3. rész - Ellenállhatatlan kísértés

30 0 0
                                    

Logan

   A terembe belépve egy teljesen átlagos osztályközösségnek tűnt, de ekkor volt az utolsó ilyenen megfontolásom. A következő pillanatban a lányok úgy bámultak rám, mint valami latin macsóra. A zavarodottságomra semmi bizonyítékot nem adva a tanári asztalhoz sétáltam, majd végignéztem a termen. Szemet szúrt a bal utolsó asztal ablak felőli székén ülő lány. A padon fekve aludt, a padtársán pedig tisztán látszik, hogy most ébredt. A kishölgynek pont olyan gyönyörű haja van mint annak, aki az edzőteremben segített nekem. Nem lehet ő az...Mart a kíváncsiság, meg amúgy is fel kellett volna, hogy keljen. Belenéztem a naplóban és mindenkiről volt egy rövid körülírás. Az osztályból csak neki van fekete haja. Ez meg hagyján, de ahogy ránéztem a nevére elképedtem. Madison Black. A konditeremben a lánynak is Maddy volt a neve. Gondolkodom már-már lázban égve, ezért a táblához sétálok lágy és halk léptekkel. 

-Ms. Black, kérem legalább a bemutatkozásom alatt ne aludjon! - hangsúlyoztam a kérem szót szarkasztikusabban, mint kellett volna. Erre felemelte a fejét és az első pillanatban láttam, hogy vissza akart szólni, de tisztán látszik, hogy ugyan azt érzi, mint én. Nem nem, ez nem lehet igaz, kérlek ne. Kicsit jobban szemügyre vettem az arcát és megállapítottam, hogy ő az. Bár erre nem volt szükség, mert ez a lány első pillanattól beleégett az emlékezetembe és már fantáziáltam is vele egyet, s mást, de nem gondoltam, hogy a kibaszott diákom.Faszom, ezt nem hiszem el, képtelenség. Szerintem ő is épp ezt gondolta, de meglepettsége csak másodpercekig tartott, egyből én vagyok fölényben arcra váltott. Mélyen a szemeimbe nézett a gyönyörű jégkékjeivel és kiolvastam belőle a ki nem mondott üzenetet: Úgy látom belementél a játékba, hát játsszunk! Vettem a lapot és kuncogtam egyet, de senki nem hallotta. 

-Már elnézést, de ebben nem találok semmi vicceset, abban viszont igen, hogy azt sem tudom ki a picsa maga. - vágott vissza és pimasz vigyorra húzta a száját miközben a tanteremben már mindenki felé bámult. Én is nézném ám, kibaszott szép...Neked meg mi bajod van Logan? Ő a tanítványod!  Látszik, nem egy olyan lány aki annyiban hagyná, hogy nem az övé legyen az utolsó szó. 

-Logan Evans vagyok, az új osztályfőnöke, de ez esetben ugyan ezt kérdezhetném magától is, ha kíváncsi lennék rá, hogy mert így beszélni velem.  Én fogok nyerni ismerd be kislány. 

-Engem sem különösebben érdekel, csupán azért kérdeztem, hogy megtudjam kivel lesz dolgom. - érdekes, hogy ez a hangnem beindít, de feltételezem csak az ő szájából. El sem hiszi mit akarok vele most épp csinálni. Na jó ez már beteges... A padja felé sétáltam mereven tartva a szemkontaktust. Formás mellei a műbőr toppban úgy vonzották tekintetem, mint mágnes a vasszöget. Ahogyan lejjebb néztem az ugyan olyan anyagú felhúzódott szoknya szúrt szemet és úgy gondoltam ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó magyarázni, mert nem bírok magammal, gond lesz. 

-Kifelé az órámról! - mondtam erélyes hangnemben, bár ennyire nem akartam. 

-Még addig sem tud a szemembe nézni, amíg ezt mondja? Úgy látom valami magának sokkal érdekesebb rajtam úgy 30 centivel lejjebb, nem igaz Tanár úr? - el nem hiszed, de ettől a mondattól egyre jobban vágyok rád, de igazad van. Körülnéztem és észrevettem, hogy 23 ember van körülöttünk. Kicsit lenyugszom, de olyan ötletem támadt amitől a nyugodtság elillant. 

-Azt mondtam kifelé! A szünetben várom a 30-as terem melletti Rajz szertáramban, hogy tisztázzuk a pozíciómhoz megfelelő tiszteletet. - mindenki komor arcot várt volna tőlem, de én önkénytelenül perverz félmosolyra húztam a szám. Felizgultam, de ha kimutatom elvesztem a játékot. Felállt a székről és az ajtó felé indult. Szerintem megérezte, hogy szuggerálom, ezért amikor már a kilincsen volt a keze, visszafordult és és odavetette: 

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Dec 27, 2022 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

A legizzasztóbb hajszaOnde histórias criam vida. Descubra agora