X.

121 6 0
                                    



Ben és Miles közt végre minden rendben volt. Kézenfogva jártak a városba és az egyetemre. Ha nem tudtak találkozni, éjszakába nyúlóan telefonáltak. Ben próbált alkalmat keresni arra, hogy Adammel is beszélhessen, de a fiúnak vagy valamilyen ruhapróbára kellett sietnie vagy edzésre rohant. Ben végül beletörődött és várt a megfelelő alkalomra.
Eljött a meccs napja! Bár Ben egyelőre csak a cserepadról nézhette az eseményeket, mégis önkívületi állapotban volt. Miles csak nevetett a fiú izgalmán. El kellett búcsúzniuk egymástól, Bennek húsz perc múlva jelenése volt a csapattal.
    ⁃    Fent leszek a lelátón. Ügyesen a pályán! - Miles utoljára megszorította összekulcsolt kezüket és adott neki egy homlokpuszit.
Ben ezerwattos mosollyal somfordált a többiekhez.
    ⁃    Fiúk, remélem mindenki emlékszik az instrukciókra. Ethan, Szivi, tudtok mindent ugye?- a "Szivi" Brooklynt takarta. Mióta együtt vannak, Connor folyamatosan így hívta őt. Nyilvánosan is. Ben nagyon irigyelte Brooktól, hogy nem jön tőle zavarba.
- Felix, erősnek kell lennie az első nyitásnak, hogy megmutassuk kik is vagyunk. Különben szétrúgom a segged.
Felix a szemét forgatta.
    ⁃    Te meg ne dugd meg a játékosokat.
Brook elpirult, Connor tarkón vágta Felixet, a többiek nevettek.
    ⁃    Na, nyomás a pályára ti semmirekellők. Mindent tudtok, ne parázzatok - mordult rájuk az edző.
Mindenki elhelyezkedett a helyén. Megérkezett a rivális egyetem csapata. Méretesek voltak és úgy tűnt fenn hordják az orrukat. A csapatkapitányuk egy Connornál magasabb, azonban vékonyabb, beesett arcú, göndör hajú fiú volt. Amikor a mellette ülő észrevette, hogy Ben őt vizslatja, megszólalt.
    ⁃    Ő Kyle. Az apja az edzőjük. Balhés, csajozós, csak az apja miatt nem rakták még ki a csapatból. Sajnos elég jó játékos. - Ben még egyszer megnézte magának a fiút.
    ⁃    Jobbak mint mi?
A másik elmosolyodott.
    ⁃    Majd meglátod.

.............................................

A közönség háborgott.
Nyerésre álltak.
Csak nem ők.
Az első szettet megnyerték, a másodikat viszont nem. Az utolsó döntött el mindent, és nem álltak túl fényesen. Ben nem értette. Bombabiztos tervük volt, amit többször is átbeszéltek és gyakoroltak. Hol csúszhatott hiba a rendszerbe? A tekintete összetalálkozott Mileséval aki szomorú képet vágott. Nem engedheti, hogy az első meccsen amin ott van veszítsenek! De mit tehetne?
Sípszóra kapta fel a fejét. Ryan a földön feküdt, lábát a mellkasához húzta. Connor odarohant hozzá és levágta magát mellé.
    ⁃    Hívjanak már egy orvost, baszki! - ordította.
Ben össze-vissza kapkodta a fejét. Próbálta kideríteni, hogy mi történt és a másik csapat reakciót figyelte. Ryan sérüléséhez nyilvánvalóan nem volt közük, ahhoz hogy nyerésre álltak, annál inkább. Soha senki nem mondta ki, de Ryan volt fogadásban a leggyengébb láncszem. Hogy, hogy nem, az ellenfél folyamatosan az ő térfelére játszott. Nagyon erőseket ütöttek, valójában meglepő, hogy csak most történt meg a baj. Ryant elszállították a gyengélkedőre, az edző Ben felé fordult.
    ⁃    Hé kölyök! Te is ezen a poszton játszol nem igaz? Állj be.
Ben nem hitt a fülének. Örült a lehetőségnek, de közben meg is ijedt. Biztos képes ő erre? Egyszer csak meghallott egy kiáltást a tömegből:
    ⁃    MENNI FOG BEN, SZERETLEK!
Frank és Henry akik legjobb barátjuk mellett ültek teljesen el voltak képedve. Tulajdonképpen mindenki el volt.
Benbe mintha új erő költözött volna. Felpattant és beállt posztjára. Gyorsan felnézett a lelátóra. Miles teljes eksztázisban kiabált mindenféle kedvességet. Pár sorral felette Adam ült, Milesra fintorgott, egy Ben számára ismeretlen fiú mellett. Amikor összetalálkozott a tekintetük Adam elvigyorodott és felmutatta a hüvelykujját.
Ben magabiztosan várta a labdát.

    ⁃    NYERTÜÜÜNK!
Az egész csapat egy nagy ölelésbe burkolózott.
    ⁃    Nagyon állat voltál Ben! Nélküled és Connor nélkül az a baromarc Kyle nyert volna. - kiáltotta Sam. Ben a szemöldökét ráncolta.
    ⁃    Mi van azzal a sráccal?
Sam furán nézett rá.
    ⁃    Nem fontos. Most ünneplünk!
Ben átverekedte magát a tömegen, hogy Miles karjaiba ugorhasson.
    ⁃    Annyira büszke vagyok rád!
    ⁃    Szóval szeretsz mi?
Ben Miles nyakhajlatába vigyorgott.
A fiú eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen.
    ⁃    Igen. - mondta, majd ajkait a fiúéra tapasztotta.
Bennek nem volt nagy tapasztalata a csókolózásban, de így is meg tudta állapítani, hogy Miles jól csókol. Ajkaik mintha pontosan egymásba illeszkedtek volna. Amikor Ben Miles alsó ajkára harapott, utóbbi felszisszent és elhúzódott. Ben egyenesen a szemébe mondta.
    ⁃    Én is szeretlek.

................................................................
sziasztok!
nem vagyok túlságosan megelégedve ezzel a résszel, de nem tudok jobbal előrukkolni, elnézést:D
remélem azért elnyerte a tetszéseteket, én már alig vártam, hogy eljussunk idáig!🥰
további szép napot Nektek!

dori

love is the answerTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang