillantást vetettem rá, Ő pedig félretéve az olvasmányt fojtatta. Fejét megtámasztva kezén.
- Mindketten kivételes külsőnkkel beírjuk magunkat a történelemben. Eggyettértesz velem e kijelentésben erős unokahúgom?
A szívembe mintha belevágott volna, de ennek jelét nem mutattam. Mosoly suhant át az arcomon.
- Óvatosan bánj a szavakkal bácsi, ez felségárulásnak hangzott. Az istenek akaratából pedig Vhagar lovasaként neved örökké fent marad. Akár csak az ár, mit fizettél érte. Érte és a sértésekért, majd az erőszakért.
Mellém gúgolt, hideg ujjait a nyakam köré fonta. Enyhén szorítva, várva, hogy ajkaim elnyíljanak, amint ez megtörtént engedett. Ujjai a torkomon táncoltak. Nyoma sem volt a délutáni gyöngéd üdvözlésnek. Tekintete nem árult el semmit sem. A hangja karcos volt.
- Védtelen vagy, kiszolgáltatva nekem. Egy rossz pletyka és az erényed elveszettnek hiszik. Egyetlen úr sem akarna. Ez még sem riaszt meg, inkább sértegetsz. Félned kellene tőlem unokahúgom, jobban mint valaha.
Lehunytam a szemeim és nem tudtam visszatartani a feltörő kuncogásom, majd megingattam a fejem. Az ajkai rándulása elárulta, hogy megsértettem. Rám vette magát és leszorított a bundára, amitől a köntösöm teljesen szétnyílt. Apró nyöszörgést hallattam, felnéztem Aemond-ra, tekintette vad volt és fékezhetetlen.
- Már férfi vagyok Aemma, nem egy esetlen gyerek! Már te vagy, aki védelemre szorul!
A mellkasom hullámzott az érzések áradatától. Aemond nem vette el rólam szemét. Tudom, hogy igaza van. Ha valaki meglátna minket, az tönkretenne. Senki sem akarna feleségének, de pont őt kellene félnem?
- Nem szánalomból védtelek, és ezt te is nagyon jól tudod. Oly közel álltunk egymáshoz. Hosszú évekig, minden közösen eltöltött névnapig. Ezt még anyád ellenszenve sem tudta elvenni. Minden megváltozott, ezt nem tagadom. A tőled való félelmet még is lehetetlen érzésnek érzem.
A szavaim elfogytak, míg Ő továbbra is rejtély maradt. Engedett a szorításon és felült, engem magával húzva. Az ing és a hálóruha amit viseltem, túl vékonyak voltak. A szíveink szinkronban dobbantak, nagyon közel voltunk. Az arcához hajoltam és apró puszit leheltem a sebhelyére. A kezem a szemkötő alácsúszott, mire minden izma megfeszült. A következő pillanatban már az ajka az ajkamon pihent. Megremegtem és mámorba merültem. Az első csókomnak édes bor zamatától. Óvatos, még is domináns volt. Átöleltem, hogy még jobban belesimulhassak a karjaiba. Hirtelen húzódott el. Aemond tekintetében és arcának összjátéka elárulta, hogy összezavarodott. Visszaakartam húzni magamhoz. Csak újra érezni akartam, de elhúzódott tőlem és felállt.
- Aemond?
A hangom kétségbeesetté vált és a keze után nyúltam. Bérmennyire akarta tagadni még így is megbújt benne a gyermekkorunkból megmaradt szeretett és ott lakozik benne felnőtt korunk vágyai.
- Van egy fizetetlen adósság!
Vágott közbe és amilyen hirtelen tört ránk a forróság, oly hamar hűlt meg a levegő. Magamra hagyott, minden örvénylő érzésemmel. Az iránta érzett vággyal. A haraggal, egy olyan adósság említésére, ami nem létezik. "Tisztességes csere." Ezt mondta akkor éjjel. Lassan felálltam elhagyva a könyvtár csendjét. Nem számítanak az érzések, a vérem az első. Sosem engedném, hogy Lucerys-nek, Jacaerys-nek, Joffrey-nak, vagy a kicsiknek bármi baja essen. Akkor sem ha a szívem vágyát megtagadom magamtól. Ha ártana nekik? Akkor tényleg tudnám teljes szívemmel gyűlölni? Létezik olyan megoldás mely mindenkit kielégít? Mi a megbékíti a család két ágát? Úgy hiszem hamarosan megtudjuk.
A keselyű visszatelepedett a koronára. A trónteremben sziszegő viperák gyűrűznek. Kövér, vérre szomjas piócák hemzsegnek.
