Ez nem te vagy!

Visszaemlékezés

„- Megcsaltál, te szemét! - vágtam hozzá az ágyon lévő egyik díszpárnám. Próbáltam nem előtte sírni, megtörni és minden erőmmel arra koncentráltam, nehogy eleredjenek a könnyeim. Ő csak állt, és szótlanul nézett engem. A szokásos szükre melegítője volt rajta egy fekete felsővel. Ha nem tudtam volna meg olyan fél órával ezelőtt, hogy megcsalt, valószínű odáig és vissza lennék érte.

- Mitől beszélsz? - ejtette ki száját lágyan a szavakat. A szívem automatikusan dobbant egy nagyot a hangja hallatán, de most nem engedtem a kísértésnek és megembereltem magam.

Nem hagyhattam, hogy méginkább szánalmasabbá tegyen. Nem tehetem! Az nem én lennék! Korall egy erős nő, nem pedig egy sírós, megtört és cserben hagyott kislány! Gyerünk Korall, légy erős!!

- Mindent tudok! Mindent! - emeltem feljebb a hangom, és ösztönösen a szám elé kaptam a kezem. Megbeszéltük, hogy nem kiabálunk egymással, hanem mindent próbálunk megbeszélni..... Dehát, már úgyis megcsalt, úgyhogy mindegy. Nem igaz? - Nézd Dalton, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek nézel.

- Még mindig nem értem miről beszélsz. Nem csaltalak meg, főleg nem a hétvége után - jegyezte meg és egy apró félmosoly kúszott ajkaira. Na basszus. A hétvége. Akkor még nem tudtam semmit. Nem tudtam, hogy egyszerre több vasat tart a tűzben ezért odaadtam neki magam.

Gratulálok Korall, ügyesen megcsináltad.

- Még ezek után is a szemembe hazudsz?! - nevettem keserűen, a szívem pedig fájdalmasan dobbant. Utáltam az egész helyzetet. - Akkor mivel magyarázod azt, hogy a hátam mögött más csajt csókolgatszt és szelfi-zel vele? Ha?! - nyomtam kezébe a telefonját, amit még a suliban kölcsönkértem tőle.

Dalton a készülékre nézve meghökkenve és értetlenül nézett aztán vissza rám. Úgy nézett ki, mint aki nem ért valamit.

A telefonján a képen ő mosolyog, miközben átkarol egy egy kék szemű, szőke hajú, szép idomokkal rendelkező csajt, akinek az arcán egy árva bőrhiba sincs. Tökéletes, velem ellentétben. Tökéletes Dalton mellé...

- Kori, ez...ez nem így történt - védekezett, amint felfogta mi is történik. - Ő csak egy barát!

- Barátot nem szoktunk lesmárolni - néztem fel csoki színű szemeibe teljesen megsemmisülve.

Átvert. Eldobott. Megalázott. Eltiprot az önbecsülésemmel együtt.

A következő képre ment, ahol a szemei fájdalmasan csillantak és megszorította a kezében lévő telefont.

- Ez egy régi kép - próbálkozott tovább reménytelenül.

- Szóval már a kapcsolatunk elején csaltál meg? Kösz, Dalton, így jobban érzem magam - szorítottam össze a szám és leültem az ágyamra. Mélyen szívtam be a levegőt, amit aztán szaggatottan fújtam ki.

- Én nem akartam az a csókot.

- Persze, tudom. Te semmit sem akartál, mégis miután megvolt az a csaj bűntudat nélkül jöttél vissza hozzám hogy egy újabb trófea kerüljön a polcodra. De természetesen te nem akartál semmit, simán csak megtörtént, ahogy a velem együtt töltött másfél év is - motyogtam, de mivel a házban rajtunk kívül senki sem volt, Dalton minden egyes szót értett. Most igazán örültem, hogy a szüleim általában késő délutánig dolgoznak.

- Félreérted...

- Mégis mit? Magyarázd el, tessék - hagytam rá, mert már mindegy volt. Dalton viszont nem szólalt meg. És nekem ez elég is volt. Csak azt akartam, hogy minél előbb menjen el innen és kitudjam magam bőgni. Mert nagyon fájt. Mardosott a gondolat, hogy lehet velem van a baj és nem voltam neki elég jó. Megszorítottam a paplant, és az ajtó felé néztem. - Menj el - mondtam csalódottan. Dalton engedelmesen tette amit kértem, de mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót visszanézett, egyenesen a szemeimbe. Fekete tekintetét az enyémbe fúrta és nem engedte.

- Nem veled van a baj, Kori - mondta, aztán becsukta az ajtót és nemsokkal utána a házat is elhagyta.

Fájdalmas arccal emlékeztem vissza arra a napra másfél évvel ezelőttre, amikor figyelmeztetett. A szavai vészjóslóan csengettek vissza a fülemben és nem akartak elhallgatni.

De csak hogy tudd, előbb vagy utóbb megfoglak bántani. Szenvedni fogsz miattam úgy, hogy ezt egyikünk sem akarja.

Nem hallgattam rá. És ezzel egy hatalmas öngólt rúgtam."