- Angyalom?- szólít meg, mikor meglátja kezemben a naplóm, amit már szinte tele írtam róla. Valójában mindent lejegyeztem, amit csak megosztott velem, kósza gondolataimat róla, de sok időbe telt, míg rávettem magam, hogy leírjam az első alkalmunkat. Sok minden gátolt benne, például nem tudtam rá megtalálni a megfelelő szavakat és ha neki is kezdtem volna, annak végül nem írás lett a vége, hanem maszti. - Mit írsz? Csak nem leckét?- kérdezi mögém mászva, hogy ráláthasson a papírra, amit én azonnal eltakarok előle. Erre a tettemre felkuncog, majd forró csókot nyom a nyakamra. Már mondanom se kell, hogy kirázott a hideg.
- Mióta titkolózol előttem?- súgja csábító, alvilági hangján.
- E-ez csak egy... élménybeszámoló- nyökögöm, ezzel pedig nem is hazudok. Ez egy kiköpött élménybeszámoló. Akár még képzelgés is lehetne, vagy egy kanos kamasz ábrándozásai. Annyi biztos, hogy elég nehéz lenne elképzelni, hogy ilyesmi tényleg megtörténhet.
- Hadd olvassam el!- kéri a hasamat cirógatva, erejével pedig lassan kicsúsztatja a naplót kezeim alól.
Olyan könnyű dolga van. Mindent megszerez tőlem, amit csak akar. És nem csak a varázsereje miatt, hanem mert képtelen vagyok nemet mondani neki. Ezzel kicsit bosszantom is magamat.
- Ez nem olyan jó ötlet. Nagyon kezdetleges- mondom, próbálva menteni a bőröm, de ez őt egy kicsit se hatja meg.
- Ne hülyéskedj! Eddig érdekesnek tűnik- mondja, pedig még a kezeibe se vette, ráadásul szinte teljesen sötét van. Ez neki nyilván nem akadály. Könnyű rájönnöm, mikor ér ahhoz a részhez, ahol ő is feltűnik. Hasamon járó keze megdermed, egy pillanatra pedig eláll a lélegzete, majd mikor túljut a meglepetésen érzem, hogy mosolyra húzódnak ajkai.
- Szóval élménybeszámoló. Mostmár értem.
Érzem, hogy az arcom vérvörösre pirul, és kiver a víz. A forróság, ami a testéből árad elárasztja a bőröm, innen tudhatom, hogy valami elindult benne.
Lapoz, majd lassan elolvassa a következő oldalt is. Minden szavam kielemzi, míg én hevesen kalapáló szívvel várom, hogy irományom végére érjen.
Néha felkuncog, néha mikor valószínűleg egy neki tetsző dolgot olvas a nyakamra csókol és megsimogat, mint egy jó kutyát.
Mikor az utolsó oldalra ér, hihetetlenül ideges leszek. Nem így akartam, hogy megtudja. Nem akarom, hogy elolvassa, hallania kell tőlem.
Hirtelen kikapom kezei közül a naplót és elhajítom.
- Héj! Olvastam volna!- háborodik fel, de nem foglalkozom vele. Megfordulok karjaiban, hogy szemben legyek vele és kezeim közé fogom helyes arcát. Mielőtt szólhatna bármit, megcsókolom édes ajkait. Ezzel csak húzom a vallomásom idejét.
Bevallom, félek a reakciójától. Félek, hogy azonnal eltűnik és soha többé nem látom, ha felvállalom előtte a szerelmem. Márpedig azt nagyon nem akarom.
Az is lehet, hogy nem is tud szeretni. Hiszen ördögből van.
- Ennyire akarsz engem?- kérdezi mély hangján. Ez egy nagyon bugyuta kérdés volt. Minden nap minden percében akarom őt.
- Mindig téged akarlak- felelem, nem szégyellve előtte érzelmeimet. Megszállott vagyok, ha lehet ezt mondani.
- Igazán?
Látom, hogy elégedett. Nagyon is tetszik neki, hogy így elcsavarta a fejem.
- Igen, mert én... Nem tudom, mennyire vagy jártas az emberi érzelmekben.
- Ismerem a kapzsiságot, az irigységet, a dühöt. Meg van az a boldogság cucc is és itt kifújt.
- Értem. És... érezted már valaha, hogy nagyon kötődsz valakihez vagy valamihez? Hogy legszívesebben örökké mellette lennél és az életed árán is megvédnéd?
- Most, hogy mondod igen. Mostanában legalábbis- feleli kevés gondolkodás után. Remek, így sokkal egyszerűbb lesz megértenie.
- Ilyen, amikor szeretsz valakit. Mint egy barátod, egy testvért, a szüleidet vagy hát... a párodat- motyogom, míg Jungkook kerek szemeket mereszt rám. - Én így érzek irántad- nyögöm ki végre, és figyelem a reakcióit. Vörös, lelkemig hatoló szempárjából kiolvashatom, hogy ezzel újból meglepetést okoztam neki.
- Szeretsz engem?
- Igen. Szerelmes vagyok beléd- erősítem meg, hogy egy percig se kételkedjen bennem.
- Tudod, eddig azt hittem, ez az érzés valami betegség- mondja, ami iszonyú édes tőle.
- Az is lehet.
- Akkor te beteg vagy. Nem szerethetsz engem. Egyáltalán miért?
- Mert... mert minden este eljössz hozzám és olyan gyengéd vagy. Szeretem a vicceidet és a történeteidet, hogy őszinte vagy hozzám... Elhiheted, hogy még sose éreztem ilyesmit. Kicsit engem is megijesztett az elején. Még most is félek... félek, hogy elhagysz- vallom be a könnyeimet nyeldesve, így csak homályosan láthatom arcát, amiről ettől még nehezebb leolvasnom bármit is. Azt tudom, hogy még mindig szorít. Érzem az izmait, bőrét az enyémen, úgyhogy még nem hagy el teljesen a remény, hogy velem marad.
