IV.

153 5 0
                                    



Sky tényleg nem akart lopni. Bár nem ez volt az első alkalom. Az egyetem még ösztöndíjjal is drága volt, és tudta, hogy a néhai apja és az ő tartalékai nem lesznek elegek. Bezzeg a fiú a hobbiboltban! Avatatlan szem is láthatta, hogy többe került a rajta lévő összes holmi, mint az ő egész gardróbja.
Nem is ismerte, de rohadtul irigyelte. Még hogy a pénz nem tesz boldoggá! Na persze. Ilyet is csak az mond, akinek van.

A futóverseny óta Ben nem tudta kiverni Milest a fejéből. Beragadt a fejébe, mint egy bonyolult egyenlet, és tudta, hogy csak akkor szabadul meg tőle, ha végleg megoldja.
Ma volt az első röplabda edzés, és nagyon várta már. Az öltözőben ő volt az utolsó, épp kötötte a cipőfűzőjét, amikor Connort látta beslattyogni valaki társaságában. Gyorsan, oda se nézve befejezte a cipőfűzést és felpattant. Amikor meglátta ki jött be, összeszorult a torka. Miles és Connor mosolyogva köszönt:
⁃ Cső! Ben, bemutatom Milest, jó haveromat, és egyben akinek hála a csapatban vagy! Épp ideje, hogy rendesen megismerjétek egymást - Connor savanyú cigarettaszagot árasztott magából, ami csavarta Ben orrát.
⁃ Szia! Miles Harrison vagyok - nyújtotta a kezét a fiú. Ben a sajátját a másik meleg tenyerébe helyezte.
⁃ Nagyon örülök. Ben Taylor - zavarában csak egy halvány mosolygott.
Connor újra belekezdett a szövegelésbe, ezalatt Bennek végre volt ideje közelebbről megszemlélni Milest. Körübelül egy fejjel volt alacsonyabb nála. A hajszíne barna, és természetesen göndör. Olyan túrnivaló. Az orra enyhén görbe, de nem zavaróan, arcát pedig borosta borította. Szépen kidolgozott testtel rendelkezett, Ben nem is gondolta volna, hogy a futástól valaki ilyen izmokat növeszthet. És te jó ég, a szemei... a szemei akár az óceán, kedve támadt elmerülni bennük. Ben összerezzent amikor Connor megveregette a vállát.
⁃ Na gyere tesó kezdődik a TRÉning muhaha - nevetett a saját poénján.
Ben meg is indult, azonban volt egy kis bökkenő. A nagy sietségben hozzákötötte az egyik cipőjét a másikhoz, és a lépés lendületétől zuhanni kezdett. Egyenesen Miles karjaiba.

Miles annyira meglepődött, hogy az egyetlen amit tenni tudott, hogy a másik fiú után kapott, de mivel Ben magasabb és nagyobb darab volt nála, annyit ért el, hogy mindketten elestek. Ben beverte a fejét a pad szélébe, de úgy tűnt rendben van. Miles ránézett. Ben szemüveges volt, mögötte olyan zöld szemekkel mint a frissen vágott fű. Kreol bőrét apró anyajegyek pettyezték. Itt-ott meglátszódott rajta, hogy rendszeresen sportol, a combján leginkább.
⁃ Hé felkeltek ma még egymásról, vagy mi van? Ben remélem a pályán nem ilyen vagy - röhögte Connor. Ben elmotyogott egy halk elnézést, aztán gyorsan feltápászkodott Milesról.
⁃ Ugyan, semmi baj. Biztos jól vagy? - Miles komolyan aggódott. Elég hangosan koppant a fiú feje. Ben zavarba jött a hirtelen rá irányuló figyelemtől. Hamar összeszedte magát majd kioldalgott Connor után.
Miles hitetlenkedve rázta a fejét. A fiú belopta magát a szívébe, és tudta, hogy ez így nagyon nincs rendben.

Ekkora bakit! Ben a homlokát masszírozta a történtekre gondolva. Ajtónyitódásra kapta fel a fejét, Adam lépett a szobába. Bár próbálta nem feltűnően csinálni, Bennek egyértelmű volt, hogy kerülte őt. Tudta, hogy Adamnek és Milesnak van valamilyen közös múltja, amit az előbbi próbál titokban tartani.
⁃ Szia Adam! Milyen napod volt? - kezdjük kedvesen, aztán majd belecsapunk, gondolta.
⁃ Egész jó. Csak fáradt vagyok - igazából csalódott volt, nem fáradt. Szinte minden nap bement a hobbiboltba hátha újra felbukkan az ominózus fiú, de kezdte feladni a reményt.
⁃ Na, az jó. Egyébként...mit tudsz Milesról? - na, ennyit arról, hogy türtőzteti magát. De úgy tűnt most szerencsével jár.
⁃ Hát, Miles...- Adam habozott. - neki elég sötét ügyei vannak - bökte ki végül. Ben teljesen ledöbbent. Sötét ügyek?! A fejében egyből megjelent a kép, amin Miles baltával a kezében áll a sötét sikátorban egy holtest fölött, miközben göndör fürtjeiből csöpög a vér. Gyorsan megrázta a fejét, mintha ezzel kiüldözhetné onnan a gondolatot.
⁃ Miféle sötét ügyek? Biztos vagy benne, hogy nem túlzol? Nekem elég rendesnek tűnt - Ben gondolatban pofonvágta magát. Most Adamen volt a sor, hogy ledöbbenjen.
⁃ Te találkoztál vele?! - még ő maga is meglepődött a hirtelen jött vehemenciáján. Elvégre nem tilthatta meg a fiatalabbnak, hogy találkozzon vele.
⁃ Őő, csak futólag, semmi különös - nem állt Ben szándékában, hogy az orrára kösse mi történt pontosan. Adam egy gyanakodó pillantással ugyan, de annyiban hagyta.
- Henry és Frank egyébként hogy néznek ki? - nem Miles volt az egyetlen, aki furdalta Ben oldalát. Adam hirtelen megállt és elgondolkozott.
- Henry kicsit magasabb nálam, szőke haja van. Frank kábé ekkora - kezével mutatta a vélt magasságot. - És duci. Régebben szemüveges volt, de már nem hordja. Miért kérdezed?
Majdnem a prédájuk lettem, gondolta Ben, de végül nem ezt mondta.
- Csak kérdeztem - felelte, majd elindult a fürdőszobába Adam tekintetét végig magán érezve.

    ..........................................................

hellooo!

hát, megtörtént az első hivatalos találkozás. vajon Adam mennyire megbízható?
az V. rész kétfelé lesz szedve, mivel így éreztem jónak:))
további jó olvasást!<3
puszi;
dori

love is the answerTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang