Mi lenne ha?

Szerenycse a szerencsétlenségben

•April•

Egy esős, hideg, szeles november délután volt. Siettem haza, hiszen a barátom megígérte, hogy ma este elvisz moziba. Beszálltam a kocsiba és elindultam hazafelé. Hirtelen rossz előérzet kerített hatalmába. Ekkor egy dugó kellős közepén találtam magam. Felhívtam Somát (a barátomat), hogy nem valószínű, hogy el tudunk menni arra a filmre, amit tegnap este kiválasztottunk, mert nem fogok addigra odaérni. Eléggé ki volt akadva, de hát mit tehettem. Igazából a szívem mélyén örültem, hogy nem most megyünk. Hosszú napom volt és egész nap arra vártam, hogy végre hazaérhessek. Furcsamód, a rossz előérzet ebben a pillanatban múlt el. Egy óra múlva már otthon ültem egy kád forró vízben. Jól esett egy forró fürdő, lévén, hogy odakint esik és nincs is meleg. Aludhattam is valamennyit a kádban, mert a hangoskönyv azon fejezetéből semmire sem emlékszem, amit akkor hallgattam.
Megvacsoráztam és elmentem lefeküdni. Aludni azonban nem tudtam. Az a bizonyos rossz előérzet nem hagyott aludni. Írtam hát Somának, hogy ne haragudjon, hogy nem tudtam vele elmenni, de nagyon nagy dugó volt, és hogy kárpótlásul elmegyek vele holnap. Tizenegy óra felé járhatott az idő. Legnagyobb meglepetésemre azonban Soma egyből válaszolt, hogy semmi probléma, majd holnap elvisz. Ettől sokkal jobban éreztem magam. Szóval már aludni is tudtam.
Másnap reggel felkeltem. Letudtam a reggeli rutinomat, már éppen indulófélben voltam. Indítottam volna az autómat, de nem indult, szóval kénytelen voltam villamossal menni. Ennél rosszabbul induló napot el sem tudok képzelni. Az az utálatos rossz előérzet még mindig velem volt. Szóval nem volt túl jó kedvem aznap. Bíztam benne, hogy legalább a film és a Somával eltöltött idő jó lesz.
Végre elindulhatok az irodámból, beülök az autómba... vagyis felszállok a villamosra, átöltözök és megyek moziba. A villamoson sem szabadultam meg még attól a bizonyos előérzettől, sőt egyre erősebben éreztem.
Leszálltam. Elindultam a házam felé.
Mire odaértem, Soma már ott várt a kapu előtt. Beszálltam a kocsijába és elindultunk. Útközben egyre erősödött bennem a rossz előérzet. Ilyen erősen még soha sem éreztem. Szóvá is tettem Somának, hogy valami miatt nem igazán érzem biztonságba magam. Erre kicsit ideges lett. Mi az, hogy vele nem érzem magam biztonságban, és különben is, úgy ismerem-e, hogy bárhol otthagyna. Szóval kicsit leordította a fejem, amitől már a sírás kerülgetett, de uralkodtam magamon. Kiszálltunk nem messze a mozitól. Sétáltunk egy öt percet. Beértünk egy sikátor szerű utcába. Soma lekapott, ez volt a napom fénypontja. Legalábbis akkor azt hittem, de ekkor valami hideget éreztem a bal tüdőmben. Pontosan a harmadik és negyedik bordám között. Az ájulás kerülgetett amikor belémhasított a felismerés, hogy éppen megpróbált megölni. Az az egyetlen szerencsém a szerencsétlenségben, hogy az én szívem kivételesen a jobb oldalon van. Kicsit ledöbbent, hogy nem estem össze. Olyan gyakorlottan szúrt,  hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem én voltam az első, akibe beleállította azt a kést. Ijedtében otthagyott a sikátorban, késsel a hátamban. Szerencse, hogy a kést bennem felejtette, különben valószínűleg belehaltam volna a vérveszteségbe. Legalább a telefonomat nem vitte el, szóval tudtam magamhoz mentőt és rendőrt hívni. (Azért ezt sem sokan mondhatják el magukról, hogy magukhoz hívnak mentőt.) Kicsit furán fogadták a hívásomat, de végül kijöttek. Lediktáltam Soma adatait a rendőrségnek, a mentősök pedig bevittek a kórházba és kiszedték belőlem a kést.
Somát végül felakasztották. Csak két gyilkosságért volt felelős, állítása szerint, meg egy gyilkossági kísérletért. Aztán ki tudja, hogy hány szegény lány esett áldozatul annak a bizonyos késnek.
Valószínű az autómat is ő babrálta meg, hiszen így biztosan nem kerülök dugóba hazafelé. Milyen okos ötlet.