Mi lenne ha?

Karácsonyi novella

•April•

Odalentről csak annyit hallottam, hogy anyukám idegesen mosogat és olyan dolgokat kiabál, hogy miért nem tudunk felkelni időben, akkor is ha karácsony van. Hiszen segíteni kéne összekapni a házat szentestére.
-Mire apátok hazaér, a lakás legyen rendben! -ordította magából kikelve.
-Mire hazaér? Egyáltalán hazaér valaha? -villant át az agyamon. De amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan el is ment. Egy pillanat múlva már Márkot (a bátyámat) próbáltam felkelteni, aki eddig mindig nyolc óra előtt kelt fel.
-Mit akarsz? Még csak hét óra van- szólt ki álmosan a takaró alól.
Beláttam, igaza volt, még fél nyolc sem volt.
-De akkor miről beszélt anya az előbb?
-Anya nem is beszélt! Még alszik szerintem.
-De én az előbb hallottam. Kiabált nekünk. Nagyon ideges volt, mososgatás közben a tányérokat csapkodta.
-Te mit szívtál? Igazán adhatnál nekem is.
-Ezek szerint csak álmodtam- mondtam, Márk megjegyzésére ügyet sem vetve.
-Megyek körülnézek odalent.
-Várjál! Veled megyek.- ajánlotta fel lovagiasan.
Lementünk. Az eddig nyikorgó fa lépcsők gyanúsan halkak voltak. Ahogy rájuk léptünk, még csak meg sem nyikkantak. A konyhában az elmosogatott edények tornyosultak a csepegtetőben.
-Na látod, hogy igazam van! Elmosogatott.- kiáltottam fel diadalmasan. Márk azonban mintha nem is hallott volna engem.
-Oké. Egy dolgom van már csak. Megkeresni anyát.
Körbejártam az egész házat, pincétől a padlásig, de sehol sem találtam. Időközben Márk is eltűnt, úgyhogy egyedül maradtam.
Felmentem a szobámba, hogy előszedjem az ajándékokat, amiket nagyjából már egy hónapja becsomagoltam. Levittem őket a fa alá majd, mivel a házban makulátlan rend uralkodott, felmentem a szobámba, feltettem egy lemezt és visszafeküdtem az ágyamba. Gyorsan telt az idő. Egyszer csak az tűnt fel, hogy odakint már sötét van és, hogy apám bármelyik pillanatban hazajöhet. Ám a szívem mélyén éreztem, hogy soha többet nem fogom viszontlátni. A sírás kerülgetett. De ekkor egy simítást éreztem a hátamon. Anya próbált felkelteni. Öt perc próbálkozás után sikerült is. Végre felébredtem és megszabadulhattam attól a nyomasztó álomtól, ahol végül rajtam kívül mindenki eltűnt.
Hála a jó égnek aznap minden terv szerint haladt. Apukám is hazaért épségben. Az álmomról pedig nem beszéltem senkinek sem.
Egészen jövő karácsonyig. Amikor is elég későn keltem fel. Anyukám valami miatt nagyon ideges volt. És az ordibálására keltem. Márk éppen elmenni készült, én pedig lélekben felkészültem anyám haragjára. Márk a konyháig velem jött, aztán elment, mert úgy volt megbeszélve, hogy a barátnőjééknél tölti az idei karácsonyt.
A konyhában ismerős látvány fogadott. A csepegtetőben az elmosogatott edények tornyosultak , anya pedig sehol. Időközben Márk is eltűnt.
Anya üzenetét végül a hűtő ajtaján találtam meg. Ez állt rajta: Elmentem, mire apád hazajön, itthon leszek.
Enyém volt a ház. Felmentem a szobámba, elővettem az egy hónappal előre becsomagolt ajándékokat, majd levittem őket a fa alá.
Már ez a cselekedet ismerős volt az álmomból. És mivel még tegnap megcsináltuk a takarítást, ezért nem volt dolgom. Felmentem a szobámba, felraktam egy lemezt. A harmadik számnál összeszorult a szívem. Ez volt apu kedvenc száma. Éreztem, hogy soha többet nem fogom viszontlátni. Pont mint egy éve álmomban. Nem tudtam visszatartani a sírást, szóval telesírtam a párnámat, miközben reménykedtem, hogy megint csak álmodom.
Sajnos azonban nem álom volt, hanem a valóság.
Anya hazaért. Valami miatt neki sem volt jó kedve. Mindketten visszavonultunk a szobánkba, és így vártuk a karácsony estét.
Éjfél is elmúlt már, mire össze tudtam szedni magam annyira, hogy átmenjek anyámhoz és elmondjam, amit valószínűleg már ő is sejtett; apa nem fog hazajönni.