Rossz esték [Manuel ff.] 18+

2 fejezet

Mondtam, hogy meg fog erőszakolni! Baszki! Hogy mondhat ilyen kétértelmű mondatot?

-Én nem...nem...-dadogtam miközben elpirultam már a feltételezésre is.

-Mi te nem? Nem vagy éhes?-vonta fel szórakozottan a szemöldökét.

-Nem vagyok olyan lány!-böktem ki végül dühösen.

-Milyen lány? Aki megeszik egy sráccal egy lángost?-kuncogott.

-Olyan lány, akit miután megetettek a kajakóma végett a bokor mögött is megtömhetik!-rántottam ki a kezemet az övéből dühösen.

Ő csak lazán beletúrt a hajába nevetve, én pedig lefagyva álltam előtte. Ez meg miféle egyed volt? De igazából gondolkodni sem volt időm, mert közelebb lépett.

-Azt hiszem, hogy mi jól ki fogunk jönni egymással.-tette a csupasz hátamra a kezét és egy asztal felé kezdett el tolni, majd lenyomott egy székre.

Ezután átfutott a másik oldalra és leült szembe velem, majd érdeklődő fejjel bámult.

-Mi az?-kérdeztem zavartan.

-Mondd csak, te felismertél és gondoltad, hogy eladod a lángosomat, mint egy őrült rajongó?-hajolt közelebb bizalmasan, mire csak nagyot nyeltem.

Most kinek hazudjak? Tényleg felismertem, hisz ekkora és ilyen alakot, ki ne ismerne fel? De ez természetesen azután volt, hogy elvittem a lángost.

-Nem láttalak, amikor elvittem. Általában ha meglátok egy lángost, akkor csak arra tudok fókuszálni, az se érdekelne, ha Zac Efron pucéran szolgálná fel... A kaja szent és sérthetetlen!-adtam meg a választ, de először csak hitetlenkedve nézett rám, aztán elnevette magát. Ketté tépte a lángost és az egyiket elvette, majd a másikat felém tolta.

-Egyél és mesélj magadról valamit.-szégyenlősen tűrtem a fülem mögé az egyik hajtincsemet és mesélni kezdtem az életemről, de tök random dolgokról. Oké! Néhol kiszíneztem kicsit, hogy kicsit fenszibbnek tűnjön az elmúlt tizennyolc évem, például sosem mentettem macskákat Milánóban a divathéten a ruháktól. Mondjuk szerintem sejtette, hogy kamuztam, mert a szája széle megrándult, de nem szólt semmit. Azon kívül mondtam neki, hogy a nyárra munkát keresek, szóval minden szóba jött.

-És hogy hívnak?-kérdezte meg végül.

-Sz...szandra...-motyogtam és eszem ágában sem volt elárulni az igazi nevemet.

-Én pedig Alejandro vagyok, de ezt el ne mondd a többinek.-hajolt felém bizalmasan.-De komolyan, hogy hívnak?-elnyílt a szám a döbbenettől, amiért kételkedett abban, amit mondtam.-Egy hazug megismeri a másik hazugot, drága.-magyarázta meg egy óvatos mosollyal.

-Léna.-mondtam el végül.

Majd a telefonja egy csippanással jelezte, hogy üzenete jött, majd felvillant a képernyő és megláttam, hogy mennyi volt az idő és majdnem infarktust kaptam. Negyed óra és indult a vonat, amire jegyem volt! Basszus!

Egyből felpattantam és szó nélkül ott hagytam, majd a cuccaimhoz mentem és elkezdtem mindent a táskám a szórni. A lányok természetesen nem voltak ott. A nagy kapkodásban azt sem vettem észre, hogy végig mellettem állt és engem figyelt.

-Hova sietsz?-tette fel a kérdést.

-Tíz perc múlva megy a vonatom.-indultam el a kijárat felé, de oda is jött velem, útközben egy táskát vett fel a fűről és együtt hagytuk el a strandot.

-Ha pesti vagy haza tudlak vinni.-ajánlotta fel.

-Nyíregyházán lakom.-vágtam rá kapásból, most nem habozva, hogy ne tudja, hogy hazudtam.

Persze, hogy pesti voltam, de Isten ments, hogy egy kocsival menjek vele. Hangsúlyozom én nem voltam olyan lány és engem nem lehetett azzal lenyűgözni, ha az embernek két-három oktávnyi hang terjedelme van.

-Kiviszlek az állomásra.-ezt viszont már elfogadtam.

Három perccel később pedig már ott is voltunk és már ki is tudtam volna szállni, ha nem állít meg.

-Hé, egyik ismerősömnek szüksége van egy alkalmazottra, ha gondolod.-nézett mélyen a szemembe, majd lefirkantott valamit egy cetlire és a kezembe nyomta.-Keresd meg, ha érdekel!

Hálásan rámosolyogtam, majd kiszálltam és rohantam a vonatra, szerencsére elértem és ott meg is találtam a barátnőimet, akik számon kérték, hogy hol voltam.

Jól mondta Manuel, aki hazug az felismeri a másik hazugot, de ők nem voltak ilyenek, így ismét bevettek egy újabb kamu történetet...