A Black ikrek titkai

8. fejezet

Telt az idő, és a Titkok kamrájának szörnye nem ejtett több áldozatot. Az ikrek körül is kicsit lehiggadtak a dolgok. Melody teljes szívével edzett minden egyes alkalommal a következő kviddics meccsekre, Violetta pedig egyre többször jött zavarba, amikor Fred szándékosan gondolatban beszélt hozzá az étkezések alkalmával. Belladora örült neki, hogy lányait, hanem is mindenki kedveli, de vannak barátaik, olyan barátok amilyen neki volt Remus és Perselus, ám a kamra ügye még mindig aggasztotta. Dumbledore persze már beszélt vele ez ügyben, és habár az idős mágus azt állította, hogy hisz neki amikor azt mondta nem tudja merre van a kamra, azóta a nő úgy érezte, mintha figyelnék. 

Aznap, amikor a lányokkal az irodájából készültek volna a griffendél-hugrabug meccs megnézésére, Dumbledore professzor az útjukat állta. Melody és Belladora döbbenten meredtek a kissé mérges tekintetű férfira, Violetta pedig legszívesebben az idős mágus lábába rúgott volna, amiért azt merte gondolni, amit. 

– Baj van, igazgató úr? - kérdezte Dora. 

– Két újabb diákra találtak rá, megkövülve pár perccel ezelőtt. - jelentette ki az idős mágus. 

– És nekünk mi közünk van ehhez? - kérdezte türelmetlenül Melody, aki már nagyon szeretett volna a kviddicspálya lelátóinak egyikén ülni. 

– Nos, mint azt ti is tudjátok, Mardekár utódja az egyetlen, aki képes kinyitni azt a kamrát, és parancsolni a benne rejlő szörnyetegnek. 

Belladora arca eltorzult, de mellette lányai sem igazán tudtak kedvesen mosolyogni az igazgató utalását hallva. 

– Ha valamit mondani akarsz, akkor mondd, Albus! - morogta mérgesen Dora - De Merlinre mondom, azt nem fogom hagyni, hogy a lányaimat is belekeverd ebbe az őrületbe! 

– Nem vádaskodni vagyok itt, kedves Dora. 

– Azért van itt, mert nem hitte el anyának, hogy egyikünk sem tudja, merre van a kamra. - szólalt meg Letti, majd egyenesen az igazgató szemébe nézett - Ha neki nem hisz, akkor elmondom én, hogy mit tudunk. 

– Letti, nem tudsz semmi olyat, amit más ne tudna. - fordult lánya felé Dora. 

– Ez részben igaz, viszont, azt el tudom mondani, hogy ki mit gondol, vagy éppen gondolt. - Letti talárja zsebébe nyúlt, és előhúzta belőle azt a rajzot, amit még a Weasley ikrek elől rejtett el, és Dumbledore felé nyújtotta - Emlékszem, mikre gondolt a nagyi, amikor még élt. Tudta, hogy nagyapa nyitotta ki a kamrát, de maga is nagyon jól tudja, hogy Tom Denem nem volt bolond. Nagyinak sosem mondta el, hogy pontosan hol van a kamra bejárata, azt meg főleg nem, hogy hogyan kell azt kinyitni. - Dumbledore-on látszott, hogy közbe akar szólni, de Letti folytatta - Ami anyát illeti, neki talán elmondhatta volna nagyapa, de nem tette, a kamra létezéséről is nagyitól szerzett tudomást. - majd a rajzra mutatott - Nem tudom kinek a gondolatai voltak, de az a lány, nem akar rosszat, fél, retteg a gondolattól, hogy talán mindezt ő csinálta. De kényszerítették rá, ő kényszerítette rá. 

Dumbledore most nézett le először a neki átadott rajzra, és szemén egy pillanatnyi döbbenet fénye csillant, amikor felismerte az iskolás Tom Denemet, a papíron. 

– Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehetséges, de igazat mondok. Nem mi nyitottuk ki a kamrát, semmi okunk nincs rá. Azt a lányt kell megtalálnia, aki miatt a rajz készült, ő talán megadhatja azokat a válaszokat amiket keres. 

Dumbledore döbbenten nézett az előtte álló lányra, és egy pillanatra elgondolkodott, hogy kire emlékezteti őt, Violetta. De mielőtt befejezte volna a gondolatmenetet, elköszönt és távozott. Így Letti már nem hallhatta tisztán, amikor Dumbledore arra gondolt, hogy Tom is pontosan ilyen volt, meggyőző és rendíthetetlen.