DaRkWeB - Todoroki Shoto fanfiction - My hero academia

03 - 20 perc ébrenlét

A lány lassan magához tért. Az arca nedves volt és vízcseppek simogatták, ahogy lassanként legördültek az állán mintegy versenyt futva egymással. Érezte, hogy a kezeit a háta mögé kötözték. Egy kemény, támlás fa széken ücsörgött görnyedten. A lábai zsibbadtak. Hát persze... már emlékezett. Mindig pillanatokba telt, mire visszatértek hozzá az emlékei miután visszatért elhagyott testébe.

Eltűnődött, hogy van-e értelme ebben a helyzetben sírni, de úgy döntött, hogy inkább megtartja magának ezeket az érzelmeket. Az arca már anélkül is vizes volt.

Vele szemben egy férfi állt citromsárga vödörrel a kezében. Üres vödörrel.

– Te idióta... - mordult fel a másik, aki a sarokban egy széken billegett szájában egy szál cigaretta füstölgött - Most tiszta víz lett a ruhája.

– De felébredt főnök - mondta a férfi kezében a vödörrel. Úgy hangzott, mintha szegénynek nem lenne ki mind a négy kereke.

– Mit akartok tőlem? - motyogta a lány fáradtan abban a hitben, hogy legalábbis kiabál velük.

– Azt hiszem, nálad van valami, aminek nem nálad kellene lennie - vigyorgott a dohányos. - Csak hogy végre magadhoz tértél. Már aggódtam, hogy sikerült kinyírni. Nem voltál egy nagy falat, kislány. A te helyzetedben nem ütném bele a dolgom a felnőttek dolgába.

– Miről beszél? Nincs nálam semmi.

– Ne játszd a hülyét. Néhány napja vásároltál valamit az interneten, és egy dobozt kaptál postán. A számlán valami olyan dolog neve állt, amit nem rendeltél, és aminek semmi köze nem volt a dobozhoz. Te megnézted a doboz tartalmát... emlékszel már?

– Talán kibontottam egy-két dobozt a múlt héten. Na és? - kérdezte, de már nagyon is jól tudta, hogy miről van szó. Pontosan arról a dologról, ami miatt már napok óta aggódott.

– Na és hova tetted el azt a dobozt? - kérte számon rekedt hangján a széken hintázó alak, miközben fütöt pöfékelt - A kis szutykos lakásodban nyoma sem volt.

A füstöt pöfékelő alak Hiroshi Nakamura volt. Az emberek félték a nevét, de ezt csakis erőszakos viselkedésének és feljebbvalójának köszönhete. Ahol ő megjelent, tisztességtelen emberek borultak térdre előtte. Az alvilágot három főbb család irányította. Hiroshi volt az egyik ilyen család rettegett fejének jobb keze. S ameddig ez hatalmas tisztségnek számított a pór nép számára, addig ő is csak egy boxzsák volt a főnöke szemében, ahogy a többi aljas senki, aki benyalt neki csak mert ő ő.

– Az nem szutyok, hanem kreatív káosz - ismételte a lány.

– Akármi is... ott semmi hasznosat nem találtunk - mondta vészjóslóan.

– Kidobtam - mondta egyszerűen, mire a férfi előre lökte magát a székkel. Ahogy lassan felállt, a lány észrevette, hogy milyen magas és sovány. Hosszú lábai baljós érzetet keltettek benne. Mellé érve megragadta az állát, és az arcába morgott. A füst szaga alkoholéval keveredett, szinte elviselhetetlenül erős volt.

– Elhiggyem, hogy kidobtad? - Egyre erősebben szorongatta a fiatal arcot, mintha csak szét akarná roppantani. Aztán hirtelen elengedte - Kidobtad... amennyiben viszont kidobtad... úgy haszontalan vagy a számunkra. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha kinyírlak itt és most - mondta. Hosszú sáska lábaival egy fém szekrényhez sétált, és gyönyörű pezsgő színű pisztolyt vett elő, majd egy dobozból tárat hozzá. A cigijéből marad csikket a földre köpte, és esze ágában sem volt további energiát pazarolni rá. A megtöltött fegyvert azutána lány arcába emelte fenyegetően.

– Értem... valami amerikai biznisz vagy ilyesmi - jegyezte meg keserűen a lány. Már-már elfogadta a sorsát. A kettejük között kialakult csöndben gyorsan elképzelte, hogy milyen érzés, ahogy az agyába egy lyukat fúr a töltény, és soha többé nem lesz képes felébredni, vagy számítőgépekbe bújni. Eszébe jutott a fiú. Hogy a fiú talán sosem fogja megtudni, mi történt vele.

– Miről beszélsz? - kérdezte döbbenten a férfi, és a pisztolyt trató keze hirtelen mellé hanyatlott.

– Az egy Smith & Wesson 5946-os model. 9 mm-es? Tipikus amerikai márka, amit a megbízhatósága miatt az amerikai rendőrség is használt. Örülök, hogy ezt a gyönyörű pezsgőszínt választottad, még sosem láttam élőben. De egy dolgot tegyél meg, mielőtt megölnél... - mondta a lány átlagos hangon, mint aki sosem félt a halál gondolatától. Talán nem is meglepő egy olyan személytől, aki az élete felét a testén kívül töltötte el.

Csönd ékelődött a kettejük közé, a férfi annyira megdöbbent, hogy azonnal fel sem fogta, hogy a lány éppen követelőzik. Csak pillanatokkal később kezdett kiabálni vele. De az is hatástalannak bizonyult.

– Csak azt mondd el, hogy mibe keveredtem bele. Nem kérek semmi mást.

A másik felsóhajtott. pillanatokig nézett ki a fejéből, de egy mukkot sem szólt, helyette kitört belőle a nevetés.

– Honnan tudod, hogy mi ez? - emelte fel kedvenc és egyetlen pisztolyát a férfi.

– Érdekelnek a fegyverek, és sokat olvastam ilyesmiről. Ennyi az egész - vont vállat a lány.

– Érdekes lány vagy te... semmiben nem hasonlítasz a korodbeli japán lányokra - morogta a férfi - most még nem ölhetlek meg, a kibaszott főnöknek igaza volt, veszélyes játék ilyen ritka fegyvert használni. Akármilyen jó darab... lehet hogy inkább ki kellene vágnom a szemed.

– Ne fáradj, meghagyom neked azt az örömet, hogy megölj - mosolyodott el a lány.

– Furcsa egy szerzet vagy te... a legszívesebben most azonnal elengednélek. Az állapotod ellenére bátor kis csaj vagy, vagy teljesen elment az eszed - kacagott - Miért nem mondod el inkább, hogy hova rejtetted el a dobozt? Akkor talán elengedlek.

– Most azt várod, hogy ezt elhiggyem? Nézd. Tisztában vagyok vele, hogy innen nem engedtek el élve. Mondhatok akármit... Mi okotok lenne elengedni? Ha kiadom az információt, haszontalan leszek a számotokra, nem igaz?

A férfi válasz helyett erős ütést mért a lány koponyájára a pisztoly markolatával, amitől az ismét eszméletét vesztette. Azt gondolta, hogy ezek szerint mégis van mit mondania.

– Főnök, nem gondolod, hogy jobb is neki így eszméletlenül? Nem szívesen lennék a helyében - mondta a nagydarab, aki enyhén értelmi fogyatékosnak tűnt. A másik mérgesen csettintett a szájával.

– Fogd be te melák - morogta.

Eközben a lány ismét visszatért a titkos birodalomba, amelyről elrablói nem tudhattak. Egy sötét térbe, ahol apró fehér fények pislákoltak, mint apró csillagok alatt túlpart dobjainak fényei, a távoli valóság, amely számunkra csak egy nyakék, másoknak pedig a világ. Ebben a rejtett valóságban pedig ezek az aprócska gyémántokként csillogó fények jelentették a valaki más valóságába vezető kaput. Az a feltűnő fény pedig, amelyik a szivárvány minden színében sziporkázott akár az opál, most ismét feltűnt előtte. A fiú, akitől segítséget várt, vajon aggódott, amikor megszakadt közöttük a kapcsolat? Vajon várja már, hogy ismét felbukkanjon?

A fény felé húzott, hogy újra beszélhessen azzal a fiúval, akiben képtelen volt megbízni. Úgy érezte, hogy továbbra is elveszett, hogy nem fog segítséget kapni. Érezte, hogy ez a fiú csak egy beképzelt hős tanonc. Márpedig ő semmire sem tartotta ezeket a felfuvalkodott tanoncokat! Most mégis... valahogy melegséggel töltötte el, hogy újra láthatja azt a személyt.