Pán Péter és Hook Lánya

5.

Hogyan felejthettem el a szülinapomat? Most komolyan csak én lehetek ilyen szétszórt?! [{Írói megjegyzés: a legszétszórtabb amúgy nemvokhulye}]

Régen mindig arra vártam, hogy szülinapomkor felbukkan az anyám. De eddig még sose látogatott meg. Igazából nem is tudom ki az anyám. Párszor már kérdeztem apától de mindig kitért a válaszadás elől. Cseles.

Visszatérve nagyon meglepődtem. Szerintem látszott is az arcomon, mert apa csak nézett. De gyorsan elrendeztem vonásaim és boldogan mosolyogtam rá.

- Köszönöm!!!- mit is köszönök? Mindegy.

- Az én kicsi lányom már 17 éves! El se hiszem! - jött közelebb apa, aztán megölelt. Az ölelésével együtt kicsit felemelt, megforgatott aztán letett. Csakhogy a bokám még mindig nem gyógyult meg, azalatt a pár óra alatt, szóval fájdalom hasított a lábamba. Apa észrevette az arcomon.

- Mi az Charlotte? - fürkésző tekintettel mért végig. Aztán meglátta a bokámat. - Charlotte, mi történt a bokáddal?

- Egy olyan ösvényen sétáltam, ami tele volt Álomárnnyal és az egyiket az utolsó pillanatban kerültem ki, elestem és kiment a bokám - hadartam.

- És kikötözte be? - húzta össze a szemöldökét. Na, most jött el az igazság -vagy inkább a hazugság? - pillanata. Ha azt mondom, hogy Csingiling volt...

- Kb. fél órán át ültem egy fánál, és közben párszor azt motyogtam a szitkok mellett, hogy kötszer kéne. Aztán egyszer csak ott termett egy elsôsegély készlet. - hazudtam. Ez szín tiszta hazugság. De hihető, nem? Végülis Sohaországban vagyunk, ahol bármi megtörténhet.

Reménykedve néztem rá, hogy ezt elhiszi. Ha nem veszi be a sztorimat...

- De ugye már jól vagy? -kérdezte aggodalmasan. Elhitte! Hah, mégis jó színész vagyok.

- Igen, de inkább lefeküdnék - mosolyogtam rá kicsit megtörten. Oké, lehet túl játszom a szerepem.

- Persze, kincsem. Ha nem vagy jól, csak szólj - engedett utamra.

A kabinomban ülve gondolkoztam. És most nem az ismeretlen anyámon aki elhagyott engem és apámat. Nem, hanem egy fiúról, nevezetesen Pán Péterről. Ez a kedvesség amivel "fogadott" nagyon távol áll tőle. Legalábbis ezt mondják. Nem értem, velem miért más. Lehet, hogy... Valahogy ki akar használni? Elképzelhető végülis...

Hamár nem volt semmi, dolgom, kicsit elaludtam. A kis alvásból nagy alvás lett (hoppá) és éjjel keltem fel. Kimentem vizért, de az úgynevezett konyha előtt megálltam. Két ember beszélgetett.

- Láttam, hogy azoknál járt a lány - ez mintha Mr. Gold hangja lett volna.

- Oké, tegyük azt, hogy elhiszem. Miért ment volna oda? - a másik hang Emmáé. És akiről beszéltek.... Az én voltam.

- Azt honnan tudjam. De viszont láttam, hogy egy kunyhóból jönnek ki... Ahol biztos szövetkeztek ellenünk! - nem bírtam szó nélkül...

- Igen, képzelje el, pont arról fantáziáltunk ahogy miénk lesz az egész világ! Sőt, jobbat mondok! Arról, hogy miénk lesz az egész Mesevilág és ti a rabszolgáink lesztek! - okeee lehet kicsit túl lőttem a célon...

- Aha! Akkor tényleg találkoztatok! - nem tudtam erre mit mondani. Lefagytam.

- Charlotte? Tényleg találkoztál Pán Péterrel? - nézett rám Emma. Hazdujak megint? Azt kéne.

- Persze, hogy nem. - az arcomra erőltettem egy olyan unott nézést. - Nem kellene mindent elhinni, amit ő mond. - mutattam Mr. Gold-ra.

- Ez a tiszteletlenség...!

- Én most megyek vissza aludni. - fogtam egy pohár vizet, és húztam vissza a kabinomba. Rázós helyzet volt, de túléltem. Hála égnek.

~~~~~~~

Másnap reggel, arra ébredtem ahogy valaki dörömből az ajtómon.

- Ki aaz?! - kiabáltam ki.

- Az apád, és remélem, hogy hazugság amit nemrég mondott Mr. Gold! - egyszerre kipattant a szemem. Gyors felöltöztem (kb. 2 perc alatt. Rekord. ) és kinyitottam az ajtót.

- Apa! Mit is mondott? - néztem rá értetlenül.
- Hát, például azt, hogy látta, ahogy azzal a gyerek szörnnyel jössz ki egy kunyhóból! - nagyooon dühösnek tünt. Az igazságtól még dühösebb lett volna, szóval újabb hazugság. Az már semmit sem árt.

- Jó, apa, sajnálom. Az az igazság, hogy még mielőtt kiment a bokám, arra felé sétáltam, észrevettem azt a kunyhót és bementem. Hátha, kitudom deríteni, hol a rejtekhelyük. De aztán rajta kapott az a Péter, de kibeszéltem magam mint mindig! Sajnálom! - néztem rá boci szemekkel.

- Emmának miért nem mondta ezt el? - óh, tényleg basszus! Hirtelen lefagytam.

- Azért meeert.... Féltem, hogy nem hinnék el... Tudod, bennünk nem tudok annyira megbízni. - nagyon rosszul érzem magam, hogy most már nem egyszer hazudtam neki.

- Rendben, de máskor az igazat Char! - láttam az arcán, hogy nincs megbékélve a sztorimmal. De mindegy mert elment további szó nélkül.

~~~~~

Úgy döntöttem, hogy a mai napon nem hagyom el a hajót. Hát nem úgy sikerült.
És hogy miért? Két szó. Pán Péter.

Tudom, tudom ez mostmár nagyon nagy kihagyás volt. Sajnálom, akik esetleg szeretik a sztorit. De most TALÁN próbálok többet írni, gyakrabban kitenni új részeket. De szólok. Ez nem olyan hosszú könyv lesz.♥️
Puszi nektek💜