Ez nem te vagy!

🌻8. fejezet🌻

A hátamon felve lehunyt szemmel hallgattam az emberek beszélgetését. Próbáltam pihenni, vagy egy keveset aludni, de a gondolataim mindenfelé cikáztak.

Éreztem a bőrömön az égető nap sugarait, még vastag réteg naptejen keresztül is, viszont nem foglalkoztatott különösebben. Márk mellettem feküdt, fehér bőre a pár nap alatt megpirult és kevésbé hasonlított egy vámpírra. A gondolat, hogy egykoron ezen viccelődtünk méginkább elvette a kedvem mindentől.

- Alszol? - szólított meg halkan Márk. Kinyitottam a szemem - habár a napszemüvegemen át ő ezt nem láthatta- , és felé fordítottam a fejem.

- Ébren vagyok. Ilyen melegben képtelenség aludni.

- Nem megyünk enni? - tette kezét a szeme fölé a tűző nap miatt és hunyorogva fürkészett.

- Nem vagyok éhes.

- Akkor csak sétáljunk egyet.

- Nincs kedvem.

Elfordítottam a fejem és óvatosan lesimítottam a kontyból kiszabadult fekete tincseim. Márk nagyot sóhajtott, aztán felült a napágyon. Csendben figyelte az embertömeget, majd felém nyújtotta a kezét.

- Gyere, csobbanjunk egyet.

Lenéztem a tengerre. A legtöbb ember a vízben hűsölt, és igazából magam sem értem, hogy miért itt a napon égetem magam ahelyett, hogy a hűvös vízben lennék.

Elfogadtam Márk kezét, aki segített felállni. De mielőtt elindultunk volna, a hajam inkább copfba fogtam és a fejemre húztam a világoskék baseballsapim. Márknak is átnyújtottam a sajátját, aztán a forró homokban lépkedve sietősen a vízbe mentünk. Továbbra sem engedtük el egymás kezét, amit furcsáltam, de nem tettem szóvá, mert tetszett a gesztus.

- Beszélni szeretnék veled - fordult felém, mikor a víz mellig ért nekünk. Egymagasak vagyunk Márkkal, így mindkettőnek tökéletes volt a vízszint.

A meleg bőrömnek olyan jól esett a hideg víz, hogy majdnem kiszaladt belőlem egy jóleső sóhaj. Nem mellesleg a látvány is szemet gyönyörködtető volt.

- Hallgatlak.

- Az utóbbi időben nem olyan a kapcsolatunk, mint gondoltuk... Mindketten hibásak vagyunk ebben, és szeretném, ha mától nem vitatkoznánk. Mióta itt vagyunk, folyton összekapunk valami, és nem töltjük együtt az időt, én viszont szeretném, ha ez válltozna - jött közelebb. Zöld szemeit le sem vette rólam. - Fontos vagy nekem, mégha nem is mondom ki sokszor. Nem akarom, hogy itt csesszük el.

Szó nélkül néztem rá. Fogalmam sem volt, mit kéne reagálnom erre, hiszen Márk sosem viselkedett így. Sosem kért bocsánatot azért, mert folyton veszekedünk és ő napokig puffog utána.

Mindenesetre tudtam, hogy a reakcióimon áll, vagy bukik az egész. Jó, neki tetsző reakció esetén boldog lesz, és úgy fog viselkedni, mintha minden tökéletes lenni. A másik estében pedig megharagszik rám. Őszintén szólva, egyik sem tűnt a legjobbnak.

De létezik az arany középút is.

- Megleptél ezzel a beismeréssel, nem tagadom. Egyetértek veled abban, hogy változnunk kell, viszont úgy gondolom, előbb beszélnünk kellene a problémáinkról egymás felé - magyaráztam lágyan, óvatosan.

Egy kis vizet fröcsköltem a vállaimra, majd Márkot figyelve rágcsálni kezdtem a szám belülről. Az arca azonban sem árult el sokat az érzéseiről.

- Igen, igazad van.

Bocsánatkérés változás nélkül csak manipuláció.

A következő napokon dől el, hogy Márk mennyire beszélt komolyan. Én viszont türelmesen vártam, hiszen a megérzésem erősen azt súgta, a szavai üresek voltak. Viszont hülye lettem volna megosztani ezt vele. Majd akkor, mikor maga ellen fog beszélni.