Pán Péter és Hook Lánya

6.

Miután befejeztük apával a beszélgetést, rendbe szedtem magam. Felöltöztem kb két perc alatt, de úgy mint egy lelenc.

9 óra volt amikor kimentem reggelizni a többiekhez. Mindenki szótlan volt, csak ettek. David és Margaret aggódva nézték Emmát és Reginát akik viszont nem ettek. Csak maguk elé nézve ültek. Nagyon nehéz lehet nekik, hogy Henry-t elrabolták, bele se tudok gondolni mennyire.

- Jó reggelt mindenkinek - próbáltam mosolyogni, de szerintem vicsorgás lett belőle. Leültem Emma mellé, szedtem egy kis rántottát és én is ettem. Ez így ment addig, amíg az ablakon át nem lőttek egy nyilat. Ami pont előttem állt bele az asztalnál, szinte a kezembe. A többiekre néztem. Emma a nyílról levett egy darab cetlit.

- " Elég ebből a szánalmas játszadozásból. Henry nálam van. Jöjjetek, oda, ahol a legtöbben álmodnak. De vigyázzatok az árnyakkal! " - fejezte be Emma. - Most azonnal indulnunk kell.

- Szerintem is - állt fel Regina. - Csak tudnám hova!

- Oda hívott minket ahol a legtöbb Álomárny van - szólaltam meg.

- Na és az merre van? - nézett rám merő gúnnyal Mr. Gold. - Egyáltalán honnan tudod, hogy oda hívott minket?

- Így pontosan nem tudom megmondani, viszont tegnap arra sétáltam, szóval tudom az ösvényt. Ja és elég egyszerű a második kérdésre a válasz. Azt írta, hogy ,,legtöbben álmodnak" aztán azt hogy ,,vigyázzatok az árnyakkal". Szerintem elég egyszerű innen megfejteni - álltam most már fel én is.

- Oké, akkor 10 perc múlva mindenki a hajó előtt - indult ki a konyhából Regina. Végre valami történés!

15 perc múltán már az erdőben sétáltunk. Én voltam elől mögöttem Emma, aztán a többiek, a sor végén pedig apa. Mr. Gold viszont nem szándékozott jönni, amit valamelyst meg is értek.

Mindenki síri csendben volt. Már kb. 20 perce sétáltunk, amikor megálltam.

- Már csak egy kanyar és onnantól, nagyon sok lesz az Álomárny, szóval mindenki figyeljen hova lép! - néztem hátra. Mindenki bólintott. Mentünk tovább, és amikor a kanyart is elhagytuk, egy kisebb tisztásra értünk. Több tucat Álomárny volt ott.

- Itt vagyunk. Most már csak Pánra...- mondtam a többieknek amikor valaki félbe szakított.

- Itt vagyok, szépségem - ugrott le egy fáról Peter. Zavartan néztem rá, a megszólítása miatt. Szépnek tart? Vagyis... Khm.

- Pán Peter, hol van Henry? - kezdett bele Regina. - Ha valami baja esett, kitépem a szíved a helyéről...

- Neki olyan nincs - szólalt meg apám.

- Hol van Henry? - kérdezte most Emma. - Azért jöttünk ide, hogy elhozzuk őt.

- Igazából, egy alkum van - kezdett el járkálni. A fél mosoly akkor is ott volt az arcán. Tényleg sajnálom, hogy ő az ellenség... - Oda adom Henry-t, cserébe a lányért. - és ekkor rám mutat. Lesokkolódtam.

- Ki van zárva - mondta apám.

- Rendben - mondta egyszerre Regina.

- Mi?! Nem, nem, nem - kezdtem el tiltakozni. Péterre sandítottam, ő csak engem nézett. Persze, hízelgő, hogy elcserélné Henry-t velem, de akkor is.

- Szó sincs róla, hogy a lányomat oda adjuk neki- tiltakozott jobban az apám. Kétségbe esetén néztem rá.

- Hát de miért? Henry sokkal fontosabb - szólalt fel Regina megint.

- Emma, Dávid szólaljatok már meg! - nézett rájuk apa.

- Hát öhmm... Most egyet kell értenünk Reginával - nem mert a szemembe nézni David. Ne is merjen, még a végén kikaparom.

- Emma! Kérlek! - könyörögtem. Láttam rajta a stresszt. Óvatosan oda jött hozzám.

- Figyelj Charlotte. Ez az egyetlen esélyünk vissza szerezni Henry-t. De megígérem, hogy kiszabadítunk, nélküled nem megyünk el. Rendben? - sokkolódva néztem rá. Nem hittem a füleimnek. Feláldoznak engem.

Végignéztem rajtuk. Apámon kívül senki nem nézett rám. Magyarul mindenki oda dob az ellenségnek. Nem kellek nekik.

Ha így akarják, hát legyen.

Oda mentem apához, hogy elbúcsúzhassak tőle. Nem akart elengedni. De én menni akartam, ha már mindenki küldött.

Mindenkire vetettem egy "szánalmasak vagytok" pillantást. Henry-t elengedte Pán közben, ahogy mellé álltam. A közelében mindig ideges lettem. Éreztem, hogy engem néz az igéző szemeivel. Francba, miért kell ilyen szemeinek lennie?

Henry-t örömködve fogasták, apát kivéve. Láttam rajta, hogy a többiek kinyírását tervezgette már.

Vetettem egy utolsó pillantást az emberekre, akik csak úgy eldobtak. Boldogok voltak.

Mert még nem tudták, hogy ezt megfogják bánni.

_____________________________________________

Khmm... Sziasztok olvasóim, ha egyáltalán vannak még. Bocsánatot kérek azoktól, akik szeretik a sztorimat. Elkezdtem egy történetet és nem fejeztem be. Ez fő bűn tudom. Sajnálom mégegyszer.

Igazából most sem tudom, hogy hogy befejeztem ezt a fejezetet. Mindegy, annyit akartam mondani, hogy sajnálom💗🫶🏻