Jimin szemszöge
A meakne haragosan taszigál be a liftbe, minek után ismét sikerült kihúznia belőlem, hogy fogyókúrázom. Mindenkinek kötelező, neki is, viszont én hajlamos vagyok túlzásokba esni, és most is ez történt. Olyan régóta nem ettem már, hogy a kocsi előtt majdnem összeestem.
Jungkook pedig mindig is nagyon komolyan vette az eféle vészjelzéseket. Rengetegszer vitáztunk már miatta, ami remélem most elmarad, mert egyáltalán nincs hozzá energiám.
A lift ezüstös falának dőlve figyelem, miként írja be Jungkook az emeletszámot, mikor pedig ezt megoldotta elém is lép. Olyan közelről vesz szemügyre, hogy bár nem szokásom, de zavarba jövök. A tekintete átható, és határozott, vagyis semmi jóra nem számítok. Csak azt remélem, hogy lesz otthon rajtunk kívül más is, aki megvédjen Jungkook egyébként jogos haragjától. Megfogja a kezem és feljebb tűri karomon a pulcsim. Nem ellenkezek, hiába lenne és nincs is hozzá erőm.
Némán tűröm, ahogy végig fürkészi vékony alkaromat, miközben arca eltorzul a csalódottságtól.
- A francba, Jimin! Miért csinálod ezt?- kérdezi égető tekintetével keresve az enyémet. Én viszont annyira szégyellem magam, hogy még a szemeibe se tudok belenézni. Annyiszor átéltem már ezt, mégsem tanulok belőle soha.- Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük! Megmondtam, megmondtuk, hogy ezt sürgősen hagyd abba, mert több bajt csinálsz, mint jót. Ha éhezteted magad, az rossz hatással van a teljesítményedre is...
- Miért, ma nem teljesítettem jól?
Hiába voltam rosszul már délután is, több próbát végig táncoltam és mosolyogtam, senkinek sem tűnhetett fel, hogy éhezem. Jungkook is csak azért vette észre, mert egy kocsival szoktunk hazajönni, és nagyon hirtelen futott ki a talaj a lábaim alól. Ez volt a vesztem.
Jungkook a kérdésemre összeráncolja a szemöldökét, és megrázza a fejét.
- De, tökéletesen, mint mindig. Viszont nem minden alkalommal lesz ilyen szerencséd, hogy csak én látlak meg. Mi van, ha legközelebb már élő adásban esel össze vagy hasonlók?
Kérdésén komolyan elgondolkozom. Ha ezt tenném, rengeteg rajongó figyelmét kelteném fel magamra, és rossz színben tűntetném fel a céget, akik egyáltalán nem tehetnek róla, hogy koplalok. Nem engedik meg, hogy mindent össze együnk, ez igaz, de sose mondták, hogy vonjunk meg magunktól mindent. Ez csak az én hülyeségem.
Jungkook a némaságomat úgy vehette, hogy mindent átgondolva befejeztem ezt az extrém étrendet és szelíden elmosolyodva megsimítja az arcomat.
- Tudtam, hogy ez beválik. Nem is magadért aggódsz, hanem a cégért.
- Még szép, hiszen ők nem tehetnek semmiről. Nem akarom rossz színben feltüntetni, az senkinek sem tenne jót- mondom, mire Jungkook csak megrázza a fejét. Látszik rajta, hogy fáradt és valószínűleg nem hiányzott neki ez a kis baleset, aminek a szemtanúja volt, mégis törődik velem és nem hagy magamra. Csinálhatok én bármit, mert sose hátrál meg. Pedig annyiszor megtehette volna. Sokkal könnyebb lett volna neki, ha néha hagy egy kicsit a saját levemben főlni, de ő mindig velem szenvedett.
- Csinálok neked valami finom vacsit. És mostantól ellenőrizni foglak, eszel-e rendesen- mondja, miközben segít kibicegnem a liftből. Nem tiltakozok, hiábavaló lenne. De azt nem akarom, hogy miattam fáradozzon még a konyhában. Ő is kigyakorolta magát a délután folyamán, ezért nem lenne fair.
- Nem kell rám főznöd. Biztos találok valami hideg kaját a hűtőben.
- Én pedig nem engedem, hogy hideg kaját egyél, mit szólsz?- kérdezi, majd seperc alatt felültet az egyik konyhaszékre. Ezt sose fogom megszokni. Hét évvel ezelőtt még olyan picinek és védtelennek tűnt ez a fiú, mára pedig egy igazi férfi vált belőle, akiért milliók rajonganak. A hírnév azonban cseppet sem változtatta meg, ugyanolyan csupaszív, mint a legelején. Imádom nézni, ahogy kommunikál az emberekkel, és mennyire törődik velük.
- Várj!- húzom vissza magamhoz, mikor már készülne alapanyagok után keresni. - Inkább rendeljünk valamit, az nem olyan nagy fáradság és rendes kaját is eszünk.
- Hát jó, miért is ne? Mit szeretnél enni?- kérdezi előhúzva a telefonját, mire rábökök a sushira. Hamar leadja mindkettőnk rendelését plusz még valami desszertet, amiről nem hajlandó elárulni semmit.
- Elviszlek a szobádba- jelenti ki, és egyszerűen menyasszony pózba emel.
- Tudok járni- mondom, bár azt akarom legkevésbé, hogy lerakjon. Szeretem, ha ide-oda cipel.
- Nem lehetsz biztos benne- feleli, majd lemosolyog rám, amit látva különös érzést tapasztalok a gyomromban. - Különben sem vagy túl nagy súlyban.
Hagyom, hogy lefektessen az ágyamba, mi után be is takarózom, és kényelmesen elhelyezkedem. Mára nem terveztem semmi mást, csak pihenést. Jungkookkal vagy Jungkook nélkül.
- Nem bújsz ide, míg meg nem hozzák a kaját? Nézhetnénk valamit- kérdezem tőle, mire egy széles mosollyal felel.
- Nagyon szívesen.
Közel fekszik hozzám, egyáltalán nem távolságtartó, sőt akkor sem mond semmit, mikor mellkasára hajtva a fejem átölelem őt. Megkeresi nekem a sorozatomat, és egy darabig csöndben, nyugodtan nézi velem.
Engem viszont igazából egyáltalán nem köt le. Inkább Jungkook szívét hallgatom, hogy milyen szaporán ver a fülem alatt. Ő nem tudhatja, de az enyém is ugyanilyen tempót diktál. Minden alkalommal, amikor hozzám ér, meglódul a szívem és bár nem helyes, de a pillangóim életre kelnek a gyomromban. Ha fanservice-ra kerül a sor vele, sose színészkedem, hiszen fülig szerelmes vagyok belé.
Valójában sose volt számomra közömbös, de mivel elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy heteró, letettem az ügyről, hogy megpróbáljam megszerezni. Kiszeretnem azóta se sikerült belőle, viszont az önuralmam, amit kifejlesztettem mellette irigylésre méltó.
