34.baleset

154 6 0
                                    






Anna Hernandez



Mikor a szertartás véget ért majd át vonul tunk a buli helyszínére én Gavi val mentem le ültünk ettünk beszélgetünk majd fel kért táncolni majd mentünk fotozkodni először anyáéknal mentem én majd Gavi val majd Gavi és anyáék is majd mindenki az este nagyon jól indult Gavi nem ivott végig józan volt a hogy Carlo is rengeteget táncoltunk énekeltünk kacagtunk majd az idő múlásával el jött az utolsó közös tancunk Gavival a mi nem más volt mind Ed Sheeran - Perfect című száma el sírtam magam értettem a szöveget fel tünt hogy csak ketten maradtunk a szám végén fel néztem Gavira meg csókoltam amolyan búcsú csók volt majd meg pusziltam a homlokát szemébe néztem majd a füléhez hajoltam sugva mondtam

-Nagyon szeretlek de el kell mennem

Majd el léptem tőle és sírva ki mentem Carlo már a kocsiba volt mindenem el együtt hallotam a hogy mindenki le döbbent bent de nem foglalkoztam semmivel út közben végig sírtam a míg egyszer csak szemből egy kocsi nem jött nem a saját sávjában volt

-Carlo vigyázz!

Mire ki mondtam már késő volt belénk jött következöbe már csak a mentő ben ébredtem fel de az sem tartott sokáig megint zuhantam és nem tudtam hova és meddig

Pablo Gravira

A reggelunk olyan nyugisan indult 8 órakor keltünk egy csodás éjszaka után össze szedtük magunk majd el indultunk a tenger partra mivel ott lesz Pedri és Carla esküvője Anna és Carla de még Mia és Anna kapcsolata az utóbbi időben még romlott ezt hiába tagadja mert látom nem akar rolla beszélni de esküvö után kénytelen lesz mikor oda értünk szét váltunk ö a családja én meg Pedri felé mentem

-Szia tesó
-Szia
-Na ma nösember leszel akkor
-Igen!
-Kerdezhetek valamit
-persze
-Anna és Carla min vesztek össze?
-Nem tudom de nekem is fel tünt és az is hogy Anna olyan más olyan csendes és valahogy olyan más
-Nem tudom mi van de engem zavar
-Engem is de jobb ha nem szólunk bele
-Igaz ~majd hagytuk a témát hiányzolni kezdtem Annát ezért össze futunk kezdődött a ceremónia én Annával mentem be Carlat Diego be vezette majd a mikor idő volt alá írtuk a papírokat majd kezdődött a buli Annával nagyon jól éreztük magunk míg egyszer csak azon nem kaptam magam hogy Anna el ment megint épp tancunk végére értünk a mikor Anna ott mindenki előtt meg nem csókolt úgy mintha ez lenne az utolsó majd homlokon puszilt majd fülembe súgta

-Nagyon szeretlek de el kell mennem

Mi van? Fogalmazódott meg bennem a kérdés majd Anna el ment én meg le fagyva bámultam magam elé sírás kerülgetett mindenki engem nézett majd anya oda jött meg ölelt sugva mondta közben én is meg öleltem

-Szívem Anna nem miattad ment el
-Hanem
-Carla karácsonykor meg fenyegette az után pedig többször is Anna csak nem akart el szakítani téged és Pedri így inkább el ment
-Annya nekem nem fog menni nélküle én nem kapok levegőt sem ha nincs mellettem rendesen

Anya szolasra nyitotta a száját mikor meg szólalt Helen Anna anyukájának a telefonja fel vette majd bele szólt kezéből a telefon ki esett majd könyvek gyűltek a szemébe tudtam hogy valami van hogy Annával van valami másképp nem reagálna így bele kezdett

-A A Annának és Carlonak autó balesete volt Carlo valamennyire van Annat 3x kellet újra éleszteni a helyszínen

A vér meg hűlt bennem anya meg szólalt

-Melyik kórházba van?
-Amelyikben eddig még volt

majd mind el indultunk a kórházba az uatt hihetetlen sebességgel tettük meg a mikor be értünk Annaekat meg nem hozták be mentő előtt ide értünk mikor hozták őket először Carlo tolták be a kinek a szeme nyitva volt végig nézett majd a műtőbe vitték mindenki utána rohant majdnem majd Annat hozták Anna arca le volt takarva

-Meg halt?

halottam meg Mia hangját majd hirtelen rémület futott át rajtam majd jött Henri meg nézte Anna arcát menet közbe el húzta az orrát láttam hogy az a takaró tiszta vér.

A pályán túl ✔️Où les histoires vivent. Découvrez maintenant