„- Kori...Te mit keresel itt?
- Eljöttem virágot venni a közelgő temetésedre. Azt keresem, te barom!"
A nap meleg sugarai simogatták a bőröm, miközben a körülöttem futkározó gyerekek civakodását hallgattam. Akárhogy próbálkoztam, nem kötötte le a figyelmem a kezemben tartott könyv. A napszemüveget az orrnyergemen pihent, így feltűnés nélkül hallgatózhadtam. Nem gyakori, hogy ilyet teszek, most mégis sor került rá. A két kisfiú hangja vádlón csengett, miközben egymáshoz beszéltek.
- Annyira utállak! Sose tartod be, amit ígérsz!
- Szólok anyunak, amiért azt mondtad, hogy utálsz! Megmondta, hogy ilyet nem mondhatsz nekem - jelentette ki kárörvendőn az egyik.
- Utálatos vagy! Mindig ezt csinálod! - sírt fel a másik, aztán a szemem sarkából láttam, hogy az emberek között szlalomozva tűnt el. A hoppon maradt kisfiú pedig ráérősen indult utána.
Tekintetem újra a kezemben tartott könyvre siklott, mikor megéreztem a combomon egy meleg tenyeret. Nem néztem a tulajdonosára, úgy csináltam, mintha nem is érezném.
Orrnyergemen megigazítva a szemcsim fürkésztem továbbra is a könyv lapját, míg Márk mézes mázas hangon a fülembe súgott.
- Jól nézel ki ebben a fürdőruhában - búgta, én viszont semmit sem éreztem. És erős volt a gyanúm, hogy Márk is csak azért súgta azt amit, mert akar valamit. Három és fél év nem kevés idő arra, hogy két ember megismerje egymást.
- Köszönöm. Tavalyi kiránduláson is ez volt rajtam.
Éreztem magamon Márk tekintetét, mikor Zsani, barátnőm hangosan felnevetett mellettünk. Felé néztem, mire csak vigyorogva vállat vont. Tudtam miért nevet, hiszen ismertük már annyira egymást.
- Elkísérsz kaját venni? - kérdezte kis hallgatás után Márk, mire csak bólintva összecsuktam a könyvem, felvettem a köntösöm és elindultam.
Az emberek között átvágva főként a kajálda részt néztem, mert mindenhol rengetegen álltak. Ez miatt pedig, érhető módon nem vettem észre, hogy egy magas alak felém száguld. Teljes súlyunkkal ütköztünk össze, és míg ő csak megingott, én seggre estem.
- Jaj, bocsánat! Nem láttalak - került a látókörömbe egy kéz, miközben az enyhe szédülésem erősödött a mély, férfias, bizsergető hangtól. Ami ijesztően hasonlított egy múltbeli ismerősöm hangjára.
Zavartan pislogok fel a hang felé. Tekintetemmel a legapróbb részletig kielemezem a férfi arcát, és mikor a jobb szemöldök fölötti vágást megpillantom úgy érzem, mint aki délibábot lát. Valaki nagyon ki akar cseszni velem.
- Hé, jól vagy? - ráncolja szemöldökét az idegen férfi.
Ekkor kapcsolok és elfogadom a felém nyújtott kezet. Leporolom a hátsóm és megszólalok. Hangomra rá sem ismerek.
- Nem ismerjük mi egymást?
- Öhmm..nem, nem valószínű - rázza meg a fejét a pasi, de nekem ez nem elég. A nevét akarom tudni.
- Hogy hívnak?
- Dalton vagyok - mosolyog szelíden.
Dalton. Dalton. Dalton.
Az agyam hirtelen kapcsol, és beugrik a kép, amikor közöltem vele, hogy megcsalt. Ő pedig sajnálkozó tekintettel magamra hagyott. Mégcsak nem is próbálkozott, baszki!
- Rohadj meg - mondom ki, amit már oly rég óra szeretnék.
Dalton kissé meghökkenve néz a szemembe, mire a bal alkaromra mutatok. A kicsi tetoválás, már 16 éves korom óta a bőrömön virít. Vagyis, Daltonnak végre le kéne esnie a tantusznak. Mert oké, tudom én, hogy fogykos, de azért na...
- Mi a fasz?!
- Rohadj meg - ismétlem, mire már egy egészen más tekintetet kapok válaszul.
- Kori...Te mit keresel itt?! - mutat rám, mire megforgatom a szemem.
- Eljöttem virágot venni a közelgő temetésedre. Azt keresem, te barom!
- Hihetetlen vagy - röhög ki. A gödröcskéi is kivillannak, amikről nem tudom levenni a szemem. Hogy az a...!!
- Kösz, mondták már egy páran - vonok vállat, mivel valóban, nem ő az első, aki ezt az orrom alá köti. - És mint mondtam, rohadj meg.
- Látom, máig él benned a szakításunk napja.
A gúnyos vigyor láttán elfintorodok, és természetesen nem hagyom szó nélkül a beszólást.
- Mégis én dobtalak téged!
- Én csaltalak meg téged!
- Ebből is látszik, mekkora egy rohadék vagy!
- Hékás, mi folyik itt? - lép mellém Márk, mire egy mély lélegzetet véve minden káromkodást magamba ölök.
Rohadj meg, Dalton!
Rohadj meg!
- Nyugi haver, minden jó - vet Dalton egy ellenséges pillantást Márkra. Én kivételesen nem szólok semmit, mivel elvagyok foglalva a két srác külsejével.
Márkon végignézve egy sovány, minimális izomzatú, világosbarna hajú és kék szemű srácot látok, aki a lehető legtöbb munka alól kibújik.
Dalton pedig...vastag karok, sötét szemek és haj, izmos testalkat, talpraesettség, határozott, önbizalmat sugárzó külső. Ebből pedig egyértelmű, hogy igenis veszi a fáradságot és törődik a külsejével, nem fél dolgozni rajta.
- Biztos? - néz rám Márk, mire a grimaszolást elfojtva bólintok.
- Örülök, hogy találkoztunk, Dalton. A soha viszont nem látásra - húzom mosolyra a szám, és a kezem nyújtom, amit hasonló reakcióval elfogad.
- Részemről a szerencse, Kori.
Rohadj meg, Dalton!
Rohadj meg!
Mielőtt elhúznám a kezem, Dalton fogja, és csókot lehel rá. Kirántom a markából a sajátom és egy fintort vágok. Ő csak mosolyogva int, és tovább sétál. Én pedig úgy állok, és nézek utána, mint egy rossz tini filmben.
- Megyünk akkor kajáért? - karolja át a vállam Márk és kisfiúsan elmosolyodik.
Felnézve rá óvatos mosollyal bólintok. Elképesztőnek tartom, hogy a mosoly, ami miatt egykor belezúgtam Márkba, Daltoné után...más. Azt hiszem, ezt hívják megszokásnak.
Megemberelem magam, én kiűzöm a Daltonnal foglalkozó gondolatokat a fejemből. A figyelmem 110%-osan Márké és a barátaimé. Nem hagyhatom, hogy egy véletlen találkozás elrontsa a jól megérdemelt nyaralásunkat.
Na ja, ekkor még azt hittem, hogy egy véletlen találkozó volt az előbbi. Hát, tévedtem. Óriásit.
YOU ARE READING
Ez nem te vagy!
Romance„- Akár hiszed, akár nem, bánt, amiért csalódtál bennem. De nem hiszem, hogy fair lenne, ha ezért a világ legrosszabb emberének tartanál." Te mit tennél, ha a nyaralásod kellős közepén derülne ki, hogy az ellenséged egy környéken történt gyilkosság...
