Egy nap alatt apokalipszis (Félbe Hagyott)

Neru

A tábortűz fölött halkan sercegett a sülő hús, ezen kívül más zajt nem lehetett halanni. Mintha a pillanat kedvéért, az összes élőlény a szigeten, megnémult volna. Az idegen felénk fordult. Egy fiú volt, körülbelül velünk egy idős. Nagy, barna szeme csak úgy ragyogott a tűz fényében.
Hirtelen felpattant a helyéről, csak úgy szállt körülötte a parázs! Felkiáltott! Ilyedten nézett jobbra balra.
- Hé! Nyugi. - kiáltott rá Kaar - Te hívtál minket? Valakitől kaptunk egy segélykérő üzene....HÉ, MIT CSINÁLSZ ?
A srác hirtelen beugrott az egyik bokorba, és onnan nézett ijedten felénk.
- Hát ezzel meg mégis mi történt? - kérdeztem miután felocsúdtam a döbbenetből.
- Nem tom, szerintem megőrült. - mondta Kaar. - Biztos túl sokáig volt egyedül.
- Ja, az lehet. - Értettem egyet.
- Hibiko, Kaar! Milyenek vagytok már! Biztos csak megilyedt. - pirított ránk Saki, aztán a reszkető bokor felé fordult - Hé, haver! Jól vagy? Nyugi nem akarunk bántani, csak azért jöttünk, mert egy hívást kaptunk erről a szigetről. Tudod, az egyik barátunk nagyon ért az ilyen elektromos kütyükhöz. Ő is itt van a szigeten, csak a hajónknál maradt, hogy vigyázzon rá. - amint a fiú meghallotta a ,, hajó" szót kibújt a bokorból és izgatott arcal felénk fordult.
- Hon va hajó? - látszott rajta, hogy rég nem beszélt senkivel. Ezért kicsit furán ejtette ki a szavakat, de azonnal kijavította magát - Vagyis, hol van a hajó? El lehet menni? Nem akarok tovább itt maradni. Egyedül vagyok.
- Ne szaladjunk ennyire előre. Először is, ki vagy te? Mióta élsz ezen a szigeten? Miért hívtál ide minket? - kérdeztem, mire vissza ült a tábortűzhoz, és megpaskolta maga mellett, a füvet jelezvén hogy üljünk le mellé. Miután letelepedtünk, a száraz fűbe, elkezdett mesélni.
- A nevem Neru. Nagyjából hat éve élek itt, nem tudom pontosan. - kezdett bele.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte Kaar.
- A tenger mellett laktam, volt egy kis motorcsónakom. Egyik nap kihajóztam a tengerre, és lehorgonyoztam egy kis sziget mellett. Nem volt messze a száraz földtől egy-két kilométerre lehettem a házamtól. Miután úsztam, és búvárkodtam egy kicsit, leheveredtem a csónakomban, hogy aludjak egy kicsit. Viszont, valószínűleg nem akadt meg normálisan a horgony. Elaludtam. Pár órával később ébredtem, messze bent a tengeren. A hullámok nagyon messze sodortak. Körül néztem és nem is olyan távol a hajómtól, megláttam egy szigetet. Nem tudtam hogy az üzemanyag vajon kibírja-e, hogy haza menjek vele. Ezért a sziget felé vettem az irányt. Azóta is itt vagyok. - fejezte be Neru.
- Várj! Azt mondtad egy kis motprcsónakkal jöttél, viszont mi egy nagy vitorlás hajót találtunk a homokban. - jegyezte meg Saki.
- Á igen. Azt a vitorlást körülbelül négy éve találtam a parton. Megnéztem, hogy meg tudom- e javítani, de aztán rájöttem, hogy hiába javítanám meg. Nem tudnék vele elmenni. Túl nagy. És nem is tudom kezelni.
- Most már értem. Hiába javítottad volna mag a hajót, nem tudtál volna vele elmenni. - mondta Saki.
- Igen. De mondjátok! Mi történt a világban? Pár hónappal azután, hogy a szigetre kerültem, hatalmas füst jött a szárazföld felől. Olyan nagy hogy az egész eget beborította. Mégis mi történt? - kérdezte Neru, bár látszott rajta hogy szinte retteg a választól. Én Saki és Kaar, mindhárman ugyan arra gondolunk: a legjobb az lett volna ha soha nem jövünk ide, ha Neru soha nem tudja meg, hogy mi történt a világgal. Tovább éldegélt volna békésen a szigeten mit sem sejtve a rémisztő igazságról. Végül én szólalok meg.
- Beköszöntött az apokalipszis.