HAJNALI FÉNY ↳ tom holland

nyolcadik

Tom lemondta a mai párterápiát. Mindezt úgy, hogy nem közölte velem a tényt, miszerint ő most ezt az alkalmat eltörli, és inkább átrakatja máskorra, nem foglalkozva azzal, hogy nekem esetleg jó lesz-e az új időpont vagy sem. Ha Dr. Bowden nem ír nekem egy üzenetet, akkor mint valami hülye, már rég készülődnék, hogy elindulhassak a rendelőhöz. De így most a telefonom képernyőjét bámulom, miközben újra és újra átfutnak a szemeim a kapott szövegen.

"Szia Jenna! Boldogsággal tölti el a szívem, hogy segít rajtatok a terápia. Ha ilyenek miatt kerül lemondásra az alkalom, az csak egy jel arra, hogy jó úton haladtok. Jó szórakozást kívánok a ma esti vacsorátokhoz, beszélgessetek sokat! Pénteken találkozunk! Mary Bowden."

- DAWN! – ront be a szobámba a nővérem mindenféle kopogás nélkül. – Juj! Még mindig szörnyű a szemed – térképezi fel az arcomat, ahogy betipeg az ágyam elé, és közelebb ér hozzám. – Nagyon csúnya, fáj? – hajol az arcomba.

Magam mellé rakom a telefonomat és egy fájdalmas sóhajt hallatok. Akaratlanul is a kis puklira simítom az ujjaimat, és óvatosan megtapogatom a sérült helyet.

- Picit – hazudom. Az igazság az, hogy azóta is lüktet, de szerintem már csak bebeszélem magamnak. – Mizu? – terelem a témát. – Gondolom nem dumcsizni jöttél.

- Tényleg nem – huppan le mellém. Keresztbe rakja a lábait, eligazgatja a fehér lenge szoknyáját és a pilláit rebegtetve fordul felém. – Holnap vacsorázni megyünk.

- Vacsorázni? – kérdezek vissza. – Esetleg nem ma?

- Miért mennénk ma? – ráncolja a homlokát a testvérem. – Most mondtam, hogy holnap.

- Tom lemondta a mai párterápiát, és azzal az indokkal tette meg ezt, hogy vacsorázni megyünk. Mármint Bruce és Jenna – magyarázom.

- És nem mentek?

- Nem, Day. Nem megyünk – nevetem el magam kínomban. – Mindegy. Mi ez a holnapi vacsi?

- Tobias családja találta ki és ők szervezték le, hogy még az esküvő előtt együtt töltsünk egy kis időt, ha már úgyis hamarosan egy nagy családdá avanzsálodunk. Szerintem tök aranyos tőlük, szóval holnap este hat órakor találkozunk a Clos Maggiore-nál.

- Clos Maggiore? – szerintem a háromszorosára kerekednek ki a szemeim, ahogy meghallom London egyik luxus éttermének a nevét, ami a legdrágább a városban. Az a hír járja, hogy Valentin-napra már egy évre előre le kell foglalni az asztalt, különben képtelenség bejutni oda.

- Igen, ott volt az első randink Tobiassal – egy őszinte mosoly villan át a lány arcán, ahogy visszagondol az említett eseményre. – Jönnek Nikkiék is, szóval jó sokan leszünk.

- Mármint a Hollandok? – dermedek le. – Tom is?

- Nem beszéltem még velük, de igen, valószínűleg ott lesznek – mondja. – Mi bajod van Tommal? Oké, ez így hülye kérdés – gondolja át magában, majd helyesbít. – Inkább úgy fogalmazok, hogy azon kívül, hogy ki nem állhatjátok egymást, mi bajod van vele?

- Éppen most? Semmi, csak a szokásos.

- Dawn, szerinted hülye vagyok?

- Őszintén? Igen – bólintok és próbálom nem elnevetni magam, bár Day arckifejezését látva, ez egy nehéz tervnek bizonyul.

- Ne is folytasd – löki meg a vállamat játékosan. – Múltkor egy portrét rittyentettél róla az iPad-embe.

- Igen, mert unatkoztam – rántom meg a vállaimat. – Tán baj?