Törött könnyek (SKZ ff.)

2. fejezet - Hazahúz a szív

~Az előző fejezetből

-Lehet, de a mosolyodért megéri - szorított rá lágyan unokája kezére Newton, majd átvéve a koffer fülét és hóna alá csapva a létrát indult meg a parkolóba. - Megjegyzem, Nagyanyád ostobaságai sem változtak sokat.

Sunny erre csak csíntalanul megforgatta szemét, titkon azonban remélte, hogy valóban így van.

Legalább itt, minden ugyan olyan, mint régen.

Legalább itt, minden rendben van.

●●●

Az út különösebben eseménytelenül telt, leszámítva egy csíkos macskát, akit majdnem sikerült elütniük. Azonban Sunnyt ez sem zökkenthette ki, szemei fáról fára, házról házra ugráltak, a régi környéket látva szívére megnyugvás szállt; mintha csak csodaországba érkezett volna vissza, ahol megállt az idő.

Az utcák, amelyeken gyerekkorában biciklijét hajtotta. Az első iskolája, a boldog, tudatlan évek, amikor még azt hitte a barátságok örökké tartanak. A szomszéd macskája, akit osztálytársaival imádtak iskola után simogatni. A kertek, ahová néha begurultak a messzire rúgott labdák. A kerítések, a házak, a színek, a hangok, a hangulat és maga az élet. Isten a tanúja rá, mennyire fájón hiányzott már neki mindez.

Sunnyt körülölelték eddigi életének legszebb emlékei. Az indulása előtti bizonytalanságát rég messzire fújta a szél, nagyszülei házához érkezve pedig már nem is értette, mi tartotta egészen idáig vissza. Elhatalmasodott felette a nosztalgia, egyenesen megbabonázva kecmergett ki az ülésből, mikor a garázs előtt végleg leállt a kocsi motorja.

Szíve hónapokat utazott vissza az időben, ahogy betoppant a fényes, szeretetet árasztó előszobába.

Az ő saját mesevilágába tért vissza.

Sután mosolygott érkező nagymamájára, aki az ajtó nyitódására már elállt a konyhapult mellől.

Grace lekapta magáról lisztes kötényét, úgy sietett unokája elé; kezeit hatalmasra tárva vonta szoros ölelésébe a felnőtt nőt, aki számára örökké ugyan az az édes kislány marad. Sunny sóhajtva viszonozta a meleg fogadtatást.

Hosszú percekkel később bontakoztak ki az ölelésből, ekkor Grace óvatosan zárta tenyerébe unokája remegő kezét. Némán fürkészték egymás tekintetét, szavak nélkül is pontosan tudták mi jár a másik fejében. Sunny azonban most csak egy valamire tudott gondolni.

Végre hazaért. Haza, ahol végre megnyugvást lelhet. Végre itthon van.

-El se hiszem, hogy itt vagy - nyelte le örömkönnyeit az idős asszony és ismét karjai közé zárta a lányt. - El se hiszem.

-Na, érzelgősködjetek másutt, ne az előszobába zárjátok el az utat.

Newtonnak fél pillanatba se tellett, hogy sikeresen romba döntse az előző hangulat meghittségét.

Grace kacagásának dallama töltötte meg a házat, ellenben Sunny arcán csak egy szelíd mosoly tündökölt, ahogy lassan beljebb tántorogtak a folyosón, majd betérve a konyhába csaknem egy varázslatból felocsúdva vetették magukat a főzéstudományok világába.

Sunny évek óta először ehetett újra nagymamája díjnyertes brownie-jából, amit már úgy, de úgy hiányolt. Imádta a párolt zöldségek édes illatát, a csirkehús fűszereitől csípős levegőt; imádta a konyha legkülönfélébb aromáit, a falon száradó édesgyökereket, gombákat, de a díszítés kedvéért kiakasztott levendulát is. Zöldben pompázott az egész helyiség, lépten-nyomon cserepes növényeket ért utol az ember, mint például zöldhagyma, gyömbér, kálmos, paprika, paradicsom, szegfűszeg, kakukkfű.