Rossz esték [Manuel ff.] 18+

8 fejezet

-Ez meg mégis micsoda?-lengette meg a szemem előtt a szalvétát, amit a koncert előtt dugtam a zsebébe, ezt pedig ő akkor annak könyvelte el, hogy a fenekét taperászom, én meg annak, hogy beadtam a felmondásomat.

-A felmondólevelem.-válaszoltam tömören, még mindig felvont szemöldökkel nézett, de nem voltam hajlandó többet mondani.

-Ez egy szalvéta, amire ráfirkáltad, hogy felmondasz, amit én elutasítok.-ezzel pedig szét is tépte. Nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem.

-Igazából rendesen nem is dolgozok neked, nem?-gondolkodtam hangosan.

-Na jó, miért akarsz elmenni?-kérdezte most már komolyan.

-Munkahelyiviszony miatt.-mondtam ki végül, belőle pedig kitört a nevetés.-Most mi ezen olyan vicces?-fontam keresztbe a kezem magam előtt.

-És mégis csaknem Danivel a keverővel, vagy talán...-arrébb húztam és ezzel félbeszakítottam. Túl hangosan beszélt, így a fal takarásában kényelmesebb volt lenni.-Tudod, hogy hogyan értettem...-dünnyögtem.

-Persze, hogy tudom.-mosolyodott el, majd lehajolt, hogy megcsókoljon, de megállítottam.

Ismét felvont szemöldökkel bámult, mert már megint nem értette, hogy mi volt a bajom. Az volt a bajom, amit az elmúlt egy hétben csináltunk, mintha megérezte volna, hogy hol a hiba, újból megszólalt.

-Léna... Nyár van, fiatalok vagyunk és csókolózunk. Ez ennyi.-válaszolta meg a kérdéseimet.

-Én nem szoktam csókolózni, ne haragudj.-léptem egy lépéssel hátra.

-Apáca vagy?-kérdezte szórakozottan, de én ezen most nem tudtam nevetni.

A mellkasára tettem a kezem és eltoltam magamtól, hogy vegye a lapot. Ha ez számára is ennyi, akkor számomra is csak ennyi. Ideje volt ott elfojtani az egészet, ahol még el sem kezdődött. Nem szeretem a bizonytalanságot és azt sem, ha nem tudom, hogy most mi a franc volt köztünk.

Ha ez pedig nem esett le neki, akkor meg nem is volt miről beszélnünk.

-Nem szeretem a kimondatlan szavakat.-ráztam meg a fejemet és nyomatékosítva léptem hátra még egyet.

-Most komolyan?-tette fel a kérdést hitetlenkedve.-Ez faszság!-háborodott fel.

-Örültem, hogy megismertelek.-biccentettem.

Majd mosolyogva megfordultam és elindultam a kijárat felé. Semmi kedvem nem volt már beszélgetni és álmos is voltam. Csak annyit akartam, hogy az ágyamban lehessek és aludhassak és, hogy kizárjam a külvilágot. Meg még fel kellett dolgoznom, hogy így nem megyek a barátnőimmel a fesztiválra, de... Ez van. Inkább ez, minthogy össze legyek törve.

Arra viszont nem számítottam, hogy utánam szól.

-És hogy mész haza, ha Miskolcon vagyunk?-kiáltotta, erre viszont megtorpantam.

A picsába!