Novellák

1. A londoni gyilkosság

Ezerkilencszázhetvennyolc október közepének egyik estén hatalmas vihar csapott le Londonra. Zuhogott az eső, sötétek voltak az utcák, szinte teljesen kihaltnak tűntek. Az egyetlen fényforrás egy kertvárosi kis utcában egy ház nappalijából kiszűrődő lámpa fénye volt. A nappaliban két felnőtt ücsörgött a kandallóhoz közel húzódva. A ház nem máshoz tartozott, mint a Smith családhoz, ahol három gyermek élt a szüleivel. Nem lehetett boldog családnak hívni őket. Az apuka, Connor egy szigorú, ám forrófejű orvos volt, aki csak a keményen dolgozó embereket tisztelte. Az anyuka, Margaret egy ápolónő volt, ugyan abban a kórházban, ahol megismerkedett Connorral, ki végül feleségül vette őt. A szülők elfogult emberek voltak, így csak az egyik gyermek részesült szeretetben aki nem más volt, mint Sophie. Ő volt a legidősebb gyerek, aki mindig jól teljesített az iskolában. Soha nem volt goromba, és még zongorázni is tanult. Egy tízéveshez képest nagyon tanult kislány volt, aki egész életében szülei oltalma alatt részesült. A családban volt még egy kislány, akit úgy hívtak Elizabeth. Ez a kisgyermek Sophie ikertestvére volt. A fiatalabbik ikertestvér volt, aki szintén nagyon jól nevelt volt, ám kicsit lustább mint idősebb testvére. Hiába volt csak pár percnyi különbség köztük, mégis kisebb rangúként lett kezelve mint nővére. Elizabeth nem volt rossz gyerek. Eleinte jócselekedetekkel szerette volna kihívna a neki járó figyelmet szüleitől, ám sok próbálkozással teli év után elkeseredetségében már néha kisebb csíntevéseket követett el, annak érdekében, hogy egyszer szülei rá is figyeljenek. Ha néha valamilyen formában szülei észrevett létezését, akkor is csak szidalmazást kapott. Mikor csínjai komolyodni kezdtek, szülei vagy megverték, vagy pedig bezárták őt a hideg, sötét és poros pincéjükbe. Sophiet elvakította a jólét amiben élt, így nem törődött se Elizabeth-tel, sem öccsével Jackkel aki nővéreinél két évvel fiatalabb volt. Jack örök komisz gyerek volt. Létezésével nem igen zavart senkit a családban. Egyetlen barátja Elizabeth volt, kivel minden nap órákig játszottak egyetlen egy plüss mackójukkal, amin kettejüknek kellett osztozkodniuk. A két fiatalabb gyermek nem csak játékszereken kellett osztozniuk, hanem egy szobán, egy egyszemélyes ágyon, s napi kétszer adott étkükön. Nem ismerték a saját tulajdon jelentését, csak azt tudták, hogy mi az amit nekik nem szabad se megközelíteni, se megfogni, és akár még csak rágondolni.

A már említett este egy igen különleges est volt. A két elhanyagolt pára kint játszott a szakadó esőben. Nem volt hideg sem az eső, sem a levegő, ám mégiscsak kissé hűvös volt kint, hisz már nem sütött a nap, mi melegen tartotta volna a gyerekeket. Fröcskölték egymásra a vizet, lökdösődtek, játékuk végre örömöt okozott nekik, és önfeledt elmerültek abban amit csináltak. Nem foglalkoztak bánatukkal, csak egymásra figyeltek, ennyi épp elég volt nekik. Sophie ezt a boldog, és egyben szomorú játékot a saját szobájából nézte egy ideig, mígnem el nem kezdte kérlelni apját Connort, hogy hadd menjen ki játszani a többiekkel. Az apa nem akarta kiengedni az ő egyetlen szeme fényét, ám sok kérlelés után csatlakozhatott a játékhoz. Elizabeth és Jack, kívülállóként tekintett nővérükre, ám az anyuk Margaret szigorú felszólításának hála, játszaniuk kellett az elkényeztetett ikertestvérrel. Hamar belemelegedtek a dologba, s a két fél közti szakadék hirtelen semmissé vált. Hosszú évek óta előszőr játszott együtt a három Smith gyerkőc, kik életükben még sosem érezték ilyen közel magukat egymáshoz. Ám semmi sem tart örökké, így tehát szórakozásuk is hamar véget ért, mikor is Margaret kijött és behívta a gyerekeket. Számára csak Sophie egészség volt fontos, ám ha a másik kettő tovább játszhatott volna kint, akkor szegény kislányának megfájdulna a szíve, hogy őt kirekeszti a többi két testvére. Mikor mindenki bement a házba Elizabeth szidást kapott, amiért olyan felelőtlen volt, hogy ilyen kegyetlen és zord időben kiment, és magával rángatta másik két testvérét. Szerintük ő volt a felelős azért, hogy mind a két testvérét belerángatta egy ilyen együgyü játékba. Büntetését szintén a pincében töltötte. Szegény leánynak már ahhoz sem volt kedve hogy sírjon, hisz azzal már úgysem érne el semmit a szüleinél. Túl sokszor volt már megtöve ahhoz, hogy egy ilyen rágalmazás bármilyen fájdalomérzetet keltsen benne.